El: emberhátrányban a 91. percig továbbjutásra álltak, mégis kiestek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.06. 19:00
A ciprusi AEL Limassol 10–0-s összesítéssel kiejtette a gibraltári St. Joseph’s együttesét a labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörében, így a második fordulóban a skót Rangerst óriási meglepetésre búcsúztató luxemburgi Niederkorn vár rá.

A lengyel Lech az otthoni 4–0 után 3–0-ra győzött a macedón Peliszter vendégeként, s nem volt a keretben Emir Dilaver, a Ferencváros korábbi légiósa. A poznaniaknál Darko Jevtic a 64. percben állt be csereként, majd két perccel később betalált. A 70. percben Kamil Józwiak érkezett a kispadról, s hét perccel később ő állította be a 0–3-as végeredményt.

A gól nélküli első meccset követően a litván Suduva hazai pályán egy ollózós találattal vezetést szerzett a fehérorosz Sahtyor Szoligorszk ellen. A látogatók a szünet előtt egyenlítettek, ám a 43. perctől egy piros lap miatt tíz emberrel játszottak. A balti házigazdák a 91. percben egy szöglet után betaláltak, így ők harcolták ki a továbbjutást.

EURÓPA-LIGA
1. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓK

Dacia Chisinau (moldovai)–Shkëndija (macedón) 0–4
Továbbjutott: a Shkëndija, kettős győzelemmel, 7–0-s összesítéssel
AEL Limassol (ciprusi)–St. Joseph's (gibraltári) 6–0
Továbbjutott:
az AEL Limassol, kettős győzelemmel, 10–0-s összesítéssel
Suduva (litván)–Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz) 2–1
Továbbjutott:
a Suduva, 2–1-es összesítéssel
Milsami Orhei (moldovai)–Fola Esch (luxemburgi) 1–1
Továbbjutott:
a Fola Esch, 3–2-es összesítéssel
KF Tirana (albán)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 0–3
Továbbjutott:
a Maccabi Tel-Aviv, kettős győzelemmel, 5–0-s összesítéssel
Ordabaszi (kazah)–Siroki Brijeg (bosnyák) 0–0
Továbbjutott:
a Siroki Brijeg, 2–0-s összesítéssel
Peliszter (macedón)–Lech Poznan (lengyel) 0–3
Továbbjutott:
a Lech Poznan, kettős győzelemmel, 7–0-s összesítéssel

KEDDEN JÁTSZOTTÁK

Balzan (máltai)–Videoton FC 3–3 (Kaljevics 3., 86. – 11-esből, Effiong 56., ill. Géresi 15., Scsepovics 23., Juhász R. 80.)
Továbbjutott: a Videoton, 5–3-as összesítéssel
Progres Niederkorn (luxemburgi)–Rangers (skót) 2–0
Továbbjutott:
a Niederkorn, 2–1-es összesítéssel

A TOVÁBBI PROGRAM

17.30: Jelgava (lett)–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzésen: 0–2
20.30:Vasas–Beitar Jeruzsálem (izraeli) (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzésen: 3–4

17.30:
Rabotnicski (macedón)–Tre Penne (San Marinó-i)
18.00:
Atlantas Klaipeda (litván)–Kajrat Almati (kazah)
18.00:
HJK Helsinki (finn)–Connah's Quay Nomads (walesi)
18.00:
Flora Tallinn (észt)–Domzale (szlovén)
18.00:
Gandzaszar Kapar (örmény)–Mladoszt Podgorica (montenegrói)
18.00:
Trakai (litván)–St. Johnstone (skót)
18.00:
SJK (finn)–KR Reykjavík (izlandi)
18.45: Liepaja (lett)–Crusaders (északír)
19.00: Botev Plovdiv (bolgár)–Partizani Tirana (albán)
19.00:
Slovan Bratislava (szlovák)–Pjunik (örmény)
19.00: Torpedo Kutaiszi (grúz)–Trencín (szlovák)
19.00:
Dunav Rusze (bolgár)–Irtis Pavlodar (kazah)
19.00:
Differdange (luxemburgi)–Zira FK (azeri)
19.00:
Vaduz (liechtensteini)–Bala Town (walesi)
19.00:
Ruzomberok (szlovák)–Vojvodina (szerb)
19.00:
AIK (svéd)–KÍ Klaksvík (feröeri)
19.00:
Inter Baki (azeri)–Mladoszt Lucsani (szerb)
19.30:
NSÍ Runavík (feröeri)–Dinamo Minszk (fehérorosz)
19.30:
Bangor City (walesi)–Lyngby (dán)
20.00:
B36 Tórshavn (feröeri)–Nomme Kalju (észt)
20.00:
FK Sarajevo (bosnyák)–Zaria Balti (moldovai)
20.00:
KF Prishtina (koszovói)–IFK Norrköping (svéd)
20.15:
Olimpija Ljubljana (szlovén)–VPS Vaasa (finn)
20.30:
ND Gorica (szlovén)–Sirak (örmény)
20.30: Jagiellonia Bialystok (lengyel)–Dinamo Batumi (grúz)
20.30: Altach (osztrák)–Csihura Szacshere (grúz)
20.30:
Szutjeszka (montenegrói)–Levszki Szófia (bolgár)
20.30:
Sant Julia (andorrai)–Skënderbeu (albán)
20.30: Floriana (máltai)–Crvena zvezda (szerb)
20.30:
Folgore (San Marinó-i)–Valletta (máltai)
20.30:
Zeta (montenegrói)–Zeljeznicar (bosnyák)
20.45:
Cork City (ír)–Levadia Tallinn (észt)
20.45:
Ballymena United (északír)–Odd (norvég)
20.45: Osijek (horvát)–UE Santa Coloma (andorrai)
20.45:
Coleraine (északír)–Haugesund (norvég)
20.45:
Derry City (ír)–Midtjylland (dán)
21.00:
Shamrock Rovers (ír)–Stjarnan (izlandi)
22.00:
Valur Reykjavík (izlandi)–Ventspils (lett)
22.00: Lincoln (gibraltári)–AEK Larnaca (ciprusi)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik