El: A játékosaim a maximumot fogják nyújtani az Espanyol ellen – Rebrov

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2019.11.27. 18:46
null
Szerhij Rebrov azt kéri, hogy élvezzék a játékot (Fotó: Dömötör Csaba)
Csütörtökön a Ferencváros az Espanyolt fogadja a Groupama Arénában Európa-liga-csoportmérkőzésen. A találkozót megelőző napon Szerhij Rebrov vezetőedző és Franck Boli beszélt a várakozásairól az ilyenkor szokásos sajtótájékoztatón.

Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzőjének nincs könnyű dolga, hiszen a középpályán sérülés miatt valószínűleg továbbra sem számíthat Sigér Dávidra, Danilo Ihnatenko pedig sárga lapjai miatt nem léphet pályára.

„Minden sorban vannak gondjaink, de akik holnap pályára lépnek, tudják, milyen fontos ez a mérkőzés, és van esélyünk nyerni – válaszolta Rebrov. – Igaz, az előző meccseken nem szereztünk túl sok gólt, de azon leszünk, hogy a Groupama Arénában betaláljunk az Espanyol kapujába. Az új vezetőedző érkeztével a felállásban változott az ellenfél játéka. A La Ligában a kiesés ellen küzdenek, így várható rotáció az Európa-ligában, hogy pihentessenek néhány játékost. Nem tudhatjuk azonban, hogy akik pályára lépnek, azok milyen motivációval teszik ezt. Nyilván bizonyítani akarnak.”

Hozzátette, mindig azt kéri a játékosoktól, hogy élvezzék a játékot. A szurkolok miatt is, hiszen tele lesz a stadion. Biztos benne, hogy a játékosai száz százalékot fognak nyújtani, hogy jó eredményt érjenek el.

„Nekünk az egy pont nem lesz feltétlenül elég a továbbjutáshoz, amire két fordulóval a vége előtt még van esélyünk. Tisztában vagyunk azzal, hogy milyen erős az ellenfél, hogy az Európa-liga egy másik szint, de a futballban minden lehetséges. Tudjuk, hogy gólokat várnak tőlünk, támadnunk kell, a játékosaim a maximumot fogják nyújtani.”

A ZTE elleni bajnokin kiemelkedően játszó Franck Boli a kinti, 1–1-re végződő mérkőzést csak a tévében nézte. A Fradi játéka akkor nagyon jó benyomást tett rá, és bízik benne, hogy immár vele a támadósorban veszélyesek tudnak lenni az ellenfél kapujára a hazai találkozón is.

„Az Espanyol nagyon jó csapat, de nekünk elsősorban magunkra kell koncentrálnunk, nem arra gondolni, hogy a továbbjutás birtokában első vagy második csapattal érkezik-e hozzánk ellenfelünk.Megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani, és hazai pályán is gólt szerezni a spanyolok ellen.”

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Espanyol43110–1+910
2. Ludogorec422 8–8 0 6
3. FERENCVÁROS4121 2–4–2 5
4. CSZKA Moszkva413 1–8–7 1

EURÓPA-LIGA,CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
H-CSOPORT
18.55: FERENCVÁROS
–Espanyol (spanyol) (Tv:Sport1)– élőben az NSO-n!
18.55:CSZKA Moszkva (orosz)–Ludogorec (bolgár) (Tv:Digi Sport2)
TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK
A-CSOPORT
21.00:
Dudelange (luxemburgi)–APOEL (ciprusi)
21.00:Sevilla (spanyol)–Qarabag (azeri)
B-CSOPORT
21.00:
Lugano (svájci)–FC Köbenhavn (dán) (Tv:Digi Sport3)
21.00:Malmö (svéd)–Dinamo Kijev (ukrán)
C-CSOPORT
16.50:
Krasznodar (orosz)–FC Basel (svájci) (Tv:Digi Sport2)
16.50:Trabzonspor (török)–Getafe (spanyol) (Tv:Digi Sport3)
D-CSOPORT
21.00:
Rosenborg (norvég)–LASK Linz (osztrák)
21.00:Sporting CP (portugál)–PSV Eindhoven (holland)
E-CSOPORT
21.00:
SS Lazio (olasz)–CFR Cluj (Kolozsvári Vasutas, romániai) (Tv:Digi Sport2)
21.00:Celtic Glasgow (skót)–Rennes (francia)
F-CSOPORT
21.00:
Vitória SC (portugál)–Standard Liege (belga)
21.00:Arsenal (angol)–Eintracht Frankfurt (német) (Tv:Digi Sport1)
G-CSOPORT
18.55:
Feyenoord (holland)–Glasgow Rangers (skót)
18.55:Young Boys (svájci)–FC Porto (portugál)
I-CSOPORT
18.55:
Olekszandrija (ukrán)–VfL Wolfsburg (német)
18.55:Saint-Étienne (francia)–Gent (belga)
J-CSOPORT
18.55:
Wolfsberger AC (osztrák)–Borussia Mönchengladbach (német) (Tv:Digi Sport3)
18.55:Basaksehir (török)–AS Roma (olasz) (Tv:Digi Sport1)
K-CSOPORT
18.55:
Sporting Braga (portugál)–Wolverhampton Wanderers (angol)
18.55:Besiktas (török)–Slovan Bratislava (szlovák)
L-CSOPORT
16.50:
Asztana (kazah)–Manchester United (angol) (Tv:Digi Sport1)
18.55:AZ Alkmaar (holland)–Partizan Beograd (szerb)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik