El, G-csoport: nyert a Basel, és megelőzte a Videotont

Vágólapra másolva!
2012.11.22. 20:54
A labdarúgó Európa-liga csoportkörének 5. fordulójában a svájci Basel hazai környezetben háromgólos győzelmet aratott a portugál Sporting ellen. A vendéglátók – már emberhátrányban játszva – három perc alatt két gólt szerezve biztosították be sikerüket a második félidő közepén. A Basel a megszerzett három ponttal a G-csoport második helyére lépett fel, és kétpontos előnyhöz jutott a harmadik helyre szoruló, ma a Genktől hazai pályán 1–0-s vereséget szenvedő Videotonnal szemben.

A házigazdák, a papíron eleve esélyesebb svájciak kezdték jobban a mérkőzést, a 22. percben megérdemelten jutottak vezetéshez. Akkor egy jobb oldali lapos centerezésnél középen a portugál kapus mellett védőtársa, valamint az érkező címzett, Alexander Frei is elcsúszott, utóbbi lábáról azonban továbbpördült a már lelassuló labda. Érkezett a támadást kísérő Fabian Schär, akinek nem volt nehéz dolga a hálóba lőni (1–0).(1–0).

A folytatásban a Sportingnak adódott helyzete az egyenlítésre, de kimaradt, csakúgy, mint a Basel több és veszélyesebb lehetősége. A szünet után sokáig nem változott a játék képe, döntően az és úgy történt, amit a Basel szeretett volna.

Emberelőny képében jutott nagy lehetőséghez a Sporting – Adilson Varela öt perc alatt állíttatta ki magát két sárgával –, de még mielőtt érdemben kihozhatott volna valamit a plusz egy játékosból, máris kétgólos hátrányba került. Egy Basel-játékos lesre futott a hazai akciónál, a vonalban helyezkedő négy vendégvédő felcsapott önkéntes asszisztensek, és egy emberként, lelkesen integetett, ám miután a svájcit két társa kihagyta az akcióból, Valentin Stocker a kapuba lőtt (2–0).

A kitámadó és sokkolt portugálok ellen három perc kellett az újabb hazai gólhoz. Kapuskidobást követően indult a Basel kontrája, amelynek végén David Degen már ziccerben lőtt (3–0). Három perc alatt két gól tíz embertől, ez K. O.-val felérő ütés. Próbálkoztak a padlóra került vendégek, de már nem túl nagy hittel, lelkesedéssel és szerencsével.

EURÓPA-LIGA
G-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Basel (svájci)–Sporting CP (portugál) 3–0 (1–0)
Gólszerző: Schär (23.), Stocker (66.), D. Degen (71.)
Kiállítva: Cabral (58.)
A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Genk 5 3 2 0 9–4 +5 11
2. Basel 5 2 2 1 7–4 +3 8
3. VIDEOTON 5 2 0 3 5–6 –1 6
4. Sporting CP 5 0 2 3 2–9 –7 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik