Gyanú – Somogyi Zsolt jegyzete

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2017.06.30. 23:59

Hálás lehet a máltaiakkal szörnyen kínlódó Videoton, és a semmit sem akaró lettek ellen sokszor bántóan körülményes Fradi a Vasasnak – az angyalföldiek gyorsan elintézték, hogy a Beitar elleni selejtezőjük legyen a téma. Gyorsan: úgy négy-öt perc alatt.

„Csak Beitar-siker születhetett”; „Hiba volt 3–1-nél is támadni”
Csak az a vég... A Vasas a 88. percben 3–1-re vezetett, de kikapott

Pedig három idegenben szerzett gólért minden magyar kupacsapat összetenné a kezét… És most mégis a Vasas a viccek céltáblája.

Lehet, hogy csak magyar csapat képes így veszíteni? Lehet német edzője, macedón védője, ukrán támadója, a magyar csapat mindig is magyar marad. Amelyiknek drága a különgép, ezért hajnali három órakor indul a menetrend szerinti fapadossal, bár ez inkább csak jellemző, mint elfogadható kifogás.

Hogyan lehet így elrontani nyolcvannyolc percnyi kitűnő játékot?

Ilyet tényleg senki sem csinál!

Az egyik azt mondja, épp a végére fáradtak el, erő híján nem volt tökéletes a koncentráció – na de úgy hat ember nézte, amint negyven métert halad valaki a kapujuk felé, legalább rákiálthattak volna, a zárt kapuk mögött esetleg megriad a támadó. Ha erre készültek, tartson már az erő kilencven – plusz öt – percig (zárójelben: és ha már kupaszereplésre készülünk, ne kelljen már akkor halasztást kérni, amikor el sem kezdődött a bajnokság, ugyebár…).

A másik szerint az edző cserélt rosszul, mert amikor kontrázni lehet, Kulcsár Tamásnak és Remili Mohamednek a pályán a helye, a láthatóan nehézkessé váló Ádám Martinnak vagy éppen Mahir Sagliknak kevésbé. Ha a Sturm ellen 0–3 után volt erő 4–3-ra győzni, akkor 3–1-ről ne legyen 3–4, hacsak nem ez a szándék. Tudjuk, hol élünk, a meccs másnapján már meg is jelent, 108-szoros pénzt adtak a hajrában, kétgólos magyar vezetésnél az izraeli sikerre. Az a gyanús, ami nem gyanús, ezt Pelikán gátőr is megtanulta – hát akkor mennyire gyanús, ami nagyon gyanús? Lehetett ez a világ legtisztább sportküzdelme, sokan fogadnának arra, hogy valakik fogadtak erre… Habár bíróság elé mindössze néhány ember és néhány meccs került, tudjuk, a csalás mérete sokkal nagyobb, ezért elkerülhetetlen, hogy ne lássanak egy ilyen fordulat mögött hátsó szándékot a kívülállók. Nem csak a futballban van ez így: nincs az a hatalmas küzdelemben döntetlennel véget érő kézilabdameccs, amelyről nyugodtan elhisszük, rendben volt minden körülötte.

Ettől még a Vasas simán továbbjuthat.

Fogadni mernék rá, megpróbálja.

 

Legfrissebb hírek

Reális, hogy a Real is – Malonyai Péter jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 23:02

Királyváró – Bodnár Zalán jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 22:59

Immár athéni vagány – Bobory Balázs jegyzete

Légiósok
2026.08.06. 23:12

Törökország meghódítása – Smahulya Ádám jegyzete

Minden más foci
2026.08.05. 23:03

Meleg napok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 23:25

Miki, Priska... Vitu? – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 23:07

Láthatatlan légiós – Nagy Zsolt jegyzete

Légiósok
2026.08.02. 22:55

Romboló építkezés – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 22:57