El: Mi próbáltunk nyerni, a Feyenoord nem – Mourinho

2016.09.15. 21:57
José Mourinho csalódott, a portugál menedzser szerint a Feyenoord nem szeretett volna nyerni, ellenben a Manchester United a három pontért utazott Hollandiába.

„Természetesen nem vagyok boldog. A második félidőben jobban játszottunk. Mi nyerni próbáltunk, a Feyenoord pedig nem szeretett volna kikapni. Amikor úgy éreztük, hogy kicsit elfáradt az ellenfelünk, akkor vesztettük el a meccset. Ráadásul duplán szerencsétlenek voltunk, hiszen a gól előtti szituációban nem intette be az egyértelmű leshelyzetet a partjelző.

A második játékrészben nagyobb intenzitással játszottunk, mint az első félidőben. Tudtuk, hogy jól védekezik a Feyenoord, tudtuk, hogy az Európa-ligában mindenki a Manchester United ellen szeretne játszani. A hazaiak a szerencséjüknek is köszönhetik, hogy megnyerték a mérkőzést.

Nem szeretnék kifogásokat keresni, de néhány játékos az első perceit töltötte a pályán a szezonban. Volt, aki jobban játszott náluk, de azt ne felejtsük el, hogy ők nem játszottak hétről hétre, mint a többiek" – értékelt a „vörös ördögök" menedzsere a mérkőzés után a BT Sportnak.

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT

Feyenoord (holland)–Manchester United (angol) 1–0 (Vilhena 79.)

Legfrissebb hírek

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
10 órája

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
16 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
20 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
21 órája

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
Tegnap, 9:56

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 0:19

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
2026.08.13. 22:59

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
2026.08.13. 22:06