Horizonton a Hajduk Split: El-továbbjutás az 500 fős falu álma

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.04. 14:13
null
A Horizont nagy elszántsággal készül az El-re, ám a hazai meccsét nem játszhatja a saját stadionjában <br />(Fotó: fkhorizont-turnovo.com)
Története „legnagyobb mérkőzésére” készül egy macedón kisfalu labdarúgócsapata: az 500 lakosú Turnovo büszkesége ma a litván Suduvával méri össze az erejét az Európa-liga selejtezőjének első körében.

 

A 63 éves múltra visszatekintő FK Horizont Turnovo eddigi legnagyobb kalandjára készül, hiszen azt követően, hogy az élvonal legkisebb településének csapataként is valóságos hódító hadjáratot mutatott be Macedóniában, és a harmadik helyen végzett a legutóbbi pontvadászatban – gólkülönbséggel lemaradva az ezüstéremről –, ma debütál a nemzetközi porondon.

38 IDEGENBELI FELLÉPÉS
UTÁN JÖTT GYŐZELEM
A szerdai egyetlen mérkőzésen a Linfield 2–0-ra nyert a feröeri ÍF Fuglafjördur ellen idegenben. Ez azért nagy szó, mert az északír csapat 47 év, 1966 után nyert újra vendégként az európai kupákban, annak ellenére, hogy rendszeres résztvevője a nemzetközi sorozatoknak. A Linfield Valerenga elleni ’66-os 4–1-es győzelem óta 38 meccset játszott idegenben az európai színtéren, a mérleg: 7 döntetlen, 31 vereség.

A kelet-macedóniai csapat 2008-ban jutott fel az élvonalba, majd megvetette a lábát a középmezőnyben, és ugyan egy éve csak osztályozóval sikerült a bennmaradást kivívnia, az elmúlt szezon meghozta az áttörést a dobogós helyezéssel. A Turnovót mindössze két nagy szkopjei csapat, a Vardar és a Metalurg előzte meg a bajnokságban, a Horizontnak a bajnoki címre is volt esélye az utolsó forduló előtt, ám a Vardar elleni rangadón nagyon nem jött ki a lépés a kék mezeseknek (0–5). A turnovóiak ennek ellenére a legkevesebb vereséggel fejezték be a bajnokságot, és remélik, hogy küzdőképességük és fiatalos lendületük – az átlagéletkor mindössze 24 év az együttesben – az európai harcszíntéren is kisegíti őket.

Ez a klub legnagyobb meccse, és egyben az első nemzetközi összecsapás is a legtöbbünk számára, szóval olyan lesz, mint egy igazi döntő – nyilatkozta az első, idegenbeli fellépés előtt Sztojan Dimovszki, a Turnovo kapusa és csapatkapitánya az uefa.com-nak. – Néhány éve már együtt játszunk, és ismerjük egymást jól. Nehéz feladat áll előttünk, hiszen tudjuk, hogy ellenfelünk rendszeres szereplője a nemzetközi kupáknak, de mi is bízunk a képességeinkben.”

Ha a Turnovo – amely hazai meccsét majd a szkopjei II. Philipposz Stadionban rendezi egy hét múlva – túljut litván ellenfelén, akkor a horvát Hajduk Splittel találná magát szemben a második fordulóban. „Amikor megismertük a sorsolást, azt mondtam a játékosaimnak, hogy esélyünk van a korábbi Jugoszlávia egyik legnagyobb csapata, gyerekkori kedvencem ellen játszani – nyilatkozta az edző Orce Todorov. – Fantasztikus lenne a Hajdukkal megmérkőzni. Hiszek benne, hogy a játékosaim elérhetik ezt, és új fejezetet nyitnak a klub történelemkönyvében.”

A Turnovo egyébként nem az egyetlen „minicsapat” az Európa-ligában: ahogy arról beszámoltunk, a Bala Town győzelemmel mutatkozott be kedden az El-ben. A kis walesi falu – amelynek a 2001-es népszámlálási adatok szerint mindössze 1980 lakosa van – csapata történetének első európai kupasorozatban lejátszott összecsapásán 1–0-ra győzte le hazai pályán az észt bajnoki ezüstérmes Levadia Tallinnt.

EURÓPA-LIGA 2013–14, AZ ELSŐ SELEJTEZŐKÖR PÁROSÍTÁSAI
16.00: Csihura Szacshere (grúz)–FC Vaduz (liechtensteini)
16.00: FK Asztana (kazah)–Botev Plovdiv (bolgár)
17.00: Milsami (moldovai)–Dudelange (luxemburgi)
17.00: Gandzaszar (örmény)–FK Aktobe (kazah)
17.30: Cselik Niksics (montenegrói)–Bp. Honvéd (magyar) (Tv: M1)
17.30: UE Santa Coloma (andorrai)–Zrinjski Mostar (boszniai)
17.45: Teteksz (macedón)–Pjunyik (örmény)
18.00: Hibernians (máltai)–Vojvodina (szerb)
18.00: Inter Bakı (azeri)–Mariehamn (finn)
18.00: Jeunesse Esch (luxemburgi)–TPS Turku (finn)
18.00: Kruoja (litván)–Dinamo Minszk (fehérorosz)
18.30: Flora Tallinn (észt)–Kukësi (albán)
18.45: FK Suduva (litván)–FK Turnovo (macedón)
19.00: Tromsö (norvég)–NK Celje (szlovén)
19.00: FC Tiraspol (moldovai)–Skonto (lett)
19.00: Laci (albán)–Differdange (luxemburgi)
19.00: Torpedo Kutaiszi (grúz)–MSK Zilina (szlovákiai)
20.00:
Víkingur (feröeri)–FC Inter Turku (finn)
20.00: KS Teuta (albán)–Dacia Chisinau (moldovai)
20.00: Levszki Szófia (bolgár)–Irtis Pavlodar (kazah)
20.00: Prestatyn Town (walesi)–Liepajas Metalurgs (lett)
20.10: Zalgiris (litván)–Saint Patrick’s Athletic (ír)
20.30: Videoton (magyar)–Mladoszt Podgorica (montenegrói)
(Tv: M1)
20.30: Airbus UK Broughton (walesi)–Ventspils (lett)
20.30: FK Sarajevo (boszniai)–Libertas (San Marinó-i)
20.30: Rudar Pljevlja (montenegrói)–Mika (örmény)
20.45: Domzale (szlovén)–Astra (román)
20.45: Drogheda United (ír)–Malmö FF (svéd)
20.45: Crusaders (északír)–Rosenborg BK (norvég)
21.00: La Fiorita (San Marinó-i)–Valletta FC (máltai)
21.15: KR (izlandi)–Glentoran (északír)
21.15: Breidablik (izlandi)–FC Santa Coloma (andorrai)
21.30: ÍBV (izlandi)–HB Tórshavn (feröeri)

KEDDI MÉRKŐZÉSEK
Trans Narva (észt)–Gefle (svéd) 0–3
Metalurg Szkopje (macedón)–Qarabag (azeri) 0–1
Sliema Wanderers (máltai)–Khazar Lankaran (azeri) 1–1
Bala Town (walesi)–Levadia Tallinn (észt) 1–0

SZERDAI MÉRKŐZÉS
ÍF Fuglafjördur (feröeri)–Linfield (északír) 0–2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik