HIRDETÉS
HIRDETÉS
PÓR KÁROLY
PÓR KÁROLY
2018.11.09 10:13 Frissítve: 2018.11.09 10:48

A Vidi köszöni az „aggódást”, de ebből már nem lesz rémálom!

A csütörtöki, budapesti Európa-liga-mérkőzés fontos tanulságokkal szolgált, amiket érdemes pontokba szedni – Vidi–PAOK (1–0), ahogy mi láttuk…

HIRDETÉS
Ünnepelhetett a Vidi, a Groupama Arénában is legyőzte a PAOK-ot (Fotó: Dömötör Csaba)

 

Kezdjük először is azzal, hogy a két együttes második mérkőzésére nagyjából megteltek a Groupama Aréna lelátói. Bár a kezdő sípszó pillanatában még voltak üres helyek, úgy bő tíz perc elteltével már nem sok szék maradt szabadon (a vendégszektorhoz legközelebb eső részeken voltak kevesebben a lehetségesnél). A 2014-ben átadott stadionban először jött össze úgy 17 ezer néző, hogy nem a válogatott vagy a Ferencváros volt az egyik pályára lépő csapat.

 
Ezért lehet most nagyobb esélye a Vidinek a továbbjutásra, mint a Sousa-korszak alatt
Nem dekorációnak jöttünk, a magyar futballt képviseljük
Nem fáztam, mert elég sokan voltak a stadionban – Kovácsik
Így, ahogy vagytok! 1. Chelsea 2. Mol Vidi FC

Ez egyrészt mutatja, hogy a jó színvonalat ígérő, parázs nemzetközi meccsekre továbbra is van igény Magyarországon, és nemcsak akkor, ha egy olyan sztárcsapat az ellenfél, mint a Chelsea, amely majd decemberben szerepel az Üllői úton. Másrészt az is fontos tanulság, hogy a futballszerető magyar közönség bármelyik hazai élcsapat mellé odaáll, amelyik képes eljutni az európai főtáblára, hiszen ahogy korábban a DVSC Budapesten rendezett BL-meccseire, úgy a Vidi El-találkozóira sem csak a csapat szurkolói váltottak jegyet, és nem csak Székesfehérvárról érkeztek nézők.

Ami pedig a legfontosabb szakmai tanulságot illeti: a Vidi Szaloniki után Budapesten is bebizonyította, ezen a szinten is képes az elsőtől az utolsó percig koncentrált játékra, fegyelmezett védekezésre és hatékony kontrákra, no meg ami a legfontosabb – győzelemre egy jóval magasabban jegyzett és jóval nagyobb költségvetésből gazdálkodó klubbal szemben (magyar csapat a csoportkörök óta, európai főtáblán először győzött le egy ellenfelet oda-vissza).

Ahogy Marco Rossi szövetségi kapitány fogalmazott kérdésünkre a csütörtöki meccs szünetében, a PAOK semmi különöset nem tudott mutatni, azért nem, mert a Vidi egyszerűen nem engedte kibontakozni a görögöket. Az olasz szakember már a félidőben megjósolta, hogy a stabil védekezés, egy-két ellentámadással megspékelve a folytatásban győzelmet érhet a Vidinek, és ez a nyári szerzemény, Georgi Milanov fejesének köszönhetően össze is jött.

A lefújás utáni sajtótájékoztatón pedig Marko Nikolics vezetőedző a siker két legfontosabb összetevőjét is elárulta. Az egyik, hogy az európai porondon a papíron jobb erőkből álló csapatokkal szemben alkalmazkodni kell az ellenfél játékához, és a stabilitás mellett meg kell találni azokat az eszközöket, legyenek azok a szögletek, szabadrúgások vagy éppen a kontrák, melyekkel győzni lehet. A másik pedig – amivel a szerb tréner még a görög újságírókat is meglepte, amikor válaszolt a kérdésükre –, hogy a PAOK szezonbeli összes mérkőzésének felvételét látta (ez csaknem húsz találkozó), márpedig ennél jobban nem lehet felkészülni az aktuális ellenfélből.

A Vidi a két meccsen szerzett hat ponttal alaposan rácáfolt néhány, a csoportkör előtt itthon megjelent, optimistának és éppen jóindulatúnak sem nevezhető várakozásra. Az egyik hazai hírportál az első fordulót megelőzően például ezzel a főcímmel jelentkezett: „A Videoton Európában: álomból rémálom?”

A fehérváriak köszönik szépen az „aggódást”, de üzenik, ebből már nem lesz rémálom, mert a hat ponttal máris beállították a csoportkörös magyar rekordot, amit 2012-ben Paulo Sousa Videotonja állított fel, és még két meccs hátravan. Ez pedig azért óriási tett, mert a csoportkör előtt a csapat vezérének számító Danko Lazovics máig érthetetlen bejelentése sokkhatással ért fel, de Juhász Rolandék azt is átvészelték. Mint ahogy azt is, hogy a bajnoki meccsek és a nemzetközi találkozók között nem sokat változtat Nikolics mester, nagyjából ugyanaz a csapat játssza végig az erőltetett menetet, de mint a tegnapi meccs is mutatta, bírják a tempót. Mindent elmond a Vidi védekezésről, hogy a görögöknek egyetlen kaput eltaláló lövése volt a mérkőzésen, az is csak a hosszabbításban, miközben még a ráadás perceiben is volt ereje a magyar bajnoknak arra, hogy kontrát vezessen.

Le a kalappal, várjuk a folytatást a BATE és a Chelsea ellen, erre a futballra tényleg lehet építeni!

CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
L-CSOPORT
Mol Vidi FC–PAOK (görög) 1–0 (Milanov 50.)
Groupama Aréna, 17 208
néző, V: Palabiyik (török)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ L-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Chelsea 4
4
6–1 +5 12
2. Mol Vidi FC 4
2
2 3–3 0
6
3. PAOK 4
1
3
4–5 –1
3
4. BATE Boriszov 4
1 3
4–8 –4 3
HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.11.09 23:10:28

Európa-liga PÓR KÁROLY

NS-VÉLEMÉNY. Erre a futballra tényleg lehet építeni!

2018.11.09 09:13:06

Európa-liga PÓR KÁROLY

A magyar bajnok rácáfolt a pesszimista jóslatokra, Nikolics a siker receptjét is megadta.

2018.11.09 00:16:24

Európa-liga nemzetisport.hu

Kovács István mondta el, miben más ez a csapat, mint a 6 évvel ezelőtti.

2018.11.08 23:36:09

Európa-liga nemzetisport.hu

2018.11.08 18:46:58

Európa-liga nemzetisport.hu

A BATE háromszor is eltalálta a kapufát, pontot lophatott volna a tompán játszó, de továbbjutó londoniaktól.

HIRDETÉS
HIRDETÉS