El: a Wolverhamptonnak egy óra emberelőny sem volt elég

B. L.B. L.
2020.03.12. 22:58
null
Az Olympiakosz a 28. perctől kezdve emberhátrányban játszva sem kapott ki (Fotó: AFP)
A Wolverhampton bő egy órán át emberelőnyben játszva sem tudott nyerni az Olympiakosz otthonában a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének első felvonásán. A Wolfsburg otthon nehéz helyzetbe került a pocsék büntetők meccsén, a Leverkusen viszont fél lábbal már a nyolc között.



Mint ismert, az Olympiakosz-tulajdonos Evangelosz Marinakisznak pozitív lett a koronavírustesztje, így a klub megpróbálta elhalasztani a találkozót, de ezt az összecsapást végül zárt kapuk mögött megrendezték.

A görög csapat az első fél órában uralta a játékot, de a 28. percben fordult a kocka, Diogo Jota megiramodását Semedo szabálytalansága zárta – bár a büntetővonal előtt történt az eset, így a tizenegyest megúszta a házigazda, a piros lapot nem.

Manchester United: ötöt egy csapásra!
A Basel három góllal nyert az első frankfurti találkozón

A játékrész hajrájában aWolverhamptonvolt lényegesen aktívabb, ehhez képest a fordulást követően hamar előnybe került a házigazda, Guilherme szép megmozdulásai utánel-Arabinakmár csak a kapuba kellett passzolnia(1–0).

A félidő közepén aztán egy szabadrúgás után egyenlítettek az angolok, Joao Moutinho lekészítése utánPedroNetolövése a sorfalon megpattanva kötött ki a kapuban(1–1).Újabb találatra viszont a vendégek nyomása ellenére sem került sor, az Olympiakosz így a meccs nagy részében tíz emberrel játszva a vereséget elkerülte.

ALeverkusenaz első félidő hajrájában Havertz büntetőjével szerzett vezetést aRangersotthonában, majd a második játékrész derekán Aranguiz vágta a kapuba a rossz helyre kivágott labdát. A skót csapat reményeit Tavernier jobb oldali szöglete után Edmundson csúsztatása hozta vissza, de újabb gólt már csak a Leverkusen szerzett, a meccs végén Bailey lőtt a hosszúba(1–3).

Nagyjából ennyi örömük lehetett ma a németeknek, a Frankfurt háromgólos hazai veresége mellett ugyanis aWolfsburgis elbukott otthon. ASahtarDoneckaz első negyedóra után lendült bele, Junior Moraes kihasználta, hogy nem tudtak előle tisztázni, majd percekkel később Viktor Kovalenko lőhetett büntetőt – de pocsék lövését védte Casteels. A játékrész ráadásában Weghorst is kihagyott egy tizenegyest, hatalmasat esett a lövése közben. A németek a fordulás után rögvest egyenlítettek Brekalo szöglete után Brooks fejesével, ám a 73. percben Marcos Antonio reagált leggyorsabban a szabadrúgás után kipattanó lehetőségre, és fejesével a Sahtar győzött(1–2).

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
LASK Linz (osztrák)–Manchester United (angol) 0–5(Ighalo 28., D. James 58., Mata 82., Greenwood 92., Pereira 93.)
Eintracht Frankfurt (német)–Basel (svájci) 0–3(Campo 27., Bua 73., F. Frei 85.)
IstanbulBasaksehir (török)–FC Köbenhavn (dán) 1–0(Visca 88. – 11-esből)
Wolfsburg (német)–Sahtar Doneck (ukrán) 1–2
(Brooks 48., ill. Junior Moraes 17., Antonio 73.)
Rangers (skót)–Bayer Leverkusen (német) 1–3(Edmundson 75., ill. Havertz 37. – 11-esből, Araguiz 67., Bailey 88.)
Olympiakosz Pireusz (görög)–Wolverhampton (angol) 1–1(el-Arabi 54., ill. Neto 67.)

Sevilla (spanyol)–Roma (olasz)– elhalasztva
Internazionale (olasz)–Getafe (spanyol)– elhalasztva

Legfrissebb hírek

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
19 perce

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
10 órája

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
21 órája

Az nyert, aki tudott mit kezdeni a labdával – öt pontban a Ferencváros milánói győzelme

Európa-liga
23 órája

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
Tegnap, 6:47

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
2026.11.06. 19:27

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
2026.11.06. 17:53

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
2026.11.06. 16:44