FC Románia a Chelsea ellen - „Az ország meccse”

Vágólapra másolva!
2013.03.14. 13:08
null
Lampardék Bukarestben rendre fennakadtak a Steaua sűrű védelmén, talán majd a Stamford Bridge-en hatékonyabban lesznek (Fotó: Action Images)
A jövő pénteki Magyarország–Románia vb-selejtező előtt számunkra, amolyan ellenfélnéző is lesz a ma esti, Chelsea–Steaua összecsapás az Európa-liga nyolcaddöntőjében, hiszen az angliai visszavágót 1–0-s előnyről váró bukaresti csapat várhatóan kilenc játékost delegál majd a román nemzeti csapatba. Európa-liga beharangozó – fókuszban a Chelsea–Steaua mérkőzés.

 

„A ROMÁN FUTBALL NAGY MECCSE”

A Steaua ereje egyben a gyengéje is, összeszokott csapat, tizennégy-tizenöt futballistát forgat az edző, de a posztok többségét illetően nincs konkurenciaharc a játékosok között. Victor Piturca szövetségi kapitány várhatóan kilenc steauás labdarúgót hív be a Magyarország elleni, március 22-i vb-selejtezőre készülő román keretbe, közülük öten (vagy hatan) a válogatott kezdőcsapatában is helyet kapnak. Mivel a Steaua és a román válogatott alapfelállása megegyezik (a 4–4–2-es hadrend az etalon, amitől Piturca sohasem tér el), a Chelsea elleni kupameccs a magyar nemzeti együttes szempontjából is érdekes meccset ígér.

„A kapus Ciprian Tatarusanu mellett az egyik belső védőt is a bukaresti csapat adja, a két védekező középpályás, Mihai Pintilii és Alexandru Bourceanu, valamint a szélen Cristian Tanase helye biztos, mivel Victor Piturca makacs figura, ragaszkodik a játékrendszerhez és a futballistákhoz” – beszélt a Nemzeti Sport kérdésére a Steaua válogatott futballistáiról Boros Miklós, kolozsvári újságíró, aki szerint a Chelsea bukaresti vereségét nagyon visszafogott játékának „köszönheti”.

„Ha a Chelsea a mérkőzés elején gólt szerez, a Steaua úgy járhat, mint a Milan Barcelonában – húzott elő egy meccsforgatókönyvet Boros Miklós kolozsvári újságíró. – A Chelsea váratlanul óvatos felfogásban játszott Bukarestben. Fernando Torres észrevétlen maradt, Frank Lampardot mélyen hátravonta Benítez. A hátvédek odatették magukat, de ettől még a csapat egészéről elmondható, hogy roppant tompán futballozott” – vélte Boros.

A romániai találkozóhoz képest a Chelsea kezdőcsapatában várható néhány változás (a bekksor közepén Gary Cahill kaphat lehetőséget, ám a középpályás Juan Mata aktiválása a súlyosabb tétel), Laurentiu Reghecampf viszont aligha módosít a bukarestiek összetételén.

A mai meccs a szakmai szempontokon túl azért is érdekes, mert kiváló képet ad arról, milyen felhajtást tud csapni egy kiemelten fontos találkozó – amilyen a Magyarország elleni vb-selejtező is lesz – a román sajtó, illetve George Becali, a Steaua tulajdonosa, aki a román televízióban már a Chelsea orosz tulajdonosát, Roman Abramovicsot is „bekóstolta”.

„Lehetsz a föld leggazdagabb embere, nem lényeges. A tűz, az eltökéltség számít. Láttak bármit, ami arra utal, hogy a Chelsea veszélyes csapat? Mert én nem. Lassú. Ha Londonban gólt szerzünk, kiütjük a kupából, mivel sohasem rúg nekünk hármat!” – fogalmazott a legismertebb román futballvezér.

„FC Románia egy lépésre a továbbjutástól" – hirdeti címlapján a vezető román sportportál, a prosport.ro, és ugyanezt a hangvételt ütötte meg a Steaua vezetőedzője, Laurentiu Reghecampf is.

„Ez a meccs nemcsak a Steaua meccse, hanem az egész román futballé” – adta ki a jelszót a szakember.

A TÖBBI MÉRKŐZÉSRŐL

A Chelsea–Steaua meccs mellett további hét párharc visszavágóját rendezik csütörtökön. A Tottenham még az eltiltott Gareth Bale nélkül is nyugodtan utazhat az Interhez az első meccsen aratott 3–0-s győzelem után, viszont a Newcastle–Anzsi összecsapás az oroszországi 0–0 után különösen izgalmas visszavágót ígér. Az El-ben egyébként még az is megtörténhet, hogy három angol csapat is bejut a legjobb nyolc közé, miközben a BL-ben ez egyik szigetországi egyletnek sem sikerült.

Különösen kiélezett összecsapást ígér a szintén 0–0-s első találkozó után az orosz Rubin és a spanyol Levante csatája, de 1–0-s előnye ellenére a portugál Benfica sem veheti biztosra a továbbjutását a franciaországi visszavágó előtt a Bordeaux ellen. Ugyanakkor a török Fenerbahce a Plzenben aratott 1–0-s, illetve a Lazio a Hajnal Tamásék elleni, stuttgarti 2–0-s siker után nyugodtan készülhet a mai visszavágóra.

LABDARÚGÓ EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK

Rubin Kazany (orosz)–Levante (spanyol) 18 óra
Az első mérkőzésen: 0–0
Zenit (orosz)–Basel (svájci) 18 (Tv: Digi Sport2)
Az első mérkőzésen: 0–2
Internazionale (olasz)–Tottenham (angol) 19 (Tv: Digi Sport1)
Az első mérkőzésen: 0–3
Lazio (olasz)–Stuttgart (német) 21.05
Az első mérkőzésen: 2–0
Bordeaux (francia)–Benfica (portugál) 21.05 (Tv: Digi Sport2)
Az első mérkőzésen: 0–1
Fenerbahce (török)–Plzen (cseh) 21.05
Az első mérkőzésen: 1–0
Newcastle (angol)–Anzsi Mahacskala (orosz) 21.05 (Tv: Digi Sport1)
Az első mérkőzésen: 0–0
Chelsea (angol)–Steaua Bucuresti (román) 21.05 (Tv: Story4)
Az első mérkőzésen: 0–1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik