„A Genk történelmi sikert aratott - és Európában telel”

Vágólapra másolva!
2012.11.23. 10:38
null
Bár a harcos siker nem minden genki játékost melegített fel teljesen, így is tudtak örülni a belgák (fotó: Tumbász Hédi)
A labdarúgó Európa-liga csoportkörének 5. fordulójában a Genk 1–0-ra nyert a Videoton vendégeként, és ezzel továbbjutott a kvartettből. A belga sajtó a Genk történelmi sikerét hirdeti a győzelem után, amelyről elismerik, hogy némiképp szerencsés volt.

 

Az uefa.com tudósítása Jelle Vossent emeli ki cikkében, aki „a Genk csillagos éjszakájáról” beszél. „Egy nagy este a csapat és a klub életében” – idézi a támadó szavait a szerkesztő, hangsúlyozva, hogy az 1–0-s sikernek köszönhetően a Genk története során először éli meg a tavaszt az európai színtéren.

„Mindenki hihetetlenül boldog, ez az első alkalom, hogy továbbjutottunk Európában, szóval ez egy nagy este a csapat és a klub életében. Mindenki tudja, hogy a Videoton szilárd csapat, ezért fontos volt, hogy az első gólt mi szereztük, és aztán ellenőrzés alatt tarthattuk a meccset” – nyilatkozta a találkozó után Vossen.

„A Videoton ellen nehéz játszani, a fehérváriak veszélyesek, ezért nagyszerű, hogy meg tudtuk szerezni a három pontot, és boldogan mehetünk haza. Most itt az idő, hogy kiélvezzük a győzelmet. Mostanáig jó meccseink voltak, és a Basel ellen be kell fejeznünk a munkát. Legalább egy pontot szeretnénk szerezni, és veretlenül akarjuk befejezni a csoportkört, aztán ráérünk gondolkozni azon, hogy melyik csapat jöhet” – nyilatkozta a szélső.

„Mindig jó érzés gólt szerezni, de a legjobb, ha fontos a találat. Igazán kemény meccset játszottunk egy olyan csapat ellen, amely a két hazai fellépését eddig megnyerte. Tudtuk, hogy nehéz lesz, de azt is tudtuk, hogy továbbjuthatunk, ezért nyerni jöttünk” – nyilatkozta a gólszerző Elyaniv Barda.

A magyar csapat tagjai közül Nikolics Nemanja is megszólalt. „Jól játszottunk, és nincs szégyenkezni valónk. A csapat nyomott és támadott a végsőkig. A Genk gólt szerzett, de a folytatásban megmutattuk, hogy mi is tudunk támadni és harcolni. Volt néhány lehetőségünk, és nem találtunk be, de minden még nem veszett el, még maradt esélyünk a továbbjutásra. Megmutattuk már, hogy le tudjuk győzni a Sportingot, és jól tudunk játszani egy jó csapat ellen is. Sosem jó elveszíteni egy veretlenségi sorozatot, de hasonló teljesítménnyel nyerhetünk Lisszabonban” – utalt Nikolics arra, hogy a fehérváriak 23 év után kaptak ki hazai pályán nemzetközi porondon.

„A Genk nyert, és túléli a telet Európában” – hirdeti a meccsről szóló anyagában a sport.be. Az összefoglaló a meccs momentumának – nem meglepő módon – a gólt tartja, amelynél Mladen Bozsovics kapus nagyot hibázott, míg a találkozó emberében Thomas Buffelt látja, aki „remek teljesítményt nyújtott a vonal mellett, jó meccse volt, és a hazai csapat idegeivel játszott”. A lap a találkozóról annyit ír szubjektíven, hogy nem volt különösebben nagy szám, de ez aligha számít olyankor, amikor egy csapat olyan fontos győzelmet arat, mint most a Genk.

Hasonló hangulatban ír a meccsről a Sporza is, amely a sport.be-vel egybevágóan csak az FC Bruges veresége és kiesése után szerepelteti beszámolóját a Genk meccséről címlapján, s alcímében azt a mondatot idézi Mario Beentől, a vendégek szakvezetőjétől, hogy csak a győzelem számít. A gólszerző Vossen ennél is árnyaltabban fogalmaz, amikor azt mondja, hogy „egy kis szerencse is kellett”.

„A Genk történelmi sikert aratott – Barda aranyat érő gólja után Európában telel” – hirdeti címlapján a nieuwsblad.be, amely szerint a belga csapat szerencsés kezdés után harcos és némileg szerencsés győzelmet aratott.

EURÓPA-LIGA
G-CSOPORT, 5. FORDULÓ
VIDEOTON–Genk (belga) 0–1 (0–1)
Gólszerző: Barda (19.)
FC Basel (svájci)–Sporting CP (portugál) 3–0 (1–0)
Gólszerző: Schär (23.), Stocker (66.), D. Degen (71.)
Kiállítva: Cabral (58.)
A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Genk 5 3 2 9–4 +5 11
2. FC Basel 5 2 2 1 7–4 +3 8
3. VIDEOTON 5 2 3 5–6 –1 6
4. Sporting CP 5 2 3 2–9 –7 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik