Thomas Doll: Ma nagyszerűen képviseltük a magyar labdarúgást

Vágólapra másolva!
2018.07.12. 21:35
Mint ismert, a labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörében a Ferencváros hazai pályán Sztefan Szpirovszki 61. percben szerzett góljával sokáig vezetett, ám az izraeli Maccabi Tel-Aviv Eliran Atar találatának köszönhetően a 91. percben egyenlített (1–1), így az első mérkőzés után nyílt maradt a továbbjutás kérdése. A meccs után a két vezetőedző, Thomas Doll és Vladimir Ivics értékelte a történteket.

„Ma egy igazán kompakt Fradit láttunk. Ha figyelembe vesszük, hogy rövid idő alatt, kevés edzéssel és az új játékosokkal ilyen teljesítményt nyújtottunk, akkor elégedettek lehetünk. Voltak jó lehetőségeink, rögzített helyzetekből akár a második gólunkat is megszerezhettük volna. A fiúk a közös tervünket szinte teljesen végre is hajtották. Tudtuk, hogy az Európa-ligában nem léphetünk fel olyan támadólag, mint a magyar bajnokságban” – mondta Thomas Doll.Thomas Doll.

„A stadionban uralkodó nagyszerű hangulat magával ragadott, 94 percen keresztül elképesztő, hatalmas támogatást kaptunk. Azt gondolom, hogy örülhet, aki ma itt volt. Az egyetlen dolog, ami fájdalmat okoz, hogy a fiúknak egyetlenegy szituációban lankadt a figyelmük, ezzel pedig a saját jutalmukat semmisítették meg. Ez egy nagyszerű kezdés volt, sok pozitív dolgot lehet belőle levonni. Mindenki, aki ismer, tudja, hogy pozitívan állok a dolgokhoz, idegenben is meglesznek a lehetőségeink. Úgy vélem, hogy a magyar labdarúgást ma nagyszerűen képviseltük, még az 1–1-es végeredmény ellenére is” – fogalmazott a német edző.

Doll újságírói kérdésre azt is elmondta, hogy Davide Lanzafame sérülése nem súlyos, mindössze annyiról van szó, hogy a hajrában többször is görcsöt kapott, így nem tudta folytatni a játékot.

Thomas Doll sajtótájékoztatója vágatlanul

„Az eredmény igazságosnak mondható, bár talán több helyzetünk volt, mint az ellenfelünknek. Ez volt a szezon első meccse, ez látszott a játékon és a játékosokon is. Ha a játékot nézzük és az utolsó pillanatban szerzett gólunkat, akkor elégedett vagyok. Igaz, nyerni jöttünk ide, de van még egy meccs, amelyen mindenképp tovább szeretnénk jutni. A hangulat fantasztikus volt a stadionban, remélem, a mi szurkolóink is legalább ilyen jó atmoszférát teremtenek majd” – mondta a mérkőzés után Vladimir Ivics, a Maccabi Tel-Aviv vezetőedzője.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Ferencváros–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 1–1(Szpirovszki 61., ill. Atar 91.)
Budapest,Groupama Aréna,17 127 néző.V:Ricardo de Burgos (spanyol)

A visszavágót július 19-én, 19 órától rendezik meg Netanyában.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT ITT OLVASHATJA!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik