Kis Károly: Esélyesebbnek tartottam a Tromsőt

Vágólapra másolva!
2011.07.22. 00:59
null
Szomorkodhattak a Tromsö játékosai a Paks elleni visszavágón (Fotó: aftenposten.no)
A Paks bravúros, 3–0-s norvégiai sikerével elbúcsúztatta a Tromsőt az Európa-liga selejtezőjében. Kis Károly, a magyar csapat vezetőedzője elárulta, bravúrra készültek az idegenbeli találkozón. A Tromsőt irányító Per-Mathias Högmo sportszerűen elismerte, a Paks a szünet után sokkal jobb volt együttesénél.

Kis Károly a Tromsö elleni bravúros győzelem után elmondta, kulcsfontosságú volt a mérkőzésen, hogy együttese az első félidőben nem kapott gólt. A szakember szerint nagy felelősség, hogy már csak a paksiak képviselik Magyarországot az európai kupaporondon.

„Alig találom a szavakat... Ami hirtelen eszembe jut: döntőnek bizonyult, hogy végig rendkívül szervezetten és fegyelmezetten futballozott a csapat, nagyon jól »levédtük« a Tromsö játékát. Fontos volt, hogy az első félidőben nem kaptunk gólt, és persze az is, hogy a folytatásban bátor, egyúttal eredményes futballal rukkoltunk elő. A játékosaim nagyszerűen kontráztak, szép gólokat szereztek. Elképesztően boldogok vagyunk! Esélyesebbnek tartottam a Tromsőt, ugyanakkor bravúrra készültünk. Amit most elértünk, azt már nem veszik el tőlünk. Óriási felelősség, hogy már csak mi maradtunk állva a magyar csapatok közül. Természetesen szurkoltunk a többieknek is, de most már nekünk kell helytállni és képviselni Magyarországot ugyanúgy, ahogy eddig tettük: becsületes, szervezett, fegyelmezett játékkal" – mondta Kis Károly a meccs után.

Sipeki  (balra) támadja le Jenssent (Fotó: MTI)
Sipeki (balra) támadja le Jenssent (Fotó: MTI)

A Paks játékosai is nagyon örültek a győzelemnek, és a futballisták úgy vélik, kemény csapat ellen sikerült kiharcolni a továbbjutást.

„Fantasztikus mérkőzést játszottunk, az egész csapat büszke lehet a mai teljesítményére, a Tromsö ugyanis remek csapat – mondta a két gólt szerző Kiss Tamás. – Nem emlékszem, mikor dupláztam legutóbb, de fantasztikus érzés volt. Hittünk a továbbjutásban, ez volt a siker kulcsa. Mindig nagy álmunk volt, hogy Skóciába utazhassunk, igaz, Glasgow-ba vágytunk, de az sem baj, hogy Edinburgh-ban írhatjuk tovább a klub történelmét."

„Jól kezdtek a norvégok, remekül passzoltak, jól járatták a labdát, azt azonban nem éreztem, hogy nagy fölényben lennének – fogalmazott Böde Dániel, aki a találkozó második góljával tette emlékezetessé névnapját. – Kétségtelen, jó csapat a Tromsö, nem volt egyszerű dolgunk ellene, de a második félidőben mutatott játékunkkal vitathatatlanul rászolgáltunk a továbbjutásra. A gólom előtt nagyszerű indítást kaptam Báló Tamástól, a védő nem ért utol, így csak arra kellett figyelnem, hogy el tudjam rúgni a labdát. Fantasztikus győzelem volt, de még vannak álmaink."

„Nagyon sokat számított, hogy az elején Csernyánszki Norbert hatalmas bravúrt mutatott be, ettől eltekintve azonban egyenlő ellenfelek voltunk – folytatta az értékelést Éger László csapatkapitány, aki sárga lapja miatt nem játszhat a következő mérkőzésen (a skót Hearts ellen Székesfehérváron). – Kis Károly a meccs előtt azt kérte tőlünk, próbáljuk meg minél tovább tartani a nulla nullát, mert ez idegessé teheti a norvégokat. Így is történt, aztán amikor két gyors gólt szereztünk, már tudtam, hogy továbbjutunk. A sárga lapról: úgy éreztem, meg kell állítanom a norvég srácot, sajnálom, hogy emiatt ki kell hagynom a fehérvári meccset. Úgy gondolom, a keretünk van elég erős, hogy így is helytálljon."

A Tromsö vezetőedzője, Per-Mathias Högmo elismerte, hogy a paksiak a második félidőben sokkal jobban játszottak a norvég együttesnél, és a szakember sok sikert kívánt Kis Károlyéknak a folytatáshoz.

„Nem tudok mást tenni, megemelem a kalapomat a Paks előtt. Az első félidőben több lehetőségünk is volt a gólszerzésre, de a szünet után a magyar csapat egyértelműen fölénk kerekedett, el kell ismernem, hogy megérdemelten jutott tovább. Ezek után mi mást is kívánhatnék legyőzőinknek, mint hogy minél messzebb jussanak az Európa-ligában" – mondta sportszerűen Per-Mathias Högmo.

TROMSÖ–PAKS 0–3

HATALMAS BRAVÚRT ÉRTÜNK EL – KIS
EMLÉKEZTETŐ
EURÓPA-LIGA, 2. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ
TROMSÖ (norvég)–PAKSI FC 0–3 (Kiss T. 59., 77., Böde 62.)
Továbbjutott: a Paks, 4–1-es összesítéssel
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik