El: botrány a Honvéd riválisánál, korrupcióval vádolja edzőjét a játékos

Vágólapra másolva!
2012.07.08. 16:43
null
Az albán csapatnál nagy vihar dúl a Honvéd elleni vereség után
Jó előjelekkel készülhet a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd az albán Flamurtari elleni Európa-liga-selejtező jövő heti visszavágójára, mivel az egygólos előny mellett a riválisnál kirobbant botrány is a magyar csapat továbbjutása mellett szól.

Az albán sajtó beszámolója szerint Gerhard Progni, a Flamurtari középpályása korrupcióval vádolta meg a csapat vezetőedzőjét, Shkëlqim Mucát.

A futballista édesapja, Nik Progni azt állítja, hogy a tréner egymillió albán leket (több mint kétmillió forintot) kért fiától azért, hogy az a kezdőcsapatba kerülhessen, és végigjátszhassa a meccset.

A játékos kezdő volt a Honvéd elleni meccsen csütörtökön, de a 60. percben lecserélték.

A Flamurtari edzője szerint nevetségesek a vádak: „Ez csak egy kísérlet a rólam kialakult kép szétrombolására. Húsz éve dolgozom a labdarúgásban, és mindenki tudja, milyen vagyok.″

A klub is a szakembernek adott igazat, és a futballistát azonnali hatállyal felfüggesztette.

De nem csak Prognival akadtak gondjai az albán klub vezetőinek: Gentian Mucát is felfüggesztették, mivel „nem megfelelően viselkedett″ a Flamurtari technikai igazgatójával, Ardi Beharival szemben.

Legfrissebb hírek

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
10 órája

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
2026.02.04. 11:53

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Orosz Pál: A tizenöt pont tényleg túlteljesítés

Európa-liga
2026.01.30. 23:21

Megvannak a Ferencváros–Ludogorec párharc pontos időpontjai

Európa-liga
2026.01.30. 17:52

Kristoffer Zachariassen a Ludogorecről: Az elmúlt években jó néhányszor összecsaptunk, jól ismerjük egymást

Európa-liga
2026.01.30. 16:23

Most éppen norvég edző irányítja majd a Ludogorecet a Fradi ellen…

Európa-liga
2026.01.30. 16:09
Ezek is érdekelhetik