El: „A Fradinak nem szabad beállnia védekezni a Ludogorec ellen”

B. L.B. L.
2019.12.10. 14:01
null
A zöld-fehérek korábbi játékosa szerint ha a csapat mer támadni, akkor benne van a továbbjutás (Fotó: Török Attila)
Támadnia kellene a Fradinak Bulgáriában a továbbjutásért – mondta Páling Zsolt a DIGI Sport reggeli műsorában a Ludogorec–Ferencváros Európa-liga-mérkőzés előtt. A kétszeres válogatott a Reggeli Startban latolgatta az Eb- és az El-esélyeket.

 

„Ez egy olyan mérkőzés, hogy bármelyik csapat megnyerheti. Az biztos, hogy a Ferencváros edzője helyében nem állnék be védekezni a Ludogoroec ellen. Mindenképpen arra törekednék, hogy én kezdeményezzek a mérkőzésen mindaddig, amíg nem sikerül esetleg vezetést szerezni. Ebben benne van az, hogy kap a Fradi gólt, de, ha nem így áll neki, akkor nem hiszem, hogy tud eredményt elérni – mondta a DIGI Sport napindító műsorában Páling Zsolt.Ha a Fradinak elég lenne a döntetlen, akkor az elejétől fogva játszhatna egy kontrajátékot, de itt meg kéne próbálni előnyt szerezni, hogy ez összejöhessen.”

A Ferencváros győzelem esetén kiharcolja az El-továbbjutást Bulgáriában, ennek kapcsán a zöld-fehérek korábbi játékosa arra is kitért, mire kell különösen figyelnie a csapatnak.

„Egyet nem szabad csinálniuk a Fradi játékosoknak, még, ha kontrára is játszanak: hogy bekkeljenek, hogy amerre állnak, arra rúgják a labdát. Elvágni a labdát az utolsó öt percben lehet, amikor megvan az eredmény, viszont addig biztos, hogy merni kell focizni, akár úgy, hogy támadófocit játszanak, akár úgy, hogy védekezőt.”

Az FTC csoportja harmadik helyén áll hat ponttal, a Ludogorec eggyel többet gyűjtött.

„Ha elég lenne a döntetlen, akkor itt is ez lenne a jó forgatókönyv, viszont itt a Fradinak is fel kell vállalni, még akkor is, ha nem sikerül. Ha a csapat mer támadni, akkor benne van a továbbjutás esélye, egyébként nincs. Ilyen volt a walesi meccse a válogatottnak.”

Nemzeti tizenegyünk márciusban – első lépésként – Bulgária ellen lép pályára az Eb-szereplés reményében. Erről is véleményt formált Páling Zsolt:

„Szerintem a válogatottnak lesz nehezebb dolga. Én azt mondom, hogy idegenben mindig nehezebb elérni egy sikert, mert a hazai közönség is belehajszolja a csapatot, tehát ott egy tizenkettedik játékost tud adni. Ha a válogatott eljutna odáig, hogy a Puskás Arénában játsszon, akkor nem hiszem, hogy nem tudná kiharcolni azt, hogy ott legyen az Eb-n.”

A beszélgetés itt tekinthető meg.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ
H-CSOPORT
21.00:
Ludogorec (bolgár)–FERENCVÁROS (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
21.00: Espanyol (spanyol)–CSZKA Moszkva (orosz)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Espanyol 5 3 2 12–3 +9 11
2. Ludogorec 5 2 1 2 9–9 0 7
3. FERENCVÁROS 5 1 3 1 4–6 –2 6
4. CSZKA Moszkva 5 2 3 2–9 –7 2
Legfrissebb hírek

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
4 órája

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

Olvasóinknál is Zachariassen volt a Celtic elleni meccs legjobb ferencvárosi játékosa

Európa-liga
2026.09.18. 16:45

Nézze meg a Ferencváros elmúlt hét évének legszebb nemzetközi góljait! – videók

Európa-liga
2026.09.18. 16:16

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

„Nincs kétség: baj van a paradicsomban” – skót lapszemle

Európa-liga
2026.09.18. 07:38