El: Lovrencsicsék megint gól nélkül maradtak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.17. 23:06
null
Erik Lamela (balra, Tottenham) gólt szerzett, Toby Alderweirelddel ünnepli (Fotó: Action Images)
A két magyarral pályára lépő Lech Poznan nem bírt a portugál Belenensessel (0–0) a labdarúgó Európa-liga-csoportkör csütörtöki nyitányának késő esti programjában. A Tottenham némi ijedelem után hazai pályán 3–1-re legyőzte a Qarabagot, és ugyancsak fordítania kellett az Athletic Bilbaónak a három pontért az Augsburg ellen (3–1).

J-CSOPORT: TOTTENHAM HOTSPUR–FK QARABAG 3–1

Nem a legjobban indult a mérkőzés a londoniak szempontjából, mert a Kieran Trippier által összehozott büntetőt Richard Almeida értékesítette (0–1), de hamarosan fordított a házigazda: Andros Townsend után (1–1) Dele Alli is gólt rúgatott Szon Hung Minnel (2–1) – az első három kapu felületére tartó lövés után középkezdés következett.

Nem sok híja volt az újabb góloknak, amelyeket azonban a vendégek szerezhettek volna, azaz egyáltalán nem illetődtek meg az azeriek.

A második félidő heves angol rohamokkal indult, Erik Lamela a kapufát is megdöngette, és végül csak betalált a dél-amerikai, akit a kispadról beálló Harry Kane szolgált ki: 3–1, győzelemmel indította El-hadjáratát a Tottenham.

RSC ANDERLECHT–AS MONACO 1–1

Nem az El-ről álmodtak a nyáron a hercegségbeliek, de a keretbeli nagy változásoknak csak a pénztáros örült, a csapat maga a kárát látta. Guillaume Gillet jól eltalált lövésével a belgák kerültek előnybe (1–0), majd kibírták azt is, hogy egészen a szünetig egykapuztak velük vendégeik.

ÖNGÓL OKOZTA NIKOLICSÉK VESZTÉT; IKSZELT A LIVERPOOL
A kora esti mérkőzések összefoglalója itt!

A franciák mestere, Leonardo Jardim beküldte a második félidőben Lacina Traorét és Stephan El Shaarawyt – közben néhány lehetőséget elpuskáztak a belgák –, és a duó szép lassan játékba lendült, a hajrában előbbi beadásából utóbbi csak kifogott végül Silvio Protón (1–1).

A 90. perc után még öten is gólt szerezhettek volna, de egyik csapat sem tudta kicsikarni a győzelmet, így ebben a csoportban a Tottenham lett a nyitó forduló egyetlen nyertese.



L-CSOPORT: ATHLETIC BILBAO–FC AUGSBURG

Nem remegtek meg a német kiscsapat játékosainak lábai a csodás bilbaói stadionban, hiszen a kezdeti rohamokat túlélve Halil Altintop a 15. percben betalált saját kipattanója után (0–1), és innentől kezdve sokáig messze álltak a gólszerzéstől a spanyolok.

Az 55. percben azonban Aritz Aduriz egy szöglet után nagyon szép gólt fejelt (1–1), majd tíz perc múlva ugyanő befejezte Susaeta már éppen elrontott cselsorozatát, és felvarrta a labdát a bal felsőbe: 2–1.

A nemrégiben igazolt Raúl García vezérletével folyamatosan támadott az Athletic, a legvégén Susaeta fel is tette a koronát csütörtöki teljesítményére: 3–1, nem cáfolta meg kupaspecialista voltát a Bilbao.

A TÖBBI MÉRKŐZÉS

I-CSOPORT

Gól nem, pont igen. Kádár Tamás végig a pályán volt a Lech Poznanban, a szintén kezdő Lovrencsics Gergő a 68. percbeli lecseréléséig állt harcban a portugál védőkkel, Holman Dávidot nem nevezték. A hétvégi bajnoki után ismét szerzett gól nélkül maradó, de ezúttal legalább pontot szerző lengyel bajnokcsapat az elmúlt egy hónapban lejátszott hét mérkőzéséből csak kettőt tudott megnyerni – a Videoton elleni El-selejtező két meccsét.

A múlt legyőzte a jelent. Paulo Sousa jelenlegi (Fiorentina) és korábbi (Basel) csapatának összecsapásán kezdetben örülhetett a portugál szakember, csakhogy a második félidő derekán a svájciak néhány perc leforgása alatt két gólt szerezve fordítottak, és nyertek – a Vidi korábbi trénere vereséggel kezdte a csoportkört.

G-CSOPORT

Gól az utolsó fejesből. Jevgeny Szeleznyov a 94. percben fejelte azt a gólt, amelyikkel a Dnipro otthon tartott egy pontot a Lazio ellen. Az ukrán csatár már negyedszer talált be olasz klubnak.

Gól az első lövésből. A szlovén Robert Beric ma este lőtt kapura először hivatalos meccsen a Saint-Étienne-ben azóta, hogy nyáron a csapathoz szerződött, és noha labdája beakadt, csapata végül csak egy pontot tudott megmenteni a Rosenborg ellen.

K-CSOPORT

Régi ismerősök. Klaas-Jan Huntelaar korábban, még a holland bajnokságban három mérkőzésen háromszor talált be Boy Waterman kapujába – csütörtök este, immár a Schalke mezében kétszer emlékeztette a múltbeli gólokra az időközben Ciprusra szerződött, jelenleg az APOEL kapuját őrző honfitársát.

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ

G-CSOPORT
Dnipro–Lazio 1–1
G: Szeleznyov (90+4.), ill. Milinkovics-Szavics (34.)
St-Étienne–Rosenborg 2–2
G: Beric (4.), Roux (86. – 11-esből), ill. Mikkelsen (16.), Svensson (79.)

H-CSOPORT
Sporting–Lokomotiv Moszkva 1–3
G: Montero (50.), ill. Szamedov (12., 56.), Niasse (65.)
Skënderbeu–Besiktas 0–1
G: Sosa (30.)

I-CSOPORT
Lech Poznan–Belenenses 0–0
Fiorentina–Basel 1–2
G: Kalinic (4.), ill. Bjarnason (72.), Elneny (79.)

J-CSOPORT
Tottenham–Qarabag 3–1
G: Szon (28., 30.), Lamela (86.), ill. Richard (6. – 11-esből.)
Anderlecht–Monaco 1–1
G: Gillet (11.), ill. L. Traoré (85.)

K-CSOPORT
APOEL–Schalke 0–3
G: Matip (28.), Huntelaar (35., 71.)
Aszterasz Tripolisz–Sparta Praha 1–1
G: Mazza (2.), ill. Lafata (56.)

L-CSOPORT
Athletic Bilbao–Augsburg 3–1
G: Aduriz (56., 66.), Susaeta (90.), ill. H. Altintop (15.)
Partizan–AZ 3–2
G: Oumarou (11., 39.), Zsivkovics (89.), ill. Van der Linden (34.), Henriksen (90+3.)

A JÁTÉKNAP ÖSSZES EREDMÉNYÉT ITT TALÁLJA!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik