Már a negyeddöntőknél tart a Bajnokok Ligája 2011–12-es idénye. Tekintsék át a sorozatot adatbankunk segítségével!
Falcao: A játékvezetés katasztrofális volt
A harmadik fordulót rendezték csütörtökön a labdarúgó Európa-liga csoportkörében, amelyben Juhász Roland együttese idegenben 2–0-ra legyőzte a Sturm Grazot, amelynek legjobbja – a magyar válogatott csapatkapitánya szerint – Szabics Imre volt. Az Udinese 2–0-ra nyert az Atlético Madrid ellen, ám azt az olaszok trénere, Francesco Guidolin is elismerte, hogy a spanyolok jobbak voltak náluk, míg Radamel Falcao, az Atlético kolumbiai támadója katasztrofálisnak titulálta a játékvezetők tevékenységét a mérkőzésen.
![]() |
| Falcao katasztrofális játékvezetésről beszélt az Udinese elleni meccs után (Fotó: Action Images, arcíhv) |
| „Úgy éreztem, hogy főleg az első félidőben fölényben voltunk, már akkor gólt szerezhettünk volna – nyilatkozta a Sturm legyőzését követően a Nemzeti Sportnak az Anderlecht védője, Juhász Roland. „Kissé meglepett, hogy ennyire visszaállt a Sturm, és hagyta, hogy kihozzuk a labdát, nekünk éppen az ilyen támadásépítés az erősségünk, hiszen nem szoktunk ívelgetni. Okosan játszottunk, szerintem a kiállítástól függetlenül megérdemelten nyertünk. Jó pozícióban vagyunk, de nem bízzuk el magunkat, nagyon fontos lesz a következő, Sturm Graz elleni hazai meccs, ott már egy döntetlennel bebiztosítjuk a továbbjutásunkat. Imrével váltottunk néhány szót a meccs után, nagyjából egyezett a véleményünk a találkozóról. Én egyébként őt emelném ki az ellenfél játékosai közül, próbálkozott becsülettel, ám nem nagyon volt társa, ráadásul a hazai csatároknak gyakran vissza kellett zárniuk.″ |
„Nagyon rossz első félidőt produkáltunk, az Atlético Madrid sokkal jobb volt. Nem tudom, hogy az ijedtség miatt, vagy a taktikai változtatások miatt, de kifejezetten gyengén játszottunk. A második félidőben azonban megmutattuk az igazi arcunkat, az utolsó öt percben kétszer is betaláltunk, amivel behúztuk a találkozót″ – nyilatkozta Francesco Guidolin, az Udinese vezetőedzője a mérkőzést követően.
A madridiak trénere, Gregorio Manzano szerint nem igazságos végeredmény született, de tudja, hogy a futballban olykor előfordul ilyesmi. Az Atlético kolumbiai támadója, Radamel Falcao a játékvezetőket (is) okolja a vereségért.
„A játékvezetés katasztrofális volt. Végig mi uraltuk a mérkőzést, el kell gondolkodnunk, hogy mit hogyan kell csinálnunk. Javítanunk kell a befejezéseinken, de nincs okunk az elkeseredésre″ – idézi az AS Falcaót. A szakértők szerint egyébként két tizenegyest nem adtak meg az Atléticónak az Udinese ellen 2–0-ra elvesztett mérkőzésen.
Az A-csoportban a Tottenham Londonban Roman Pavljucsenko bombagóljával 1–0-re legyőzte a Rubin Kazanyt.
„Megkönnyebbültem a lefújást követően – kezdte a találkozó utáni nyilatkozatát Harry Redknapp, a Tottenham Hotspur menedzsere. – Tudtuk előre, hogy kemény és nehéz mérkőzés vár ránk, mivel a Rubin jó csapat. Nem véletlenül tudtak a Barcelona ellen győzni."
Az El harmadik fordulójának összes eredményét és a csoportok állását ide kattintva tekinthetik meg!
![]() |
| Roman Pavljucsenko gyönyörű góljával győzött a Tottenham (Fotó: Action Images) |





