Európa-liga-főtáblán a Videoton!

Vágólapra másolva!
2012.08.30. 20:10
null
Tóth Balázs (középen) remekül és igen hasznosan futballozott (Fotó: Mirkó István)
A labdarúgó Európa-liga-selejtező negyedik fordulójának visszavágóján a Videoton hazai környezetben, idegenbeli 0–0 után fogadta a török Trabzonsport. A visszavágó sem hozott gólt, az „orosz rulettben" pedig a hazai csapat bizonyult jobbnak.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Helyzete sem volt a Trabzonnak a Vidi ellen – foglaltuk össze a magyar csapat törökországi vendégjátékát az Európa-liga mostani kiírása utolsó selejtezőkörének első mérkőzése után.

„Elérkeztünk ahhoz az állomáshoz, amelynek eléréséért egy éve folyamatosan dolgozunk" – mondta a visszavágó előtt a születésnapos Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője, aki nemcsak a csoportkörbe jutásnak és az ezért kapott 1.3 millió eurónak szeretett volna örülni a mérkőzés után, hanem ezzel a sikerrel elhallgattatni magyarországi kritikusait is. A szlovák Slovan Bratislava és a belga Gent kiejtése után ugyanis már csak egy lépésre állt a Sousa-csapat a nemzetközi sikertől.

A magyar csapatban Walter Lee és Nikolics Nemanja is a kezdőben kapott helyet, Gyurcsó Ádám és Torghelle Sándor pedig a kispadon, a törökök a héten hárommillió euróért vett támadó, Marc Jankót nem nevezhették a keretbe. Az argentin középpályás, Gustavo Colman, aki egymaga közel annyit ér, mint az egész Videoton-keret (11 millió eurót), összeveszett a napokban Halil Altintoppal és az edzővel, Senol Günessel, és bár bocsánatot kért, pedagógiai okokból otthon maradt.

Az első percek meglehetős nyugalomban teltek el, higgadtan passzolgattak a felek – egészen az ellenfél 16-osáig. A 20. percig kellett várni az első helyzetig, amikor Nikola Mitrovics lőtt kapura egy kipattanó labdát, amely egy török védő lábán gellert kapva kis híján a jobb alsóba pattant.

Nem sokkal később ugyanott suhant el a labda, amikor Álvaro Brachi beadását az előrehúzódó Marco Caneira sodorta majdnem a kapuba.

SZÉP GESZTUS

A 42. percben köszöntötte a hazai tábor a 42. születésnapját ünneplő Sousát, természetesen portugálul, hiszen a mester nem tanult meg még magyarul. Igaz, a kezdőben is csak két magyar volt.

A 34. minutumban az egy szem vendégék, Paulo Henrique került ziccerbe, de közeli lövését fantasztikus vetődéssel védte Mladen Bozsovics.

A játékrész hajrájára fölénybe kerültek a törökök, de ez csak közepesen veszélyes távoli lövésekben csúcsosodott ki.

A fordulást követően Sándor György előbb megmelengette szívünket egy gyönyörű labdaszerzéssel, majd hét-nyolc méterről teljes erőből a kapusra bombázta a játékszert, Tóth Balázs pedig 18 méterről lőtt nem sokkal a jobb sarok mellé.

TŰZ, VÍZ, PIHENŐ
Kedvenc percükben, a 61.-ben a török szurkolók görögtüzet gyújtottak, és mivel amúgy is állt a játék, és jött pár tűzoltó rendező, a tűz- után szomjoltó szünetet rendelt el a svéd játékvezető.

A törökök nem ijedtek meg, válaszképpen ők is kialakítottak pár lehetőséget, lőttek egy kapufát, majd beállt a nagy kedvenc Halil Altintop.

A második játékrész derekán Bozsovics kis híján belepkézett egy kósza labdát, majd a mezőnyben megbúvó Nikolicsot Torghelle Sándor váltotta, a hajrára pedig beállt Gyurcsó Ádám is.

Lendületet azonban a cserék sem hoztak a mérkőzésbe, amely időnként állóháború-jelleget öltött. A ráadás harmadik percében Gyurcsó bebizonyította, hogy rossz formában van, mert Sándor előkészítése után az ötös jobb sarkától sem tudta bevenni a Trabzon-kaput. Paulo Vinícius viszont a hálóba juttatta a labdát, fájdalom, a kapussal együtt, így nem volt érvényes a találat.

Jöhetett a ráadás után a hosszabbítás!

A hosszabbítás első felvonásában sem tört ki a futballvarázslat a Sóstói Stadionban, ezen Kovács István beállása sem változtatott. Az utolsó perceket „megnyomta" a Videoton, Mustafa Yumlu pedig a 119. percben begyűjtötte második sárga lapját, de azért maradt a pályán – elképesztő hiba volt ez a játékvezetőtől, a svéd Fredrik Nilssontól (ha mindkétszer valójában Mustafa Yumlut jutalmazta e kártyával).

Következett az orosz rulett!

Marek Sapara állt oda elsőként, és jobbal a jobb felsőbe lőtt. 0–1
Marco Caneira
szintén jobbal a bal alsóba lő. 1–1

Róbert Vittek
következik, jobbal a kapu közepébe lő. 1–2
Álvaro Brachi
leutánozza védőtársát, Caneirát. 2–2

Soner Aydoglu
a bal alsó felé gurít, de Bozsovics megfogja! 2–2
Gyurcsó Ádám
jobbal a bal felsőbe bombáz. 3–2

Didier Zokora
jobbal a jobb oldali kapufára lő. 3–2
Nikola Mitrovics jobbal a jobb alsóba rúgja a labdát, továbbment a Videoton!
4–2

A TIZENEGYESPÁRBAJ

Kiharcolta tehát a továbbjutást a Videoton, teljesen megérdemelten, és nemcsak azért, mert jól védekezett, elszántan harcolt, és jobban bírta idegekkel az „orosz rulettet", hanem azért is, mert a párharc közben csak nagyon ritkán lehetett felismerni, hogy melyik klub kerete ér 11.5, és melyiké 90 millió eurót.

„Fantasztikus ajándék volt ez, nem felejtem el. A játékosok keményen dolgoztak, hittek magukban, hajtottak, ez az ő érdemük. Az edző semmit sem ér a játékosai nélkül, ők vívták ki a győzelmet, megérdemlik az ünneplést!” – nyilatkozta a lefújást követően Sousa az m2-nek. Edző és csapata várhatja a sorsolást: ezt pénteken 13 órától tartják Monte-Carlóban, a Videoton a negyedik kalapba került. Az igazán nagy európai kaland most kezdődik!

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

MEGÉRDEMELTÜK A CSOPORTKÖRBE JUTÁST! – SOUSA
MEGNEHEZÍTJÜK MAJD AZ EL-CSAPATOK DOLGÁT IS! – TÓTH BALÁZS

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 4. FORDULÓ (PLAYOFF), VISSZAVÁGÓ
VIDEOTON (magyar)–TRABZONSPOR (török) 0–0 – 11-esekkel 4–2
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 11 230 néző. V: M. Hansson (svéd)
VIDEOTON: M. Bozsovics – Brachi, P. Vinícius, Caneira, Stopira – Tóth B., Mitrovics – Oliveira (Gyurcsó, 77.), Sándor Gy., Walter Lee (Kovács I., 102.) – Nikolics N. (Torghelle, 70.) Vezetőedző: Paulo Sousa
A kispadon: Tujvel (k.), Szekeres A., Szolnoki, Renato Neto
TRABZONSPOR: Onur – Serkan Balci, Mustafa Yumlu, Bamba, Celustka – Soner Aydoglu, Zokora – Volkan Sen (Halil Altintop, 60.), Alanzinho (Sapara, 111.), Yasin Öztekin (Vittek, 83.) – Paulo Henrique. Vezetőedző: Senol Günes
A kispadon: Zengin (k.), M. Cech, Özbek, Mierzejewski

Továbbjutott: a Videoton, 0–0-s összesítéssel, tizenegyesekkel (4–2)


EURÓPA-LIGA
A FŐTÁBLA MEZŐNYE, KIEMELÉS
1. kalap: Atlético Madrid (spanyol), Internazionale (olasz), Olympique Lyon (francia), Liverpool (angol), Olympique Marseille (francia), Sporting (portugál), PSV (holland), Tottenham Hotspur (angol), Bayer Leverkusen (német), Girondins Bordeaux (francia), Twente (holland), Stuttgart (német)
2. kalap: Basel (svájci), Metaliszt Harkiv (ukrán), Panathinaikosz (görög), Athletic Bilbao (spanyol), Köbenhavn (dán), Fenerbahce (török), Rubin Kazany (orosz), Napoli (olasz), Udinese (olasz), FC Bruges (belga), Hapoel Tel-Aviv (izraeli), Hannover (német)
3. kalap: Lazio (olasz), Steaua Bucuresti (román), Sparta Praha (cseh), Rosenborg (norvég), Newcastle United (angol), Young Boys (svájci), Levante (spanyol), Genk (belga), Borussia Mönchengladbach (német), Partizan (szerb), Viktoria Plzen (cseh), Dnipro Dnipropetrovszk (ukrán)
4. kalap: Helsingborg (svéd), Marítimo (portugál), Rapid Wien (osztrák), Académica (portugál), Anzsi Mahacskala (orosz), Maribor (szlovén), AIK (svéd), AEL Limasszol (ciprusi), Ironi Kirjat Smona (izraeli), Molde (norvég), Videoton (magyar), Neftci Baki (azeri)
EURÓPA-LIGA, 2012–2013, A MENETREND
SORSOLÁS MECCSIDŐPONTOK
CSOPORTKÖR




1. forduló aug. 31. szept. 20.
2. forduló okt. 4.
3. forduló okt. 25.
4. forduló nov. 8.
5. forduló nov. 12.
6. forduló dec. 6.
EGYENES KIESÉSES SZAKASZ



A 16 közé jutásért dec. 14.
febr. 14., ill. 21.
Nyolcaddöntő márc. 7., ill. 14.
Negyeddöntő márc. 15.
ápr. 4., ill. 11.
Elődöntő ápr. 25., ill. máj. 2.
Döntő máj. 15. (Amsterdam ArenA, Amszterdam)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik