Gólt szerzett idegenben a Chelsea! És nyert is Malmőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.14. 20:52
null
A Chelsea előnyt szerzett Malmőben (Fotó: AFP)
A labdarúgó Európa-liga 16 közé jutásáért zajló fordulójának első mérkőzésén a Chelsea Ross Barkley és Olivier Giroud találatával 2–1-re nyert a Malmö vendégeként.

 

EURÓPA-LIGA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Malmö (svéd)–Chelsea (angol) 1–2 (A. Christiansen 80., ill. Barkley 30., Giroud 58.)

A Manchester City elleni 0–6-os sokk után a svéd bajnoki harmadik otthonában várt fellépés a Chelsea-re, és Maurizio Sarri Kantét, Hazard-t és Higuaínt is a kispadra ültette a találkozó kezdetén. A Malmö hatalmas elánnal kezdte az összecsapást, ám a londoni együttes túltette magát a kezdeti nehézségeken, és átvette az irányítást, bár a kapu elé jobbára csak pontrúgásokból tudott odaérni, és az sem igazán jelentett veszélyt.

Túlzás lenne azt állítani, hogy a londoniak vérvörös szemmel a Malmőn igyekeztek volna elégtételt venni a manchesteri megaláztatásért, ám a svéd csapatnak kevés momentuma volt az első félidőben, és egy súlyos hiba sokba került Uwe Rösler csapatának. A 30. percben Pedro beadása jött be jobbról félmagasan, Lasse Nielsen viszont elvétette, a labdát, amit Ross Barkley üggyel-bajjal megszelídített, majd négy méterről a kapu jobb oldalába pöckölt. A 2019-es naptári évben ez volt a Chelsea első gólja, amit idegenben szerzett! 0–1

A második játékrész elején a Malmö megpróbált tempót váltani – Arnór Traustason révén nem is járt messze az egyenlítéstől –, de a Chelsea számára így kinyílt a pálya, és egy lendületes vendégakció révén növelte is előnyét a Sarri-gárda. Willian teremtette meg a gólhelyzetet a 16-oson belül, az alapvonal felé cselezett, majd közelről beadott, ésOlivier Giroud egy méterről, sarokkal a kapuba továbbított. 0–2

A francia csatárnak volt újabb lehetősége is az előny növelésére, sőt Barkley is duplázhatott volna, és Pedrónak is volt helyzete, a hajrában mégis – némiképp váratlanul – a Malmö szépített. A veterán Markus Rosenberg csinált meg egy szép cselt, majd szolgálta ki remekül a mélységből üresbe futó Anders Christiansent, aki higgadtan a kapu jobb alsó sarkába gurított. 1–2

Rösler csapata igyekezett utolsó energiatartalékait megmozgatni az utolsó percekre, ám nem igazán volt egy súlycsoportban a hajrában Kantét és Hazard-t is bedobó Chelsea-vel, amely magabiztos előnyről várhatja a folytatást. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik a Stamford Bridge-en.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, PERCRŐL PERCRE ITT!

 

Legfrissebb hírek

A stadionban ujjongó Vilmos herceg is gratulált az Aston Villának

Európa-liga
7 órája

A Ludogorec adta az egyik gólkirályt – az El-idény számokban

Európa-liga
14 órája

„Szeretek bulizni, de most visszafogom magam, hogy mindent magamba szívhassak” – John McGinn az El megnyerése után

Európa-liga
16 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
2026.05.20. 23:37

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
2026.05.20. 22:52

Világbajnok kapussal és Eb-döntős támadóval áll fel az Aston Villa a Freiburg elleni El-fináléban

Európa-liga
2026.05.20. 20:04

Nincs változás: a Ferencváros az El-selejtező első fordulójában indul

Európa-liga
2026.05.20. 17:41

2027-től a Sport TV közvetíti a Konferencialiga és az Európa-liga meccseit

Európa-liga
2026.05.14. 14:43
Ezek is érdekelhetik