El: a Honvéd kulcsembere a vilniusi visszavágót is kihagyja

CS. A.CS. A.
2019.07.16. 08:19
null
Nagy Gergőre továbbra sem számíthat a Honvéd szakmai stábja (Fotó: archív)
Biztossá vált, hogy a Honvéd egyik kulcsembere, a középpályás Nagy Gergő nem utazik el a csapattal Litvániába, a Zalgiris Vilnius elleni Európa-liga-visszavágóra.

 

Bár a Honvéd csak szerdán utazik el Vilniusba a Zalgiris elleni Európa-liga-selejtező visszavágójára, már a hét elején eldőlt, hogy nagyon fontos hiányzója lesz az együttesnek: a szakmai stáb a visszavágón sem számíthat Nagy Gergőre. A kispesti középpályás szeméremcsont-gyulladása miatt hagyta ki az első, budapesti, 3–1-re megnyert mérkőzést, s elővigyázatosságból nem tart a csapattal Litvániába.

Nem lehet ott Enisz Ben-Hatira sem, a harmincéves tunéziai-német középpályás továbbra is rehabilitációs munkáját végzi Németországban.

A csapattal kapcsolatos hír, hogy jobb oldali szélső érkezése várható, ez persze érthető is, hiszen az előző idényben jól futballozó Mohamed Mezgraninak elszakadt a keresztszalagja, és kiesésével megüresedett egy pozíció.

Mint arról hétfőn már beszámoltunk, a Zalgiris Vilniusnál is zajlik az élet: egyelőre ismeretlen okokból távozott Marek Zub vezetőedző. Az együttest irányító lengyel edző szerződése az idény végéig volt érvényes, de szerepelt benne egy záradék, amely szerint fel lehet bontani, s ezzel élt a szakember, aki így közös megegyezéssel távozik. Utódja a portugál Joao Martins lett.

Ha a Honvéd túljut litván ellenfelén, az azeri Sabail FK és a román Universitatea Craiova párharcának győztesével játszik a második selejtezőkörben. Az első mérkőzésen a román együttes nyert idegenben 3–2-re, így valószínűsíthető a továbbjutása. Az első összecsapásra június 25-én kerülne sor az Illovszky-stadionban, míg a visszavágóra egy héttel később, augusztus 1-jén idegenben.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. KÖR, VISSZAVÁGÓ
, CSÜTÖRTÖK
19.00: Zalgiris Vilnius(litván)–Budapest Honvéd (m4sport.hu)
Az első mérkőzésen: 1–3
20.00:
Kukësi(albán)–Debreceni VSC
Az első mérkőzésen: 0–3
20.00:
Fehérvár FC–FK Zeta(montenegrói) (Tv: Duna World)
Az első mérkőzésen: 5–1

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs helyett a Wolverhamptontól vett kölcsön kapust a Ferencváros első El-ellenfele

Európa-liga
17 órája

EURÓPA-LIGA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Európa-liga
21 órája

Ismét Lengyelországba adhatja kölcsön szerb szélsőjét a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 09:53

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59

Huszonnégy óra csoda – Borbola Bence jegyzete

Európa-liga
2026.08.28. 23:26

A Fradinak az idei a legjobb selejtezős mérlege, az ETO nem élt a „három élet” lehetőségével

Európa-liga
2026.08.28. 17:40

A Juventust fogadja, a Milanhoz és a Celtichez látogat a Ferencváros az Európa-liga alapszakaszában

Európa-liga
2026.08.28. 13:31

Vörös török fejek, piros lapok, zöld-fehér gólok – El-főtáblás a Fradi!; Németh András: Újra fontos játékosnak érzem magam

E-újság
2026.08.28. 00:35