UEFA: a szövetség kitette a stoptáblát az „angol” walesi csapatoknak

2012.03.21. 13:49
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága elutasította az angol ligarendszerben játszó walesi klubok kérelmét, amelyek azt szerették volna elérni, hogy a Walesi Kupán keresztül kvalifikálni tudják magukat az európai kupaporondra.

A Walesi Kupában 1995-ig mindegyik walesi csapat elindulhatott, sőt, még a határ menti angol települések csapatai is nevezhettek – igaz, utóbbiak nem harcolhattak ki európai kupaszereplést. 1996-tól 2011-ig az angol ligarendszerben játszó walesi klubok – Swansea, Cardiff City, Newport Country, Wrexham, Colwyn Bay és Merthyr Town – nem vehettek részt hazájuk kupaküzdelmében, és az angol FA-kupában szerepeltek. A Newport, a Merthyr Town és a Wrexham a helyi szövetség meghívására a 2011–2012-es szezontól ismét a Walesi Kupában vesz részt, azonban a szerdai döntés alapján nem kerülhet annak megnyerésével az Európa-liga mezőnyébe. Ebben a szezonban erre már egyik klubnak sincs egyébként esélye.

A walesi klubok ugyanakkor az angol ligán, illetve az angol kupán keresztül részvételi jogot szerezhetnek az európai porondon, legalábbis a 2007–2008-as precedens (a Cardiff ekkor FA-kupa-döntős volt, de nem nyert, így nem kellett alkalmazni az UEFA erre vonatkozó ajánlását) alapján.

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu Eb: Lucz Anna ezúttal ezüstérmes lett 200 méteren

Kajak-kenu
19 perce

Ibrahimovic beszólt az amerikai szurkolóknak

Foci vb 2026
24 perce

Ghánai tiltakozás elutasított vízum miatt

Foci vb 2026
40 perce

Eközben Pozsonyban… Yaya Tourét kinevezték a Slovan vezetőedzőjének

Foci vb 2026
49 perce

Mindkét szombati meccsét megnyerte a női 3x3-as kosárlabda-válogatott az Eb-selejtezőn

Kosárlabda
55 perce

A brazil drukkerek már világbajnoki formában nyomják New York utcáin

Foci vb 2026
1 órája

F1, Katalán Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

A Portótól gyorsan menesztették, most az Elche vezetőedzője lett

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik