Negyvenöt éve nem volt ilyen! A Honvéd 9-et vágott európai kupameccsen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.11. 20:28
null
Diarra is betalált, a Honvéd halmozta a gólokat (Fotó: Havran Zoltán)
Kiütéses, 9–0-s győzelmet aratott a Budapest Honvéd labdarúgócsapata az Európa-liga selejtezőjének 1. fordulójában a montenegrói Cselik Niksics ellen, így 13–1-es összesítéssel jutott tovább a második körbe, ahol a szerb Vojvodina lesz az ellenfele.

A MÉRKŐZÉS ONLINE TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA ELOLVASHATJÁK!

ELŐZMÉNYEK

„Holender vezérletével a Honvéd formalitássá tette a visszavágót” – írtuk egy hete, amikor a kispestiek idegenben könnyed, 4–1-es győzelmet arattak Montenegróban a Cselik otthonában. De vajon valóban formalitás lesz-e a találkozó a Bozsikban?

„Tudat alatt biztosan ott mocorog a játékosokban, hogy elvileg már továbbjutottak, az edző dolga, hogy ezt kiűzze a futballistákból – magyarázta Gyimesi László, a Honvéd korábbi, tizenkétszeres válogatott középpályása a Nemzeti Sportnak. – De azért nem szerepel a csapat olyan sűrűn a nemzetközi porondon, hogy a labdarúgók könnyelműsködjenek, nyilván nem is történik meg. Nem szabad lazán, félvállról venni az Európa-liga-mérkőzést, mert akkor a futballisták könnyen megüthetik a bokájukat. No, persze, nem hiszem, hogy erre sor kerülne. Biztos továbbjutást várok, ott leszek a Bozsik-stadionban én is.”

A MÉRKŐZÉS

Marco Rossi három helyen változtatott az idegenbeli siker során bevetett kezdőcsapaton: bekerült Baráth Botond, Raffaele Alcibiade és Drissa Diarra is.

Tíz percet kellett várniuk az első lehetőségre a hazai szurkolóknak, Diarra távoli löketét Banovics kiütötte a léc alól. A Honvéd játékosai már az ellenfél térfelén igyekeztek labdát szerezni, ez szemmel láthatóan nehézségeket okozott a vendégeknél.

Az akadémiáról felhozott Holender Filip nagyon aktív volt: előbb a bal szélen gyönyörűen masírozott el faképnél hagyva a védőket, majd Délczeg Gergelynek adott nagy labdát, csak ő épp lesen tartózkodott. Röviddel ezután Diarra elszáguldott a jobb szárnyon, középen Diaby ollózós mozdulattal nem érte el a labdát, amely így Holenderhez került. A fiatal támadó egyet igazított rajta, majd jobbal a kapuba tekert tizenöt méterről, Banovics kapus már korábban elfeküdt. 1–0

Holender újabb beadását Diarra fejelte centikkel a léc fölé, majd Hidi Patrik belsőzött ballal a jobb alsó mellé tizennégy méterről egy visszakészített labdát. Délczeg egymaga két gólt vághatott volna még az első huszonöt percben, de nem tette.

Ha egy üzlet beindul – no persze nem Délczeg részéről... Holender a leshatárról kilépve megszökött a bal oldalon, kiválóan centerezett, Diaby pedig a kapu torkából a rendeltetésszerű helyére küldte a labdát. 2–0

Holender gólja mellé egy gólpasszt is begyűjtött tehát, emlékeztetőül: az odavágón kettőt-kettőt jegyzett mindkét kategóriában.

Alcibiade cikázhatott kedvére a pálya bal részén, az olasz lőtt, beadott, ismét beadott – a montenegróiak pedig többnyire csak nézték. Erős volt amúgy a Honvéd bal oldala: Alcibialde indította Holendert a vonal mellett (a védők a közelben sem voltak), a szerb megint remekül tekert a kapu elé – ezúttal jobb külsővel –, Diarra az ötös vonalán térddel lőtt(?), a labda a lécről pattant vissza a mezőnybe.

Aztán csak összejött Diarrának is! Bal oldali szöglet után két montenegrói egymást zavarta, a labda Diarra elé pattant, ő pedig tíz méterről jobbal egyből a hálóba lőtt. 3–0


A Honvéd három-, illetve összesítésben hatgólos előnnyel vonulhatott szünetre – a látottak alapján megérdemelten.

A Cselik az első félidőben egyetlen kapura lövéssel sem próbálkozott.

A szünetben Rossi mester beküldte Andrea Mancinit, akinek édesapja, a híres Roberto a lelátón foglalt helyet az összecsapáson.

ROBERTO MANCINI A MÉRKŐZÉS VÉGÉN GRATULÁLT AZ ELNÖKNEK

Gyorsan munkája akadt az eredményjelzőt kezelőnek, de talán nem bánta! Még a 49. percben jártunk, amikor Délczeget lerántotta Jovovics a tizenhatoson belül. A sértett támadó higgadtan a jobb alsóba gurított büntetőből. 4–0

Rossi eztán lekapta a mindkét meccsen kimagaslóan játszó Holendert, helyére az ifjú Kozma Richárd állhatott be. Majd az olasz Emanuele Testardi is pályára lépett, cserébe Diaby lejött.

Hatvankettedik perc: megint csattant a keret! Testardi rögtön belevetette magát a kispesti életbe, a bal oldalon elhúzott, jobbal lekészítette a labdát, Diarra pedig ballal szétforgácsolta a keresztlécet.

Testardi nem sokat habozott, az ajándéklabdával betört jobbról, az alapvonalnál Vukovics elütötte, jöhetett az újabb büntető. Az olasz kölcsönjátékos higgadtan a jobb alsóba helyezett ballal – először volt eredményes Kispest-játékosként. 5–0

Kinyílt a gólcsap! Testardi, majd Kozma volt a labda útja, utóbbi ballal a kapu elé passzolt, ott Alcibiade jött, látott, s lőtt gólt mindössze egy perccel honfitársa büntetőjét követően. 6–0

A MÉRKŐZÉS STATISZTIKÁJA
HONVÉD
CSELIK NIKSICS
9 Gólok 0
23 Lövések kapu felé 0
14 Lövések kapura 0
7 Szögletek 0
5 Lesek 0
20 Elkövetett szabálytalanságok 7
1 Sárga lapok 1
0 Piros lapok 0
Forrás: uefa.com
Ha eddig nem, ekkorra már biztosan elment a Cselik maradék lelkesedése is. Ez olykor-olykor a játékán is meglátszott, nem volt ritka az érthetetlenül eladott labda a saját tizenhatos közelében.


Negyedórával a vége előtt érkezett a hetedik (összesen a tizenegyedik)! A Holender helyére beálló Kozma is jól érezte magát a bal oldalon, simán elfutott egyedül, bepasszolta a labdát Testardinak, aki egy átvétel után ballal a hálóba bombázott közelről. Senki sem zavarta, sőt még Banovics kapus sem törte magát, hogy kivédje az amúgy erős, de középre tartó lövést. 7–0

Kozma sem maradhatott ki a gólesőből: a 81. percben az érthetetlenül elvetődő Banovics mellett helyezett a kapuba, első találatát szerezve a Honvéd első csapatában. 8–0

A nyolcadik utas Kozma volt, a kilencedik pedig ismét Testardi. Az olasz mesterhármast szerzett, miután egy lövőcselt követően ballal szépen a hosszú alsóba helyezett. 9–0

Többre nem volt idő, a Honvéd 9–0-ra győzött erőlködés nélkül, s összesítésben 13–1-gyel ment tovább. A második fordulóban a szerb Vojvodina lesz az ellenfele Marco Rossiéknak. Az első mérkőzést július 18-án, a visszavágót július 25-én rendezik meg, a Honvéd idegenben kezdi a párharcot.




EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
BUDAPEST HONVÉD (magyar)–CSELIK NIKSICS (montenegrói) 9–0 (Holender 14., Diaby 23., Diarra 32., Délczeg 49. – 11-esből, Testardi 66., 75., 87. – az elsőt 11-esből, Alcibiade 67., Kozma R. 81.)
Bozsik-stadion. Vezette: Lardot (belga)
HONVÉD: Kemenes – Baráth, Lovric, Ignjatovics, Alcibiade – Zsivanovics (Mancini, a szünetben), Hidi, Diarra – Délczeg, Diaby (Testardi, 61.), Holender (Kozma R., 55.). Vezetőedző: Marco Rossi
NIKSICS:
Banovics – Dubljevics (Bakocs, 20.), Radovics (Bulatovics, a szünetben), Vukovics, Vidakanics – Bulajics, Adrovics – Jovovics, Zorics, I. Ivanovics (Vilotijevics, 69.) – Racsics. Vezetőedző: Szlavoljub Bubanja
Továbbjutott: a Honvéd, 13–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik