El: Korhuték angol csapattól szereztek pontot; égett az Inter

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.29. 20:57
null
Korhut Mihály (jobbra) blokkolni próbálja Dusan Tadics lövését (Fotó: Reuters)
A Hapoel Beer-Seva az Internazionale legyőzése után újra ponthoz jutott a labdarúgó Európa-ligában: Korhut Mihály izraeli csapata csütörtök este hazai pályán 0–0-s döntetlent játszott az angol Southamptonnal. A 19 órakor kezdődő 12 mérkőzésen csak egy vendéggyőzelem született a görög PAOK jóvoltából.

 

Korhut Mihály végigjátszotta a K-csoportban vívott mérkőzést, amelyen mindkét csapatnak voltak gólszerzési lehetőségei, a hálók azonban érintetlenek maradtak. Összességében a hazaiak álltak közelebb a győzelemhez, a Soton az első félidőben egyszer sem találta el a kaput.

Ugyanebben a csoportban az Internazionale újabb vereséget szenvedett: két védelmi hibát kihasználva Václav Kadlec korán kétgólos előnyhöz juttatta a Sparta Prahát, és bár a második félidő derekán Rodrigo Palacio révén az olaszok szépítettek, kisvártatva kiállították soraikból Andrea Ranocchiát – és a következő szabadrúgás után Mario Holek fejjel visszaállította a kétgólos különbséget.

Az Inter összességében másodszor, 1961 óta először veszített el egymást követő négy európai kupamérkőzést.

A TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEKEN

Kasper Dolberg újabb fontos gólt szerzett az Ajaxban, a 18 éves dán támadó – akit az a John Steen Olsen vitt az Ajaxhoz, aki Zlatan Ibrahimovicot, Viktor Fischert, Christan Eriksent és Michael Laudrupot is – ezúttal a Standard Liege ellen szerzett győztes gólt (1–0). A Celta Vigo az utolsó percekben törte fel a Pana-reteszt, igaz, akkor kétszer is (2–0).

A H-csoportban a korábbi Videoton-középpályás Renato Neto góllal járult hozzá a Gent Konyaspor elleni sikeréhez (2–0, a találkozót Vad II István vezette), a Sahtar még Fred kiállítása ellenére is simán verte a Bragát (2–0).

Az I jelű kvartettben Mario Balotelli újabb gólja is kevés volt a Nice-nek a pontszerzéshez, az FK Krasznodar alaposan kitömte a francia együttest (5–2), és a Salzburg németországi vendégjátéka is vereségbe torkollott (3–1).

A J-csoport libereci mérkőzésén a magyar játékvezető, Bognár Tamás már a 10. percben a büntetőpontra mutatott kezezés miatt, és Anathiadisz értékesítette a lehetőséget – más kérdés, hogy ez „csak” egyenlítést ért. Igaz, a hajrában a csapatkapitány újra villant, és fejesével a PAOK hazavitte mindhárom pontot.

Firenzében a vendég Qarabag a 30. percben emberhátrányba került Elvin Yunuszadä kezezése miatt, és a Fiorentina a szünetig le is rendezte a mérkőzést – a három gólból kettőt Khouma Babacar lőtt. A második félidőben becserélt, az idényben először pályára lépő Mauro Zárate is lőtt kettőt, mielőtt az azeriek szépítettek.

Az L-csoportban a svájci második ligába csúszó FC Zürich három ponttal gazdagodott az Osmanlispor ellen, köszönhetően annak, hogy Dzengis Causevic egy remek hajrábeli fejessel ellensúlyozta az első félidőben kihagyott tizenegyesét. A Steaua és a Villarreal kiélezett meccsen végzett döntetlenre.

AZ A–F-CSOPORT MÉRKŐZÉSEINEK ÖSSZEFOGLALÓJÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ

G-CSOPORT
Ajax (holland)–Standard Liege (belga) 1–0
(Dolberg 28.)
Celta Vigo (spanyol)–Panathinaikosz (görög) 2–0 (Guidetti 84., Wass 89.)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ajax 2 2 0 0 3–1 +2 6
2. Celta Vigo 2 1 1 0 3–1 +2 4
3. Standard Liege 2 0 1 1 1–2 –1 1
4. Panathinaikosz 2 0 0 2 1–4 –3 0


H-CSOPORT
Gent (belga)–Konyaspor (török) 2–0 (Szajef 17., R. Neto 33.)
Sahtar Doneck (ukrán)–Braga (portugál) 2–0 (Sztepanenko 5., Kovalenko 56.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Sahtar Doneck 2 2 0 0 3–0 +3 6
2. Gent 2 1 1 0 3–1 +2 4
3. Braga 2 0 1 1 1–3 –2 1
4. Konyaspor 2 0 0 2 0–3 –3 0

I-CSOPORT
Schalke (német)–Salzburg (osztrák) 3–1 (Goretzka 15., Caleta-Car 47. – öngól, Höwedes 58., ill. Soriano 72.)
FK Krasznodar (orosz)–Nice (francia) 5–2 (Szmolov 22., Joaozinho 33, 65., Ari 86., 94., ill. Balotelli 43., Cyprien 71)

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FK Krasznodar 2 2 0 0 6–2 +4 6
2. Schalke 2 2 0 0 4–1 +3 6
3. Salzburg 2 0 0 2 1–4 –3 0
4. Nice 2 0 0 2 2–6 –4 0

J-CSOPORT
Liberec (cseh)–PAOK (görög) 1–2 (Komlicsenko 1., ill. Athanasziadisz 10., 82. – az elsőt 11-esből)
Fiorentina (olasz)–Qarabag (azeri) 5–1 (Babacar 39., 45+2., N. Kalinic 43., Zárate 63., 78., ill. Ndlovu 92.)

A J-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Fiorentina 2 1 1 0 5–1 +4 4
2. PAOK 2 1 1 0 2–1 +1 4
3. Slovan Liberec 2 0 1 1 3–4 –1 1
4. Qarabag 2 0 1 1 3–7 –4 1

K-CSOPORT
Hapoel Beer-Seva (izraeli)–Southampton (angol) 0–0
Sparta Praha (cseh)–Internazionale (olasz) 3–1 (V. Kadlec 7., 25., Holek 76., ill. Palacio 71.)

A K-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Southampton 2 1 1 0 3–0 +3 4
2. Hapoel Beer-Seva 2 1 1 0 2–0 +2 4
3. Sparta Praha 2 1 0 1 3–4 –1 3
4. Internazionale 2 0 0 2 1–5 –4 0

L-CSOPORT
FC Zürich (svájci)–Osmanlispor (török) 2–1 (Schönbachler 45+1., Cavusevic 79., ill. Maher 73.)
Steaua Bucuresti (román)–Villarreal (spanyol) 1–1 (M. Sulley 20., ill. Borré 9.)

AZ L-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Villarreal 2 1 1 0 3–2 +1 4
2. FC Zürich 2 1 0 1 3–3 0 3
3. Osmanlispor 2 1 0 1 3–2 +1 3
4. Steaua Bucuresti 2 0 1 1 1–3 –2 1

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik