El: Sallai kezdett, de így is kikapott a Freiburg a West Hamtől

Vágólapra másolva!
2023.12.14. 22:56
null
Könnyedén verte meg a Freiburgot a West Ham (Fotó: Getty Images)
A Sallai Rolanddal kezdő Freiburg 2–0-ra kikapott a West Hamtől, az Ajax első győzelmét megszerezve 3–1-re verte meg az AEK Athént, míg a Sparta Praha az Arisz Limassol elleni 3–1-es győzelmével kiharcolta a továbbjutást a labdarúgó Európa-liga csoportkörének utolsó fordulójában.

 

Az immár Sallai Rolanddal felálló Freiburg a csoport első helyéért küzdhetett a West Hammel. Annak ellenére, hogy legutóbb a két gárda kiélezett mérkőzést játszott egymással, ezúttal sokkal egyoldalúbbnak tűnt a mérkőzés. Az angolok szinte végig domináltak, és a félidőre már kétgólos előnyre tettek szert. A második játékrészben már több beleszólásuk volt a németeknek a meccs alakulásába, de esélyük már nem volt a fordításra – maradt a 2–0. A magyar támadó sérülése után először volt kezdő az El-ben, és végig is játszotta az első félidőt.

A Brighton és a Marseille szintén az első helyért küzdöttek meg, de ez már kiegyenlítettebb mérkőzés volt, amelyet az utolsó percekben nyert meg a Premier League-csapat 1–0-ra. A csoportban még az ősszel kifejezetten bukdácsoló Ajax aratott győzelmet az AEK Athén felett, így kiesés helyett legalább az Európa-konferencialigában folytathatja.

A C-csoport igazán felbolydult az utolsó fordulóban. A Rangers 3–2-re legyőzte a Betist, míg a Sparta Praha 3–1-re megverte az Ariszt, ezzel mindkét győztes gárda beelőzte a spanyolokat a tabellán – utóbbiak az élről egészen az „Ekl-ig" zuhantak vissza.

Az Atalanta és a Sporting már biztosan tudta, hogy tavasszal is pályára lép az El-ben, mégis megnyerte az utolsó meccsét is. Előbbi a Rakowot verte meg 4–0-ra, utóbbi pedig a Sturm Graz ellen győzött 3–0-ra.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ
A-CSOPORT
West Ham United (angol)–Freiburg (német) 2–0
Olympiakosz (görög)–Topolyai SC (szerbiai) 5–2

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. West Ham United 6 5 1 10–4 +6 15
2. Freiburg 6 4 2 17–7 +10 12
3. Olympiakosz 6 2 1 3 11–14 –3 7
4. Topolyai SC 6 1 5 6–19 –13 1

B-CSOPORT
Ajax (holland)–AEK Athén (görög) 3–1
Brighton & Hove Albion (angol)–Olympique Marseille (francia) 1–0

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Brighton & Hove Albion 6 4 1 1 10–5 +5 13
2. Marseille 6 3 2 1 14–10 +4 11
3. Ajax 6 1 2 3 10–13 –3 5
4. AEK Athén 6 1 1 4 6–12 –6 4

C-CSOPORT
Real Betis (spanyol)–Rangers (skót) 2–3
Arisz Limassol (ciprusi)–Sparta Praha (cseh) 1–3

A C-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Rangers 6 3 2 1 8–6 +2 11
2. Sparta Praha 6 3 1 2 9–7 +2 10
3. Betis 6 3 3 9–7 +2 9
4. Arisz Limassol 6 1 1 4 7–13 –6 4

D-CSOPORT
Sporting CP (portugál)–Sturm Graz (osztrák) 3–0
Raków Czestochowa (lengyel)–Atalanta (olasz) 0–4

A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Atalanta 6 4 2 12–4 +8 14
2. Sporting 6 3 2 1 10–6 +4 11
3. Sturm Graz 6 1 1 4 4–9 –5 4
4. Raków Czestochowa 6 1 1 4 3–10 –7 4

KORÁBBAN
E-CSOPORT
Union Saint-Gilloise (belga)–Liverpool (angol) 2–1
Linzer ASK (osztrák)–Toulouse (francia) 1–2

AZ E-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Liverpool FC 6 4 2 17–7 +10 12
2. Toulouse 6 3 2 1 8–9 –1 11
3. Union Saint-Gilloise 6 2 2 2 5–8 –3 8
4. Linzer ASK 6 1 5 6–12 –6 3

F-CSOPORT
Rennes (francia)–Villarreal (spanyol) 2–3
Panathinaikosz (görög)–Maccabi Haifa (izraeli) 1–2

AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Villarreal 6 4 1 1 9–7 +2 13
2. Rennes 6 4 2 13–6 +7 12
3. Maccabi Haifa 6 1 2 3 3–9 –6 5
4.Panathinaikosz 6 1 1 4 7–10 –3 4

G-CSOPORT
Roma (olasz)–Sheriff Tiraspol (moldovai) 3–0
Slavia Praha (cseh)–Servette (svájci) 4–0

A G-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Slavia Praha 6 5 1 17–4 +13 15
2. Roma 6 4 1 1 12–4 +8 13
3. Servette 6 1 2 3 4–13 –9 5
4. Sheriff 6 1 5 5–17 –12 1

H-CSOPORT
Bayer Leverkusen (német)–Molde (norvég) 5–1
Qarabag (azeri)–Häcken (svéd) 2–1

A H-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Bayer Leverkusen 6 6 19–3 +16 18
2. Qarabag 6 3 1 2 7–9 –2 10
3. Molde 6 2 1 3 12–12 0 7
4. Häcken 6 6 3–17 –14 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik