Hiába parádézott a Köbenhavn kapusa, 120 perces csata után az MU ment tovább

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.08.10. 20:49
null
Bruno Fernandes (középen) több remek labdát is kiosztott és kapufát is lőtt, majd jött a 11-es (Fotó: AFP)
Szenzációs estét fogott ki Karl-Johan Johnsson, az FC Köbenhavn svéd válogatott kapusa, de a dán együttes így sem tudta felülmúlni az előzetesen jóval esélyesebbnek kikiáltott Manchester Unitedot. Ole Gunnar Solskjaer csapata hosszabbításban, Bruno Fernandes 95. percben értékesített büntetőjével jutott a legjobb négy közé az Európa-ligában.

EURÓPA-LIGA
NEGYEDDÖNTŐ

Manchester United (angol)–FC Köbenhavn (dán) 1–0 (Bruno Fernandes 95. – 11-esből)

Ha volt párosítás az Európa-liga negyeddöntőjében, amelyre „fix egyest” kiáltott a nagy többség, akkor az a Manchester United–FC Köbenhavn párosítás – még akkor is, ha elvileg az egymeccses párharc a kisebb, esélytelenebb csapatoknak kedvezhet. A dánok vezetőedzője, Stale Solbakken sem csinált ebből nagy ügyet, mint ígérte, harcolni fognak, „de azért a házát senki se tegye fel” a győzelmükre.

A harc nem is maradt el. Sőt. Az első húsz percben a több és nagyobb lehetőség is a Köbenhavn játékosai előtt adódott. Mohammed Daramy lapos lövése éppen csak elkerülte a jobb alsót, s az ötös előterében érkező Zeca helyzeténél sem a United kapuját őrző Sergio Romero magabiztosságán múlt, hogy nem született gól.

A 21. percben aztán néhány pillanatig úgy tűnt, tizenegyeshez jut az MU, ám végül a videobíró kisegítette a dánokat: les miatt szabadrúgással jöhetettek kifelé a koppenhágaiak. Az angolok fokozatosan vették át az irányítást, többnyire a tizenhatos jobb csücskénél, a védők mögül kilépő Mason Greenwoodot keresve, hogy aztán vagy ő, vagy Aaron Wan-Bissaka centerezhessen. A 45. minutumban egy hasonló kiugratás után Greenwood maga fejezte be egy rendkívül pontos lövéssel az akciót – a jobb kapufáról azonban hiába vágódott a hálóba a labda, a videobíró ezúttal is közbeszólt. Ezúttal is a Köbenhavn oldalán.

Fordulás után beszorult a dán gárda, Rashford és Paul Pogba is közel járt a gólszerzéshez. Az 57. percben aztán Greenwood lőtt kapufát, a kipattanót Rashford pofozta a hálóba – de les miatt ez a gól sem ért (ezúttal a VAR-szoba beavatkozására sem volt szükség a találat annullálásához).

A 63. minutumban Bruno Fernandes is eltalálta az alumíniumot, ezúttal a jobb oldali akadályozta meg a Unitedot a vezetés megszerzésében. Úgy tűnt, csak idő kérdése, hogy az angolok mikor kerülnek előnybe...

A gól azonban csak váratott és váratott magára. A rendes játékidő utolsó pillanataiban Martial próbálta döntésre vinni a dolgot, előbb egy remek átlövéssel, majd egy nagy szólóval, de Karl-Johan Johnsson kapus után Victor Nelsson is ki tudott fogni a francián.

Johnsson a hosszabbításra is tartogatott néhány bravúrt, előbb Martialt, aztán a csereként beállt Juan Matát akadályozta meg a gólszerzésben. Csakhogy a két parádés védés között Bruno Fernandes tizenegyesénél már nem volt esélye – még úgy sem, hogy eltalálta a lövés irányát (1–0).

A ráadás végén a Köbenhavn még megpróbálta beszorítani a Unitedot az egyenlítés reményében, ám a jól tömörülő Solskjaer-csapat kihúzta a hajrát. A dán bajnok kiesett – de a meccs hőse így is az együttes (hétfő estig még) 1 millió euróra becsült 30 éves kapusa, Karl-Johan Johnsson lett.

A Manchesterre a Wolverhampton és a Sevilla párharcának győztese vár az elődöntőben.

A mérkőzés onlive közvetítése ide kattintva olvasható!

EURÓPA-LIGA 2019–2020

NEGYEDDÖNTŐ
Köln: Manchester United (angol)–FC Köbenhavn (dán) 1–0 (Bruno Fernandes 95. – 11-esből) – hosszabbítás után
Düsseldorf: Internazionale (olasz)–Bayer Leverkusen (német) 2–1 (Barella 15., R. Lukaku 21., ill. Havertz 24.)
Augusztus 11., 21.00, Gelsenkirchen: Sahtar Doneck (ukrán)–FC Basel (svájci)
Augusztus 11., 21.00, Duisburg: Wolverhampton Wanderers (angol)–Sevilla (spanyol)

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Augusztus 16., 21.00, Köln:
Wolverhampton/Sevilla–Manchester United
Augusztus 17., 21.00, Düsseldorf: Inter–Sahtar/Basel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik