El: „Csak Beitar-siker születhetett”; „Hiba volt 3–1-nél is támadni”

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2017.06.29. 22:17
Saron Mimer, a Beitar Jeruzsálem vezetőedzője a Vasas elleni óriási fordítást követően arról beszélt, hogy akkora akaraterőről tettek tanúbizonyságot, hogy csakis győzelem lehetett az eredménye, a magyar csapat trénere, Michael Oenning szerint pedig hiba volt, hogy 3–1-nél is támadtak. Mint ismert, az izraeli csapat a 88. percben még kétgólos hátrányban volt, de 4–3-ra nyert.

– Bízott benne, hogy nyerhetnek?
– Elképesztő, ahogy meg tudtuk fordítani a mérkőzést, és igen, végig hittünk benne – mondta Saron Mimer, a Beitar Jeruzsálem vezetőedzője. – Persze a szerencse is mellénk állt, anélkül nem sikerült volna, de akkora akaraterőről tettünk tanúbizonyságot, hogy nem születhetett más eredmény, csak győzelem.– Bízott benne, hogy nyerhetnek?
– Elképesztő, ahogy meg tudtuk fordítani a mérkőzést, és igen, végig hittünk benne – mondta Saron Mimer, a Beitar Jeruzsálem vezetőedzője. – Persze a szerencse is mellénk állt, anélkül nem sikerült volna, de akkora akaraterőről tettünk tanúbizonyságot, hogy nem születhetett más eredmény, csak győzelem.

– Josszi Benajun beállítása fontos lépésnek bizonyult.
– Mindenki tudja róla, hogy remek játékos, és bár csereként lépett pályára, nem duzzogott, hanem inkább gólt szerzett… Mégpedig nagyon fontos gólt! Le a kalappal előtte, újra megmutatta, mekkora futballista.

– Továbbjutnak?
– Nyilván több esélyünk van, mint a meccs előtt, de nem szabad azt hinnünk, hogy már a következő körben vagyunk.

„TOVÁBB LEHET JUTNI”

„Nagyon rossz volt megélni, ahogy az ellenfél visszakapaszkodott, és sorra lőtte a gólokat. Sajnálom, hogy így alakult a meccs, ugyanakkor egygólos hátrányból tovább lehet jutni. A visszavágón a lelátón szorítok majd a társaknak, bízom benne, hogy sikerül nyernünk” – vélekedett a Vasas sérült középpályása, Berecz Zsombor.

HIBA VOLT TÁMADNI

– Mi történt?
– Elképesztően csalódott vagyok – mondta ezt már Michael Oenning, a Vasas trénere. – Öt perc alatt kaptunk három gólt, ez elfogadhatatlan. Pedig mi voltunk lélektani előnyben, hátrányból fordítottunk, ennek ellenére kikaptunk.

– Mégis miért? Ilyen öt percet, ilyen vereséget nagyon ritkán látni.
– Én sem éltem még át ilyen szituációt... Lehet, hogy okosabban kellett volna futballoznunk, hogy az előnyünk tudatában vissza kellett volna állnunk, de mi hibáztunk, mert akkor is támadtunk. Higgadtabban le kell ülnöm, meg kell néznem a mérkőzést, ki kell derítenem, mi történt.

– A vereség ellenére van esély a továbbjutásra?
– Igen, a második meccs második esély egyben. Lehet, hogy a visszavágón Josszi Benajun már kezdő lesz, amin egyáltalán nem csodálkoznék…

EURÓPA-LIGA
1. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Beitar Jeruzsálem (izraeli)–Vasas (magyar)4–3 (Georginho 18., Benajun 88., Vered 91., Sabo 92., ill. Pavlov 35., 43., Kulcsár T. 52.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik