Dzsudzsákék nyertek, de nagy szerencsével

Vágólapra másolva!
2009.10.01. 22:08
null
Dzsudzsák Balázs és a PSV remek első félidővel rukkolt ki, aztán... (Fotó: Reuters)
Címkék
Az Európa-liga csoportkörének második fordulójában az egy félidőn át a mezőny legjobbjának bizonyuló Dzsudzsák Balázs vezérletével a holland PSV már a szünet előtt kiüthette volna a román CFR Cluj együttesét, de egy kivétellel minden helyzetüket elpuskázták a hollandok. A második félidőben aztán örülhettek, hogy egyáltalán az előnyük megmaradt, hiszen ki sem jöttek a kapujuk előteréből. A PSV győzelmével a csoport élére ugrott.
SÁFÁR VÉGIG A PÁLYÁN VOLT AZ AUSTRIÁBAN
 Az Austria Wienben Sáfár Szabolcs végigvédte a találkozót, a kapott gólért nem hibáztatható. A magyar légiós több remek védést is bemutatott, de a 35. percben 22 méterről leadott, kapufáról a hálójába vágodó labdát nem védhette. A bécsi lilák hazai pályán 1–1-et játszottak a portugál Nacionallal.

Aktívabban kezdett Eindhovenben a PSV, a kilencedik percben Bakkal révén már vezetést is szereztek a vendéglátók, a gólpasszt érő beadás egy remek csel után Dzsudzsák Balázs érdeme. A házigazda együttesben egyébként is a magyar légiós tűnt messze a legmotiváltabbnak, a legjobb formában lévőnek. Nála valahogy mindig jó helyen volt a labda, egyszeriben felgyorsult a hazai gépezet, amikor ő is belépett a játékba.

Éppen ezért szisszenhettünk fel, amikor az egyik gólpasszértékű bal oldali centerezését egy durva becsúszás keserítette, Dzsudzsák a bal bokáját fájlalva a földön maradt, és ápolást kért. Szerencsére nagyobb baj nem történt, folytatni tudta a játékot: egy perc múlva a bal oldalról befelé cselezve tizenhat méterről a sutával – ami esetében a jobb lábat jelenti – alig lőtt kapu mellé.

A folytatásban is a PSV akarata érvényesült, támadásaik nagy része Dzsudzsák oldalán futott, aki azonban szemmel láthatóan húzta a lábát. Érezhető volt, nem lesz ennek jó vége. Főként nem, ha túlerőlteti vagy rásérül…

Lazovics járt élen a helyzetek kihagyásában, később Toivonen vette fel vele ebben a versenyt, érett az eindhoveniek második találata, de a szünetig már nem változott az eredmény. És hogy mit csináltak eközben a kolozsváriak? Ők bizony keményen üldözték a labdát és az ellenfelet.

Merőben más felfogásban játszó vendégcsapat futott ki a második félidőre, amely egy csapásra teljesen egyenrangú partnerévé vált a hazai gárdának. Helyzetek sorát alakította ki, bizony Isakssonnak is akadt dolga nemegyszer. Fordult a kocka: nemhogy a hazai előny duplázódott volna meg, a levegőben lógott az egyenlítés.

A hollandok azonban csak kibekkelték a találkozót, ekkor már Dzsudzsákra is kevesebb fény vetült, de győzelmével és három pontjával így is a csoport élére ugrott a PSV.

EURÓPA-LIGA 
 CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
G-CSOPORT
Levszki Szófia–Lazio 0–4 (Matuzalém 22., Zárate 45., Mehni 67., Rocchi 73.)
Salzburg–Villarreal 2–0 (Janko 21., Tchoyi 84.)
 
H-CSOPORT
Twente–Steaua Bucuresti 0–0
Sheriff Tiraspol–Fenerbahce 0–1 (Alex 53.)
 
I-CSOPORT
AEK Athén–Benfica 1–0 (Majstorovic 43.)
BATE Boriszov–Everton 1–2 (Lihtarovics 16., ill. Fellaini 68., Cahill 77.)
 
J-CSOPORT
Toulouse–FC Bruges 2–2 (Mou. Sissoko 55., Gignac 84., ill. Akpala 51., Perisic 91.)
Sahtar Doneck–Partizan Beograd 4–1 (Lomics 24. – öngól, L. Adriano 38., Jadson 55., Rakickij 67., ill. Ljajics 78.)
 
K-CSOPORT
FC Köbenhavn–Sparta Praha 1–0 (N'Doye 25.)
PSV–CFR Cluj 1–0 (Bakkal 9.)
 
L-CSOPORT
Werder Bremen–Athletic Bilbao 3–1 (Hunt 18., Naldo 41., Frings 94. – 11-esből, ill. F. Llorente 91.)
Austria Wien–Nacional 1–1 (Schumacher 76., ill. Micael 35.)

 

 A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Salzburg 2 2 0 0 4–1 +3  6
2. Lazio 2 1 0 1 5–2 +3  3
3. Villarreal 2 1 0 1 1–2 –1  3
4. Levszki Szófia 2 0 0 2 0–5 –5  0

 

A H-CSOPORT ÁLLÁSA 
1. Twente 2 1 1 0 2–1 +1  4
2. Fenerbahce 2 1 0 1 2–2 0 3
3. Steaua Bucuresti 2 0 2 0 0–0 0 2
4. Sheriff 2 0 1 1 0–1 –1  1

 

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA 
1. Everton 2 2 0 0 6–1 +5  6
2. Benfica 2 1 0 1 2–1 +1  3
3. AEK Athén 2 1 0 1 1–4 –3  3
4. BATE Boriszov 2 0 0 2 1–4 –3  0

 

 A J-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Sahtar Doneck 2 2 0 0 8–2 +6  6
2. Toulouse 2 1 1 0 5–4 +1  4
3. FC Bruges 2 0 1 1 3–6 –3  1
4. Partizan Beograd 2 0 0 2 3–7 –4  0

 

A K-CSOPORT ÁLLÁSA 
1. PSV 2 1 1 0 3–2 +1  4
2. CFR Cluj 2 1 0 1 2–1 +1  3
3. Köbenhavn 2 1 0 1 1–2 –1  3
4. Sparta Praha 2 0 1 1 2–3 –1  1

 

 AZ L-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Werder Bremen 2 2 0 0 6–3 +3  6
2. Athletic Bilbao 2 1 0 1 4–3 +1  3
3. Nacional 2 0 1 1 3–4 –1  1
4. Austria Wien 2 0 1 1 1–4 –3  1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik