El: „Örülök az FTC-nek, bebizonyítjuk, hogy jobbak vagyunk”

H. T.H. T.
2019.08.30. 16:58
null
Orosz, bolgár és spanyol csapat vár a Ferencvárosra (Fotó: Koncz György)
Mint arról korábban beszámoltunk, a Ferencváros a CSZKA Moszkvával, a Ludogoreccel és az Espanyollal került egy csoportba az Európa-liga 2019–2020-as idényében. Nézzük, hogyan értékelték a sorsolást a magyar csapat ellenfelei, illetve Dibusz Dénes, az FTC kapusa!

 

Dibusz Dénes, a Ferencváros kapusa az FTC honlapjának beszélt a sorsolás után:

„Azt sajnálom, hogy egy igazi nagy sztárcsapatot nem kaptunk, de persze azt is hozzá kell tenni, hogy így is mindhárom ellenfél nagyon erős. Ezzel együtt úgy látom, nincs kiemelkedő csapat ebben a csoportban. Az biztos, hogy a bolgárokat fűti a visszavágás vágya, nekünk viszont van két jó emlékünk róluk, ami jelenthet pluszt. Az Espanyol meccseit pedig hétről hétre követhetjük a spanyol bajnokságban. Jobban szem előtt vannak. A CSZKA az elmúlt években többször megmutatta, hogy a topcsapatoknak is komoly ellenfele tud lenni. Nem véletlen, hogy az oroszokat sorsolták az első kalapból. Ebben a csoportban reális cél, hogy pontokat szerezzünk ellenfeleinkkel szemben” – nyilatkozta Dibusz a Fradi Médiának.

Nemcsak a Ludogorec, a CSZKA is régi jó ismerőse az FTC-nek

Szerhij Rebrov csapatának nem ismeretlen a Ludogorec, hiszen a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében oda-vissza legyőzte a bolgár együttest, amelynél most revansra készülnek.

A Ludogorec másodedzője, Sztaniszlav Gencsev jó hangulatban értékelt: „Úgy gondolom, nagyon jó, kiegyensúlyozott csoportban vagyunk. Örülök, hogy találkozunk a Ferencvárossal, és bebizonyíthatjuk, hogy jobbak vagyunk nála.”

„A CSZKA nehéz ellenfél, a másik két csapat pedig megnyerte hazája bajnokságát. Az utóbbi években most van a legkiegyensúlyozottabb csapatunk. Bízom benne, hogy továbbjutunk, mondom ezt anélkül, hogy lebecsülném az ellenfeleinket” – fogalmazott az Espanyol honlapjának a klub alelnöke, Carlos García Pont.

A CSZKA horvát középpályása, Nikola Vlasic szerint csapata és az Espanyol a favorit a H-csoportban, ez viszont pluszmotivációt jelenthet a Ludogorec és a Ferencváros számára. „Jó csoportba kerültünk. Alig várom a mérkőzéséket, boldog vagyok a sorsolás után”mondta a 21 éves játékos.

EURÓPA-LIGA 2019–2020
CSOPORTKÖR
H-CSOPORT: CSZKA Moszkva (orosz), Ludogorec (bolgár), Espanyol (spanyol), FERENCVÁROS (magyar)

A-CSOPORT: Sevilla (spanyol), APOEL (ciprusi), Qarabag (azeri), Dudelange (luxemburgi)
B-CSOPORT: Dinamo Kijev (ukrán), Köbenhavn (dán), Malmö (svéd), Lugano (svájci)
C-CSOPORT: Basel (svájci), Krasznodar (orosz), Getafe (spanyol), Trabzonspor (török)
D-CSOPORT: Sporting CP (portugál), PSV (holland), Rosenborg (norvég), LASK (osztrák)
E-CSOPORT: Lazio (olasz), Celtic (skót), Rennes (francia), CFR Cluj (romániai)
F-CSOPORT: Arsenal (angol), Eintracht Frankfurt (német), Standard Liege (belga), Guimaraes (portugál)
G-CSOPORT: Porto (portugál), Young Boys (svájci), Feyenoord (holland), Rangers (skót)
I-CSOPORT: Wolfsburg (német), Gent (belga), Saint-Étienne (francia), Olekszandrija (ukrán)
J-CSOPORT: Roma (olasz), Mönchengladbach (német), Istanbul Basaksehir (török), Wolfsberg (osztrák)
K-CSOPORT: Besiktas (török), Braga (portugál), Wolverhampton (angol), Slovan Bratislava (szlovák)
L-CSOPORT: Manchester United (angol), Asztana (kazah), Partizan (szerb), AZ (holland)

A SORSOLÁS RÉSZLETEIRŐL ÉS A TOVÁBBI CSOPORTOKRÓL ITT OLVASHAT

UEFA EURÓPA-LIGA
A CSOPORTKÖR MENETRENDJE

1. forduló: szeptember 19.
2. forduló: október 3.
3. forduló: október 24.
4. forduló: november 7.
5. forduló: november 28.
6. forduló: december 12.

A TOVÁBBI MENETREND
December 16.: a 32-es tábla sorsolása
2020
Február 20.: a nyolcaddöntőbe jutásért, első mérkőzések
Február 27.: a nyolcaddöntőbe jutásért, visszavágók
Február 28.: a nyolcaddöntő sorsolása
Március 12.: nyolcaddöntő, első mérkőzések
Március 19.: nyolcaddöntő, visszavágók
Március 20.: a negyeddöntő és az elődöntő sorsolása
Április 9.: negyeddöntő, első mérkőzések
Április 16.: negyeddöntő, visszavágók
Április 30.: elődöntő, első mérkőzések
Május 7.: elődöntő, visszavágók
Május 27.: döntő, Energa Gdansk Stadion, Gdansk

Legfrissebb hírek

Parázs hangulat, sokat emlegetett Borbély, sima Fradi-győzelem – ilyen volt képekben az ETO–FTC rangadó

Labdarúgó NB I
6 órája

„Mindenki azt gondol, amit akar” – Borbély Balázs a győri távozását követő kritikákról

Labdarúgó NB I
6 órája

Nem zavarta meg a Ferencvárost Borbély kemény győri fogadtatása, simán megverte a címvédőt

Labdarúgó NB I
8 órája

Gyász: elhunyt Martos Győző

Labdarúgó NB I
13 órája

Habib Maiga is bekerült a Ferencváros Európa-liga-keretébe

Európa-liga
15 órája

Litauszki Róbert szerint az év meccse lesz a vasárnapi Fradi–Újpest

Labdarúgó NB I
15 órája

Milyen fogadtatásra számíthat Győrben Borbély Balázs?

Labdarúgó NB I
17 órája

Holland tehetséggel erősített a Fradi első El-ellenfele

Európa-liga
19 órája