Holender vezérletével a Honvéd formalitássá tette a visszavágót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.04. 17:25
null
A Honvéd magabiztos sikert aratott Montenegróban (Fotó: Arena/Dobrilo Malidzan)
A labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörének első mérkőzésén az NB I legutóbbi bronzérmese, a Budapest Honvéd 4–1-re diadalmaskodott a 38. percig vezető montenegrói Cselik Niksics otthonában. A találkozó legjobbjának a két gólig és két gólpasszig jutó Holender Filip bizonyult.

ONLINE TUDÓSÍTÁS

A MÉRKŐZÉS

A kispestiek kezdték valamivel aktívabban a mérkőzést, igaz, Diaby 30 méteres lövése nem sokat jutott előre, simán blokkolták a védők, majd Holender ívelt a 16-os bal oldaláról középre, de Banovicsnak nem okozott gondot.

A hazaiak első lehetőségére a 8. percig kellett várni, Racsics távoli próbálkozása azonban a védőkről szögletre pattant, aztán nem sokkal később jött az újabb Cselik-lehetőség, egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Vidakanics lőtt a 16-os bal sarkáról a léc fölé.

Vezet a Cselik! A Honvéd ugyan Vécsei félpálya közepéről eleresztett lövésével ismét veszélyeztetett, az első negyedóra végén azonban így is a montenegróiak örülhettek: egy könnyű síppal befújt bal oldali szabadrúgás után Bulajics beadását Radovics fejelte 7 méterről a jobb alsó sarokba – Kemenes hiába nyújtózott. 1–0

A kapott gólt nem követte sokk a honvédosok részéről, és főleg távoli lövésekkel, illetve szabadrúgással veszélyeztettek – ez utóbbinál Diaby maradt le kevéssel a labdáról. Holender volt a legaktívabb ebben az időszakban, szép csele után a 16-os bal oldaláról azonban ellőtt a kapu előtt keresztbe.

Az első fél óra végéhez közeledve Hidi végezhetett el ígéretes helyzetből, az alapvonaltól 13 méterről, a jobb oldalvonal mellől szabadrúgást, a felpattanó labdát azonban ezúttal is magabiztosan fogta a hazai kapus.

A 33. percben Holender újabb beadását Banovics csak szögletre tudta paskolni, a középpályás sarokrúgását pedig a 16-os vonalán érkező Hidi lőtte balról kapásból a bal alsó irányába – másfél-két métert tévedett.

Percekkel később jött az első ziccernek nevezhető Honvéd-helyzet, Vukovics csúszott el, így Holender került helyzetbe, de 14 méterről a bal felső fölé-mellé lőtt.

Az újabb lehetőségből aztán már kiegyenlített a magyar csapat! Holender jobb oldali beadása után két Honvéd-játékos volt teljesen üresen a 16-oson belül, és végül Délczeg 7 méterről a bal alsóba tekert. 1–1

Sőt már vezet a Honvéd! Az újabb rosszul sikerült lesre állításnál Vécsei ment el a bal oldalon, centerezésére Holender (ki más?!) érkezett, és senkitől sem zavartatva a léc alá lőtt. 1–2

A félidő hajrájára mintha elfáradt volna a hazai csapat, amit kétszer is kihasznált a Honvéd, így előnnyel vonulhatott a szünetre.

A második félidőre egyet cseréltek a montenegróiak, s mindjárt Honvéd-ziccerekkel folytatódott a mérkőzés.

Előbb Lovric bal oldali beadását estében lőtte az oldalhálóba Diaby, majd Holender ment el a bal oldalon, de pocsékul centerezett, így Diaby előtt nem alakult ki ziccer, nem úgy, mint pillatokkal később, amikor Holender újabb beadását már a léc alá lőtte.1–3

Nem sokkal később szépíthetett volna a hazai csapat, de Racsics ziccerben Kemenes mellett a jobb oldali kapufára pörgetett.

Egy óra játék után megszületett a negyedik magyar gól, King húzta meg a jobb szélt, centerezése három támadót elkerült, Holender csukafejessel azonban a hálóba továbbított. 1–4

A magyar csapat ezt követően Délczeg 21 méteres szögletre pattanó lövésével, majd a csereként beálló Alcibiade 6 méteres bólintásával próbálkozott, eredménytelenül. Aztán igyekezett kicsit megbontani az ellenfél védelmét, egy kicsit kicsalogatni a Cseliket – szintén siker nélkül.

Negyedórával a vége előtt beállt Roberto Mancini fia, Andrea is a Honvédba; a mérkőzés legjobbja, Holender 75 percnyi játéklehetőség alatt két gólt és két gólpasszt hozott össze.

Nem sokon múlt, hogy mindjárt be is találjon Mancini! Két védő között kapura fordult, és 20 méterről, kissé balról a jobb alsó irányába lőtt – a labda oldalról táncolt a hálóban.

A hajrára két óriási Honvéd-lövéssel érkeztek meg a csapatok: a 85. percben Nagy lőtte szét a lécet, majd Diaby jobb alsóra tartó lövését hárította Banovics. A magyar bronzérmes 4–1-re nyert végül, formalitássá téve a visszavágót.

EURÓPA-LIGA, 1. SELEJTEZŐKÖR
ELSŐ MÉRKŐZÉS
Cselik Niksics (montenegrói)–Budapest Honvéd 1–4
(Radovics 15., ill. Délczeg 38., Holender 41., 61., Diaby 53.)

A MÉRKŐZÉS UTÁNI NYILATKOZATOK

„Nem jól kezdtünk, ennek ellenére szinte a semmiből kaptuk a gólt. Szerencsére gyorsan sikerült egyenlítenünk, aztán nem sokkal később már nálunk volt az előny. Mostantól már csak a továbbjutásra kell koncentrálnunk" – mondta a duplázó és két gólpasszt adó Holender Filip a honvedfc.hu-nak.

„Ezek voltak az első góljaim a felnőttek között, ezúton is szeretném az összes csapattársamnak megköszönni a segítséget. Amióta csak felkerültem a felnőttekhez, nagyon vártam arra, hogy itt is megszerezzem az első gólomat. Nagyon boldog vagyok, hogy ez éppen egy Európa-liga-meccsen sikerült, ráadásul mindjárt kétszer is eredményes voltam. Az első találat után az volt az első gondolatom, hogy kiszaladjak a közönséghez, és megköszönjem nekik, amiért ilyen hosszú utat tettek meg miattunk."

„Szerintem a mai teljesítményemnél tudok én még többet is nyújtani, a második félidőre már kicsit elfáradtam. Sokat kell még ahhoz edzenem, hogy tökéletes állapotban legyek, hiszen nem csak ezen a meccsen akartam jó teljesítményt nyújtani, hanem az egész szezonban az a célom, hogy minél több gól és gólpassz szerepeljen a nevem mellett" – tette hozzá a fiatal játékos.

„Jól kezdtünk, az első húsz percben jól is játszottunk. Ezután a Honvéd ritmust váltott, és ekkor már nem tudtuk követni. Nagyon jól játszottak a magyarok, teljesen megérdemelt győzelmet arattak" – nyilatkozta a Cselik Niksics középpályása, Vaszilje Jovovics.

„A fociban ugyan minden megtörténhet, de nagy előnyt szereztünk. Az utolsó húsz percben nem koncentráltunk eléggé, a Cselik ekkor két-három olyan helyzetet is kialakított, amelyekből nagyobb baj is lehetett volna. Ezt a periódust leszámítva elégedett vagyok a látottakkal. Ha ezek után nem jutunk tovább, szégyellhetjük magunkat" – értékelte a mérkőzést a Budapest Honvéd vezetőedzője, Marco Rossi.

Jó néhány szurkoló is elkísérte a kispestieket a találkozóra (Fotó: Arena/Dobrilo Malidzan)
Jó néhány szurkoló is elkísérte a kispestieket a találkozóra (Fotó: Arena/Dobrilo Malidzan)

ELŐZMÉNYEK

„A Honvéd nagy név a magyar futballban, és az előző évadban is az egyik topcsapat volt az országban. Ugyan messze van attól a szinttől, amelyet az elmúlt század közepén képviselt, de a magyar bajnokság jelenleg is egyértelműen erősebb a mienkénél” – osztotta meg meccs előtti gondolatait a Dan Online montenegrói honlappal Ilija Radovics, a Cselik védője.

„Tiszteljük a Honvédot, amely egyértelműen favorit, de félni nem fogunk. Minden európai meccs értékmérő, és alapvető, hogy az első mérkőzés előtt önbizalommal, hittel kell odaállnunk. Fontos, hogy bátrak és határozottak legyünk. Tudom, hogy ezt könnyebb mondani, mint a gyakorlatban megvalósítani, de a sikernek ez az egyetlen útja. Beleadunk mindent, ami tőlünk telik. Tudjuk már, milyen az, amikor nagyobb figyelem összpontosul a csapatra” – mondta Radovics.

A Cselik Niksics egy éve már elindulhatott az El-ben, miután még másodosztályúként megnyerte a hazai kupát, és tavaly nagy visszhangot váltott ki a szereplése: a bosnyák Borac Banja Luka búcsúztatása (2–2, 1–1) után az ukrán Metalurh Doneckkel szemben simán kiesett (0–7, 2–4), viszont az idegenbeli meccsre 70 órát és 2143 kilométert utazott busszal, amivel kivívta a hazai médiumok elismerését.

„A meccsnek nagy jelentősége van, ezzel teljesen egyetértek. Úgy gondolom, az első találkozón elérhetőbb közelségben lehet a győzelem a saját szurkolóink előtt. Nyernünk kellene. Mindent beleadunk, és meglátjuk, ez milyen eredményre lesz elég a magyar csapat ellen” – mondta a hátvéd, hozzátéve, olyan eredménnyel lenne elégedett, amellyel megadnák az esélyt a második fordulóba jutásra.

„A nemzetközi meccseken maximálisan koncentrálni kell az első perctől az utolsóig, labdával és anélkül is. Az ellenfél erős, és a sztoriban rá írták a favorit szerepét."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik