Orosz vagy szlovén csapat várhat a Honvédra a 3. fordulóban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.23. 13:41
null
Sorsoltak az Európa-ligában (Fotó: AFP)
A bajnoki ág után a nem bajnoki ág sorsolását is megtartották a labdarúgó Európa-ligában. A harmadik körbe jutást a Honvéd a Progres Niederkorn, az Újpest a Sevilla ellen harcolhatja ki, siker esetén előbbi az orosz Ufával vagy a szlovén Domzalével, utóbbi a litván Zalgiris Vilniusszal vagy a liechtensteini Vaduzzal találkozhat.

 

A bajnoki ágon a BL-ből kieső csapatok lehetnek érdekeltek, kedvezőtlen eredmény esetén Nagy Dominik (Legia Warszawa) és Lang Ádám (CFR) csapata is ide kerülhet, Kleinheisler László vagy Korcsmár Zsolt együttese viszont biztosan itt lesz érdekelt, mivel az Asztana és a Midtyjlland egymás ellen csatázik.

Gulácsi Péter (RB Leipzig) együttese román csapattal találkozhat, Bogdán Ádámé (Hibernian) norvég vagy albán gárdával, a Kalmár Zsoltot, Vida Kristophert és Vida Mátét is foglalkoztató DAC a Zenit ellen léphet pályára, Gyurcsó Ádám csapata, a Futács Márkót az El-re nem nevező Hajduk Split szlovén vagy román csapattal játszhat, Eppel Márton és Elek Ákos klubja, a Kajrat Almati továbbjutása esetén a Sigma Olomouc ellenfele lesz, Holman Dávid (Slovan Bratislava) együttese pedig épp a Szántó Tamást is foglalkoztató Rapid Wient kaphatja meg.

EURÓPA-LIGA
3. SELEJTEZŐKÖR
BAJNOKI ÁG

Ludogorec Razgrad (bolgár)/Mol Vidi FC (magyar)*–Zrinjski (bosnyák)/Valletta (máltai)
Legia Warszawa (lengyel)/Spartak Trnava (szlovák)*–F91 Dudelange (luxemburgi)/Drita (koszovói)
Sutjeszka (montenegrói)/Alaskert (örmény)–CFR Cluj (román)/Malmö (svéd)*
Olimpija Ljubljana (szlovén)/Crusaders (északír)–BATE Boriszov (fehérorosz)/HJK Helsinki (finn)*
Shkëndija (macedón)/Sheriff (moldovai)*–FC Santa Coloma (andorrai)/Valur Reykjavík (izlandi)
Cork City (ír)–Celtic (skót)/Rosenborg (norvég)*
Spartaks Jurmala (lett)/La Fiorita (San Marinó-i)–Crvena zvezda (szerb)/Suduva (litván)*
The New Saints (walesi)/Lincoln Red Imps (gibraltári)–Asztana (kazah)/Midtjylland (dán)*
Dinamo Zagreb (horvát)/Hapoel Beer-Seva (izraeli)*–APOEL (ciprusi)/FC Flora Tallinn (észt)
Torpedo Kutaiszi (grúz)/Víkingur Göta (feröeri)–Kukësi (albán)/Qarabag (azeri)*
*A BL-párharcból kieső együttes

NEM BAJNOKI ÁG
Sevilla (spanyol)/ÚJPEST–Zalgiris Vilnius (litván)/Vaduz (liechtensteini)
Ufa (orosz)/Domzale (szlovén)–BUDAPEST HONVÉD/Progres Niederkorn (luxemburgi)
Jagiellonia (lengyel)/Rio Ave (portugál)–Gent (belga)
Szpartak Szubotica (szerb)/Sparta Praha (cseh)–Bröndby (dán)
B36 Tórshavn (feröeri)/Besiktas (török)–LASK Linz (osztrák)/Lilleström (norvég)
FK Zeljeznicar (bosnyák)/Apollon Limassol (ciprusi)–Dinamo Breszt (fehérorosz)/Atromitosz (görög)
RB Leipzig (német)/Häcken (svéd)–U Craiova (román)
Tobol (kazah)/Pjunik (örmény)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli)/Radnicski Nis (szerb)
Zorja Luhanszk (ukrán)–Braga (portugál)
Hibernian (skót)/Aszterasz Tripolisz (görög)–Molde FK (norvég)/KF Laci (albán)
Djurgarden (svéd)/Mariupol (ukrán)–Ventspils (lett)/Bordeaux (francia)
DAC (szlovák)/Dinamo Minszk (fehérorosz)–Zenit (orosz)
Hapoel Haifa (izraeli)/FH Hafnafjördur (izlandi)–Atalanta (olasz)/FK Sarajevo (bosnyák)
Hajduk Split (horvát)/Szlavija Szófia (bolgár)–Rudar Velenje (szlovén)/FCSB (román)
CSZKA Szófia (bolgár)/Admira Wacker (osztrák)–Stjarnan (izlandi)/FC Köbenhavn (dán)
Ajax (holland)/Sturm Graz (osztrák)*–Dundalk (ír)/AEK Larnaca (ciprusi)
Genk (belga)/CS Fola Esch (luxemburgi)–Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)/Lech Poznan (lengyel)
Olympiakosz (görög)–Luzern (svájci)
St. Gallen (svájci)/Sarpsborg (norvég)–HNK Rijeka (horvát)
Viitorul Constanta (román)/Vitesse (holland)–PAOK (görög)/Basel (svájci)*
Sigma Olomouc (cseh)–Kajrat Almati (kazah)/AZ Alkmaar (holland)
NK Osijek (horvát)/Rangers (skót)–Csihura Szacshere (grúz)/Maribor (szlovén)
Istanbul Basaksehir (török)–Aberdeen (skót)–Burnley (angol)
Nordsjaelland (dán)/AIK (svéd)–Partizan Beograd (szerb)/Trakai (litván)
Balzan (máltai)/Slovan Bratislava (szlovák)–Rapid Wien (osztrák)
Górnik Zabrze (lengyel)/Trencín (szlovák)–Feyenoord (holland)
*A BL-párharcból kieső együttes

Az első mérkőzéseket augusztus 9-én, a visszavágókat augusztus 16-án rendezik meg.

EURÓPA-LIGA 2018–2019

SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
19.00: BUDAPEST HONVÉD–Progres Niederkorn (luxemburgi)
21.45: Sevilla (spanyol)–ÚJPEST

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik