El-selejtező: A Montpellier is csak egy csapat - Pintér Attila

2010.07.29. 13:19
Pintér Attila, a Győri ETO vezetőedzője a Kisalföldnek elmondta, tisztelik a Montpellier-t, de nem feltartott kézzel lépnek ma este pályára az Európa-liga-selejtezőn.

„Döntő lesz, hogy rá tudjuk-e erőltetni az akaratunkat az ellenfelünkre – mondta Pintér Attila a Kisalföldnek. – Bízom benne, hogy kellőképpen fel tudtunk készülni a párharcra. Saját részünkről ki tudjuk majd küszöbölni azokat a hibákat, amelyeket idáig elkövettünk, illetve a másik oldalon ki tudjuk használni azokat a hiányosságokat, amelyeket felfedeztünk a francia csapat játékában. Nyilván tisztelni kell és tiszteljük is az ellenfelet, de nem szabad elfelejteni, a másik oldalon is csak egy csapat áll velünk szemben.”Kisalföldnek. – Bízom benne, hogy kellőképpen fel tudtunk készülni a párharcra. Saját részünkről ki tudjuk majd küszöbölni azokat a hibákat, amelyeket idáig elkövettünk, illetve a másik oldalon ki tudjuk használni azokat a hiányosságokat, amelyeket felfedeztünk a francia csapat játékában. Nyilván tisztelni kell és tiszteljük is az ellenfelet, de nem szabad elfelejteni, a másik oldalon is csak egy csapat áll velünk szemben.”

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
4 órája

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
5 órája

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
7 órája

Labdarúgás: fővárosi uralom minden korosztályban

Utánpótlássport
2026.06.07. 09:00

Észak-Macedóniát is legyőzte a női röplabda-válogatott az Európa-ligában

Röplabda
2026.06.06. 20:09

Kézi: nagy csatában kikapott a Győr a Bukaresttől az ifi leány BL-ben

Utánpótlássport
2026.06.06. 14:38

Felkészülés: simán nyertek az oroszok; Szlovákia ikszelt Montenegróval

Minden más foci
2026.06.05. 21:25

Nagy tervekkel éled újjá a királyhelmeci futball

Minden más foci
2026.06.02. 10:23
Ezek is érdekelhetik