El: leporolta disznófejes molinóját a Legia

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.18. 08:53
null
A Legia félreérthetetlen üzenetet küldött az UEFA felé (Fotó: Twitter)
Az Asztana elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn az 1944-es varsói felkelésre emlékeztek a Legia szurkolói, a transzparens miatt az UEFA 35 ezer euróra büntette meg a klubot. A drukkerek felvették a kesztyűt, és grafikusaik az európai szövetséget disznófejű nagyúrként ábrázolva a Sheriff elleni Európa-liga-mérkőzés előtt ismét kitettek magukért.

Augusztus 2-án egy szektort betöltő drapériával emlékeztek a hazai szurkolók az 1944. augusztus 1-jén kezdődött varsói felkelésre. Az élőképen egy náci katona egy gyerek fejéhez szorított fegyvert, a felirat pedig így szólt: „A varsói felkelés alatt a nácik 160 ezer embert gyilkoltak meg. Több ezren közülük gyermekek voltak.”

Az UEFA nem hagyta szó nélkül mindezt, 35 ezer eurós büntetést szabott ki, s indoklásul azt közölte, futballpályán nincs helye a politikai megnyilvánulásnak.

A csütörtöki, Legia–Sheriff Európa-liga-mérkőzésen ismét a helyi grafikusoké volt a főszerep: az UEFA-t disznófejű, pénzéhes figuraként ábrázolták, jelezve, tudják, hová megy a 35 ezer euró.

A büntetés várhatóan ezúttal sem marad el – főleg úgy, hogy a disznófejű figurával egyszer már éltek a lengyelek. A 2014–2015-ös idényben ugyanis a csapat nagyszerűen játszott a Bajnokok Ligája-selejtezőben, a Celticet például 6–1-es összesítéssel múlta felül a pályán. De miután Bartosz Bereszynski jogosulatlanul szerepelt a glasgow-i visszavágón, az európai szövetség a meccset 3–0-val a skótoknak adta, akik így a varsói 4–1-es vereség ellenére, idegenben szerzett góllal továbbjutottak.

Akkor a szurkolók a kazah Aktobe elleni következő Európa-liga-selejtező előtt egy olyan élőképet mutattak be, amelyben az UEFA címerének közepén egy disznó volt látható, alá pedig azt a szlogent írták ki, hogy „a futball nem számít, csak a pénz”.

Legfrissebb hírek

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
2026.02.05. 15:58

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
2026.02.04. 11:53

Orosz Pál: A tizenöt pont tényleg túlteljesítés

Európa-liga
2026.01.30. 23:21

Megvannak a Ferencváros–Ludogorec párharc pontos időpontjai

Európa-liga
2026.01.30. 17:52

Kristoffer Zachariassen a Ludogorecről: Az elmúlt években jó néhányszor összecsaptunk, jól ismerjük egymást

Európa-liga
2026.01.30. 16:23

Most éppen norvég edző irányítja majd a Ludogorecet a Fradi ellen…

Európa-liga
2026.01.30. 16:09

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

Robbie Keane: Legyünk reálisak, a Nottingham elit csapat, más szint

Európa-liga
2026.01.29. 23:56
Ezek is érdekelhetik