Elhalasztották a Videoton lisszaboni El-mérkőzését

Vágólapra másolva!
2012.12.06. 21:19
null
A José Alvalade Stadionban csütörtök este nem lehetett futballmérkőzést rendezni (Fotó: Kecskés István)
A pálya alkalmatlansága miatt elhalasztották a Sporting–Videoton labdarúgó Európa-liga-mérkőzést, a G-csoport 6. (utolsó) fordulójában. A szakadó eső miatt a labda nem pattant fel a José Alvalade Stadionban, és hiába csúsztatták el a kezdési időpontot, később sem javult a gyepszőnyeg állapota.

A pótlás időpontjában már nem lesz tétje a találkozónak, mert a csoport másik mérkőzését, a Genk–Basel összecsapást megrendezték, és a 0–0-s végeredmény azt jelentette, hogy a Videoton a szalonremi miatt búcsúzott.

Az UEFA döntése szerint pénteken ugyanebben az időpontban, azaz 21.05-kor pótolják a meccset. A Videotonnak az 1984–85-ös nagy UEFA-kupa-menetelés során is el kellett halasztani egy mérkőzését, akkor a PSG elleni találkozó (1984. november 7.) a nagy köd miatt félbeszakadt 2–0-s állásnál. A másnapi újrajátszást 1–0-ra megnyerte a hazai pályán játszó Videoton, és simán továbbjutott (az odavágón 4–2-re győzött Párizsban).

„MESTERMÉRLEG”

Meccs ugyan nem volt, de a két vezetőedző rögtönzött sajtótájékoztatót tartott a halasztás hírére.

Franky Vercauteren, a portugál együttes mestere csak annyiban beszélt a halasztásról, hogy ez nem befolyásolhatja a hétfői Benfica-meccs eredményét. Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője sem tűnt különösebben idegesnek, amikor távozott a stadionból.

„El kell fogadni a helyzetet – mondta a halasztással kapcsolatban a szakember, aki ekkor még nem tudta, hogyan alakul a csoport másik meccse. – Pénteken újra neki kell futni, el kell végezni a napi rutint, nem zökkenhetünk ki. Ez a szabály, ehhez kell alkalmazkodni, nincs mit tenni. Hogy sportszerű-e a másik meccs lejátszása? Nincs mit tenni, ez van, ez a szabály."
Azóta már tudjuk, a csoport másik a Genk gól nélküli döntetlent játszott a Basellel, ez pedig azt jelenti, hogy a sporting elleni meccstől függetlenül a Videoton búcsúzik az Európa-ligától.

ÍGY FESTETT A JOSÉ ALVALADE STADION

(Forrás: www.vidi.hu)

A LABDA ALIG HALADT A VIZES GYEPEN

A SZURKOLÓKON NEM MÚLOTT VOLNA A MECCS

(Forrás: www.vidi.hu)

A VERSENYKIÍRÁS A HALASZTÁSRÓL

El-versenykiírás, 11.04 pont: Ha a játékvezető a mérkőzés elhalasztása mellett dönt – például azért, mert a talaj játékra alkalmatlan –, a meccset vagy a következő napon, vagy tartalék időpontban, vagy az UEFA képviselői által meghatározott időpontban tartják meg. Ha a játékvezető a halasztás mellett dönt, az új kezdési időpontot a két csapat képviselőivel és az érintett szövetségekkel konzultálva két órán belül meg kell hirdetni. Vita esetén az UEFA dönt a pótlás napjáról és a kezdési időpontról.

A pályamunkások hiába dolgoztak az Alvaladéban (Fotó: MTI/Beliczay László)
A pályamunkások hiába dolgoztak az Alvaladéban (Fotó: MTI/Beliczay László)
Pénteki előrejelzés (Fotó: Weather Underground)
Pénteki előrejelzés (Fotó: Weather Underground)
A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Genk 6 3 3 0 9–4 +5 12
2. Basel 6 2 3 1 7–4 +3 9
3. VIDEOTON 5 2 0 3 5–6 –1 6
4. Sporting CP 5 0 2 3 2–9 –7 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik