El: öt gól és két piros Frankfurtban; kétgólos előnyről ikszeltek Kádárék

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.04. 23:01
null
Kétszer villant a piros Frankfurtban (Fotó: AFP)
Eseménydús meccset játszott egymással az Eintracht Frankfurt és a Lazio az Európa-liga csoportkörének 2. fordulójában: az öt gólt és két kiállítást hozó találkozó végül a németek győzelmével zárult.

 

Már a negyedik percben megszerezte a vezetést a Bundesligában csak a középmezőnyben tanyázó Frankfurt, amely a félidő közepén történő gyors gólváltás után egygólos előnnyel vonulhatott pihenőre – ráadásul a Lazio emberhátrányba került közvetlenül a szünet előtt. És ha ez nem lett volna elég az olaszoknak, a második játékrész elején újabb frankfurti találatot és vendégkiállítást jegyezhettünk fel, így végleg megpecsételődött a rómaiak sorsa, akik a hajrában kaptak még egyet (4–1). A H-csoport másik mérkőzésén a Marseille 2–2-re végzett a ciprusi Apollon Limassol otthonában.

A G-csoportban a Villarreal hiába vezetett kétszer is a Szpartak Moszkva vendégeként, a hazaiak végül fordítottak. Ám mikor már úgy tűnt, hogy az oroszok otthon tartják a három pontot, jött Santi Cazorla, és a 96. percben tizenegyesből egyenlített. A Rangers hátrányból felállva nyert az osztrák Rapid Wien ellen, amely sérülés miatt nélkülözte Szántó Tamást.

Az I-csoportban két forduló után négy hárompontos csapat van, ezúttal is a hazaiak nyertek: a svéd Malmö a török Besiktast 2–0-ra, a norvég Sarpsborg a belga Genket verte 3–1-re.

A J-csoportban úgy tűnt, a Sevilla megszerzi a második győzelmét, a spanyolok Nolito révén a 72. percig vezettek, azonban az FK Krasznodar fordított 2–1-re. A másik meccsen a belga Standard ugyancsak 2–1-re múlta felül a török Akhisarsport.

A K-csoportban Kádár Tamással a védelmében a Dinamo Kijev kétgólos előnyt tékozolt el a cseh Jablonec vendégeként (2–2).

A 18.55-ös mérkőzésekről itt, a Mol Vidi csoportjáról pedig itt olvashat.

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
G-CSOPORT
Szpartak Moszkva (orosz)–Villarreal (spanyol) 3–3
(Zé Luís 34., 82. – a másodikat 11-esből, Melgarejo 85., ill. Toko Ekambi 13., Fornals 49., Cazorla 96. – 11-esből)
Rangers (skót)–Rapid Wien (osztrák) 3–1 (Morelos 44., 94., Tavernier 83. – 11-esből, ill. Berisha 42.)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Rangers 2 1 1
5–3 +2 4
2. Rapid Wien 2 1 1 3–3 0 3
3. Villarreal 2 2 5–5 0 2
4. Szpartak Moszkva 2 1 1 3–5 –2 1

H-CSOPORT
Apollon Limassol (ciprusi)–Olympique Marseille (francia) 2–2
(Markovics 74., Zelaya 91., ill. Payet 50., Luiz Gustavo 67.)
Eintracht Frankfurt (német)–Lazio (olasz) 4–1 (D. da Costa 4., 94., Kosztics 28., Jovics 52., ill. Parolo 23.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Eintracht Frankfurt 2 2 6–2 +4 6
2. Lazio 2 1 1 3–5 –2 3
3. Marseille 2 1 1 3–4 –1 1
Apollon Limassol 2 1 1 3–4 –1 1

I-CSOPORT
Malmö FF (svéd)–Besiktas (török) 2–0 (Caner Erkin 53. – öngól, Rosenberg 76. – 11-esből)
Sarpsborg (norvég)–Genk (belga) 3–1 (P. Mortensen 5., 63., Zachariassen 54., ill. Trossard 49.)

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Sarpsborg 2 1 1 4–4 0 3
2. Besiktas
2 1 1 3–3 0 3
Genk 2 1 1 3–3 0 3
4. Malmö 2 1 1 2–2 0 3

J-CSOPORT
FK Krasznodar (orosz)–Sevilla (spanyol) 2–1 (M. Pereyra 72., Okriasvili 88., ill. Nolito 43.)
Standard Liege (belga)–Akhisarspor (török) 2–1 (Emond 17., Djenepo 39., ill. Onur Ayik 32.)

A J-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FK Krasznodar 2 2 3–1 +2 6
2. Sevilla 2 1 1 6–3 +3 3
3. Standard Liege 2 1 1 3–6 –3 3
4. Akhisarspor 2 2 1–3 –2 0

K-CSOPORT
Jablonec (cseh)–Dinamo Kijev (ukrán) 2–2 (Hovorka 33., Trávník 81., ill. Cigankov 8., Harmas 14.)
Korábban
Asztana (kazah)–Rennes (francia) 2–0 (Zajnutdinov 64., Tomasov 91.)

A K-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Asztana 2 1 1 4–2 +2 4
2. Rennes 2 1 1 2–3 –1 3
3. Dinamo Kijev 2 2 4–4 0 2
4. Jablonec 2 1 1 3–4 –1 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik