El: Győzelmet érdemeltünk volna, de ilyen a futball – Rebrov

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2019.11.28. 21:41
null
Rebrov az eredmény miatt csalódott, de büszke csapatára (Fotó: Szabó Miklós)
A Ferencváros–Espanyol Európa-liga-mérkőzés (2–2) utáni sajtótájékoztatón Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője arról beszélt, hogy a helyzetek alapján győzelmet érdemeltek volna.

„Természetesen mindenki frusztrált az eredmény miatt, de nagyon büszke vagyok a játékosaimra. Topligás csapat ellen játszottunk, megvoltak a helyzeteink. Megérdemelték volna, hogy győzzenek, de ilyen a futball” – összegzett a sajtótájékoztatón Szerhij Rebrov, akit arról is megkérdeztünk, véleménye szerint az Európa-ligában mutatott teljesítményükkel, a megszerzett hat ponttal sikerül-e elcsendesíteni a Fradi játékát kritizáló hangokat, szurkolókat.

„Szerencsére nem olvasok magyar sajtót, az eredmény a fontos. Sok játékos nem játszott még ilyen szinten, ilyen nyomás alatt, de ma is jó teljesítményt nyújtottunk, a szurkolók jól szórakozhattak” – reagált Rebrov.

Ezt követően a tizenegyesek kerültek szóba.

„Varga Roland és Isael van kijelölve a tizenegyes elvégzésére, de mindketten rontottak már, nehéz ezt kiszámolni, hogy ki fogja belőni. A bajnokságban Isael kihagyta, majd gólt lőtt, most a kihagyott tizenegyes után kiharcolt egy újabb büntetőt, amikor Skvarka már a pályán volt, és ő érzett magában önbizalmat, hogy a másodikat gólra váltsa.”

Rebrov kérdésre válaszolva a folytatásról is szót ejtett.

„Ez az egész magyar futball szempontjából fontos meccs volt, mindenki támogatta a csapatot. A következő meccshez úgy kell hozzáállnunk, hogy nyernünk kell Bulgáriában a továbbjutáshoz, de persze közben nem szabad elfelejteni, hogy tizenöt év után van újra itt a csoportkörben a klub, és annak is örülni kell, hogy itt lehetünk.”

A vendégek szakvezetője, Pablo Machín furcsa 11-esről és nehéz idegenbeli meccsről beszélt.

„Minden meccsben van egy minimeccs. Az első félidőt jól kezeltük. A második félidőben a Fradi rájött, hogy nyernie kell, fokozatot váltott, voltak helyzetei, majd jött az első, furcsa tizenegyes, de a kapusunk nagyszerűen védett, a hatszáz fős szurkolótáborunk pedig valódi tizenkettedik emberként állt a csapat mellett, hozzájárult a pontszerzésünkhöz. Az Európa-ligában szenvedni kell, nincs könnyű meccs idegenben, talán kicsit puhák voltunk, lehettünk volna határozottabbak” – fogalmazott az Espanyol vezetőedzője, aki kérdést kapott a spanyol kollégáktól, hogy ez az eredmény, az elért csoportelsőség hogyan hathat a csapat bajnoki szereplésére, hiszen a La Ligában jelenleg a bennmaradásért kell küzdeniük a rossz rajt után.

„Az öröm a szegény ember házában nem tart sokáig, de ki kell élvezni ezt az eredményt. Talán igazságtalanul is hátrányba kerültünk, de visszajöttünk a meccsbe, és ha az Európa-ligában eredményesek vagyunk, akkor előbb-utóbb a bajnokságban is sikeresek lehetünk” – szögezte le Pablo Machín.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
H-CSOPORT
FERENCVÁROS–Espanyol (spanyol) 2–2
CSZKA Moszkva (orosz)–Ludogorec (bolgár) 1–1

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Espanyol 5 3 2 12–3 +9 11
2. Ludogorec 5 2 1 2 9–9 0 7
3. FERENCVÁROS 5 1 3 1 4–6 –2 6
4. CSZKA Moszkva 5 2 3 2–9 –7 2
Legfrissebb hírek

Hajóval utazott az Újpest-tábor a Fradi elleni derbire – képek

Labdarúgó NB I
17 perce

Hat góllal vezet a félidőben az FTC a BL-rekorder ellen – Godecs a 10. percben piros lapot kapott

Kézilabda
1 órája

Az UEFA megbüntette a Crvena zvezdát Mladics éltetése miatt

Európa-liga
Tegnap, 12:13

Bagi Ádám: Megérte az autó hátsó ülésén leckét írni

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:23

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 23:52

Jégkorong: öt góllal kapott ki a Fehérvár, a Ferencváros meg sem állt tizenkettőig az Érsekújvár ellen

Jégkorong
2026.09.04. 21:46

Fradiváros: az FTC utóellenőrzési kérelmekkel fordult a sportért felelős Belügyminisztériumhoz

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 19:01

Már kétszer annyi győzelme van a Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 14:49