F1: az Aston Martin megcélozta a kettős dobogót Kanadában

Vágólapra másolva!
2023.06.15. 19:05
null
Stroll (balra) és Alonso (jobbra) visszatérne a pódiumra (Fotó: AFP)
Egy szabad hétvége után folytatódik a 2023-as Formula–1-es világbajnokság, a nyolcadik állomás Montreal, ahol az 52. Kanadai Nagydíjat rendezik meg. A vb-éllovas Max Verstappen több mint két futamgyőzelemnyire növelte az előnyét a közvetlen rivális, Sergio Pérez előtt, és remek esélye lesz rá, hogy még inkább elhúzzon az összetett élén. A legnagyobb fenyegetést a jósolt eső jelentheti rá, míg a dobogóért kiélezett csata várható a Mercedes, az Aston Martin és a Ferrari között.

 

 

ERRŐL BESZÉLNEK – PLETYKÁK A PADDOCKBÓL

Max Verstappen a Spanyol Nagydíj előtt úgy nyilatkozott, nem tartja kizártnak, hogy a Red Bull valamennyi idei versenyen győzelmet arat. Noha a Mercedes meggyőző teljesítményt nyújtott a Circuit de Catalunyán, és az idén először kettős dobogót ünnepelhetett, a holland így is 24 másodperces előnnyel szelte át a célvonalat Lewis Hamilton előtt. A címvédő neve mellett így immár öt siker szerepel a mostani kiírásban, és előnye már több mint két futamgyőzelemnyi a legközelebbi rivális, Sergio Pérez előtt.

52. KANADAI NAGYDÍJ
JÚNIUS 16., PÉNTEK
1. szabadedzés: 19.30–20.30
2. szabadedzés: 23.00–00.00
JÚNIUS 17., SZOMBAT
3. szabadedzés: 18.30–19.30
Időmérő: 22.00–23.00
JÚNIUS 18., VASÁRNAP
A verseny (70 kör, 305.27 km) rajtja: 20.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 2., 15.00Osztrák Nagydíj, Spielberg
Július 9., 16.00
Brit Nagydíj, Silverstone
Július 23., 15.00Magyar Nagydíj, Mogyoród

Figyelembe véve a mexikói eddigi teljesítményét, valamint az ellenfelek lemaradását, a Red Bullnak valóban remek esélye van arra, hogy akár Verstappennel a volán mögött behúzza az összes fennmaradó futamot, míg a többiek leginkább a szerencsében bízhatnak. Bár az első helyért jelenleg nem igazán zajlik verseny, Verstappen és a Red Bull mögött kiélezett csata folyik minden egyes helyezésért.

A Mercedes spanyolországi előrelépése annak ellenére is biztató, hogy az egyik kedvenc vadászterületén érte el az idei legerősebb eredményét, és a versenyzők is szemlátomást lelkesen kezdtek beszélni a jövőről. Hamilton ráadásul különösen szereti a montreali aszfaltcsíkot, így képes lehet akkor is remek eredményre, ha a W14-esnek épp kevésbé kedvez a pályakarakterisztika.

Az ugyanakkor sokatmondó lesz az „ezüstnyilak" számára, hogy mire lesz képes az Aston Martin az idei első jelentős fejlesztési csomagjával. Noha a csapatfőnök, Mike Krack már Spanyolországban sem érezte úgy, hogy a Mercedes vagy a Ferrari átugrotta volna őket, és Fernando Alonso sem tűnt csalódottnak, a spanyol már hetek óta sürgette a friss elemek érkezését. A silverstone-iak teljesítménynövekedést várnak a frissítéstől, és a spanyol versenyző olyannyira magabiztos volt, hogy kijelentette, az idén többször már nem szeretne leszorulni a dobogóról.

Ez nem kis vállalás, főleg a Mercedes Spanyol Nagydíjon mutatott tempója alapján, de ha beválnak az újdonságok, Alonsóéknak remek lehetőségük lehet rá, hogy akár már most hétvégén visszavegyék a konstruktőri második helyet. Persze ehhez az is kell, hogy a spanyol mellett a márkatárs, Lance Stroll is szállítsa az eredményeket.

A kanadai versenyző két nullázást követően a Circuit de Catalunyán újra visszatért a pontszerzők közé, s tekintve, hogy eddig pályafutása során valamennyi alkalommal pontot szerzett, amikor célba ért Montrealban, így talán nem elrugaszkodott az a gondolata sem, hogy idén először éppen hazai közönség előtt álljon fel a dobogóra.


MI VÁRHATÓ A KANADAI NAGYDÍJON?

Egy szabad hétvége után folytatódik a bajnokság, a kilencedik állomás Montreal, ahol az 52. Kanadai Nagydíjat rendezik meg. A helyszín 1978-ban látta először vendégül a Formula–1 mezőnyét, és azóta mindössze négy alkalommal nem volt része a versenynaptárnak. A 2002 óta változatlan nyomvonal magába foglalja a „bajnokok falát”, és több versenyző is rajta érte el pályafutása első győzelmét, nem is beszélve a valaha volt leghosszabb futamról, melynek 2011-ben adott otthont.

Ami a történelmi múltat illeti, Michael Schumacher és Hamilton fejenként hétszer aratott sikert a pályán, amivel közösen tartják a rekordot, míg az aktív versenyzők közül a brit mellett csupán ketten, Alonso és Verstappen ért már célba elsőként a helyszínen. A spanyol 2006-ban, míg a holland tavaly állhatott fel a dobogó felső fokára.

Ami a jelenlegi formát illeti, Verstappennek kétségkívül remek lehetősége lesz rá, hogy újra elsőként szelje át a célvonalat, míg Hamilton és Alonso leginkább a szerencsében bízhat. Noha a Red Bull-os bármilyen körülmények között fő esélyesnek számít, a hétvégére jósolt eső akár a riválisok kezére is játszhat, mivel mindig magában rejti a meglepetés lehetőségét.

Ami az időmérőt illeti, az elmúlt tíz alkalmat tekintve meghatározó volt a rajthely, hiszen csak két ízben nem az első sorból rajtoló diadalmaskodott. A már említett 2011-es káoszfutamon Jenson Button a hetedik, míg 2014-ben Daniel Ricciardo a hatodik pozícióból nyert. A Q3 tehát alapjaiban határozhatja meg a vasárnapi verseny képét, így például Leclerc és Alonso számára is kiemelten fontos lesz, hogy jó helyezést érjen el.

Noha a monacói a mezőnyből egyedüliként tudta legyőzni a Red Bullt egy körön az idén, az azeri sikerek óta nem igazán alakulnak jól számára a szombatok. Miamiban a hetedik, aztán Monacóban a rajtbüntetése után a hatodik helyről indulhatott, míg Spanyolországban a bokszutcából volt kénytelen nekivágni a versenynek a csalódáskeltő kvalifikációja után.

A spanyol eközben mindössze egyszer hibázott, igaz, pont hazai pályán, ahol már az első szakaszban történt kavicságy-látogatással leírta a vasárnapi esélyeit. A kétszeres világbajnok a hétvége után jelezte, többször már nem akar lemaradni a dobogóról az idén, ahhoz, hogy Montrealban visszatérhessen oda, mindenképpen erős időmérőt kell teljesítenie, hiszen a Mercedes, a Ferrari, de akár még az Alpine is borsot törhet az orra alá egy körön.

Spanyolországban az első tizenöt helyezett egy másodpercen belül zárt a Q1-ben, míg a mindent eldöntő utolsó szakaszban a másodikat és a nyolcadikat kevesebb mint 5 tized választotta el egymástól…

Míg a Red Bull mögött tehát nagyon szoros csata várható a helyezésekért, a favoritnak kétségkívül az idén már négyszer rajtelsőséget szerző Verstappen számít, aki a tavalyi versenyek is az élről vághatott neki. A címvédőre a legnagyobb fenyegetést így a változékony időjárás jelentheti, vagy esetleg a márkatárs, ha sikerül megtalálni a formáját. Pérez ugyanis az azeri győzelme óta hibát hibára halmoz, és saját bevallása szerint sem hozza az elvárt szintet.

A mexikói eddig nem jeleskedett Montrealban, a legjobb rajthelyezését 2017-ben érte el a még Force India néven futó istállóval, hiszen akkor a nyolcadik lett a kvalifikáción, majd másnap az ötödik helyen látta meg a kockás zászlót.

Ami a versenyt illeti, az előrejelzések szerint vasárnap is van kilátás csapadékra, szóval erősen kérdéses, milyen pályaviszonyok fogadják a mezőnyt, és nagy eséllyel a biztonsági autónak is lesz dolga, hiszen az elmúlt öt alkalmat tekintve négyszer volt virtuális és/vagy valódi biztonsági autós szakasz. A stratégia felépítésénél tehát mindenképpen figyelembe kell venni az esetleges korlátozásokat is, ami teret adhat egy-egy eltolt etapnak, és növeli a rontás lehetőségét is.

Mindezek adott esetben megnehezíthetik a Red Bull dolgát, ami lehetőséget kínálhat más csapatnak, normális körülmények között ugyanakkor nagy a valószínűsége annak, hogy tovább folytatódik az osztrákok győzelmi sorozata.

Ami a dobogós helyezéseket illeti, ádáz csata várható vasárnap a Mercedes, az Aston Martin és a Ferrari között. Bár előbbi úgy készül, hogy kevésbé fekszik számára a kanadai aszfaltcsík, színeiben tudhatja Hamiltont, aki kifejezetten jól szokott teljesíteni a helyszínen, így nem szabad előre leírni az „ezüstnyilak” esélyeit sem.

A silverstone-i alakulat eközben az idei első komolyabb fejlesztési csomagjával lépne előre, és a hazai közönség előtt versenyző Stroll nagyon bízik benne, hogy márkatársával akár kettős dobogót is szerezhetnek vasárnap. Az Aston Martin alapvetően jobban teljesít versenykörülmények között, ami igaz, a kanadaira is, főleg a szülőhazájában. Stroll ugyanis eddig valamennyi alkalommal pontot szerzett Montrealban, amikor meglátta a kockás zászlót annak ellenére is, hogy a 16. volt a legjobb rajthelye.

A maranellóiak az Aston Martinhoz hasonlóan hoznak még frissítéseket, és ha versenyzői erős időmérőt futnak, akár meg is alapozhatják a jó helyezést vasárnapra. Ez azért is lenne fontos, mert a Scuderia a futamon többnyire hátrafelé lépdel, az autó rosszabbul kezeli a gumikat, és sokszor kiszámíthatatlanul működik, hiszen nagyon kicsi az a tartomány, amiben jól érzi magát. Kérdéses, hogy most hétvégére sikerült-e valamelyest előrelépnie az istállónak ezen a területen.

Ami a további pontszerző helyeket illeti, leginkább az Alpine-ra lesz érdemes figyelni, az enstone-iak az elmúlt három Grand Prix-n 32 pontot gyűjtöttek, míg a McLaren mindössze három pontot zsebelt be. A wokingiaknak így lesz miért visszavágniuk. A két csapat mellett még az Alfa Romeo is esélyes lehet egy-egy top 10-es helyezésre, a konstruktőri tabellán a nyolcadik pozíciót elfoglaló svájci-olasz csapat volt az egyedüli, amely pontot tudott még szerezni az első öt gárdán kívül.

A VB ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LEGGYORSABB KÖRÖK PONT
1. Max Verstappen 5 7 7 3 170
2. Sergio Pérez 2 4 6 1 117
3. Fernando Alonso 5 7 99
4. Lewis Hamilton 2 7 1 87
5. George Russell 1 6 1 65
6. Carlos Sainz 6 58
7. Charles Leclerc 1 4 42
8. Lance Stroll 4 35
9. Esteban Ocon 1 4 25
10. Pierre Gasly 5 15
11. Lando Norris 3 12
12. Nico Hülkenberg 1 6
13. Oscar Piastri 2 5
14. Valtteri Bottas 1 4
15. Csou Kuan-jü 2 4
16. Cunoda Juki 2 2
17. Kevin Magnussen 2 2
18. Alexander Albon 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda 287
2. Mercedes 152
3. Aston Martin-Mercedes 134
4. Ferrari 100
5. Alpine-Renault 40
6. McLaren-Mercedes 17
7. Haas-Ferrari 8
8. Alfa Romeo-Ferrari 8
9. AlphaTauri-Honda 2
10. Williams-Mercedes 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik