Franco Baresi: Az AC Milan presztízst hoz az UEFA-kupába

Vágólapra másolva!
2008.09.18. 15:26
A hűség mintaképe, minden idők egyik legnagyobb tudású olasz hátvédje, és természetesen az AC Milan legendája: Franco Baresi edzőként is kizárólag egy csapatnál tudja elképzelni karrierjét. A piros-feketék U19-es csapatát edző Baresi reméli, hogy tanítványai egyszer a nyomdokaiba tudnak lépni, és ezért mindent meg is tesz trénerként. Az egykori kitűnő söprögető az európai szövetség hivatalos oldalának nyilatkozott a Milan jelenlegi helyzetéről és a közeljövőről a piros-feketék UEFA-kupa mérkőzése előtt.
Most a fiatalokat figyelheti: Franco Baresi keze alatt dolgozhatnak a Milan 19 éves tehetségei
Fotó: Imago
Most a fiatalokat figyelheti: Franco Baresi keze alatt dolgozhatnak a Milan 19 éves tehetségei
Most a fiatalokat figyelheti: Franco Baresi keze alatt dolgozhatnak a Milan 19 éves tehetségei
Fotó: Imago
Most a fiatalokat figyelheti: Franco Baresi keze alatt dolgozhatnak a Milan 19 éves tehetségei

BÍZIK AZ OLASZ FOCI EREJÉBEN

Baresi szerint bár az előző szezon nem sikerült igazán jól az olasz kupacsapatoknak, az itáliai klubok még mindig nagyon komoly erőt képviselnek a kontinensen.
„Az elmúlt idény lehetett volna jobb is, de az olasz foci színvonala nagyon magas, és aki győzni akar egy nemzetközi kupában, annak meg kell küzdenie a csapatainkkal. Az Inter nagyon magasra tör, a Roma bárkire veszélyes, és a Juve a nagy visszatérő. A konkurencia hatalmas, főleg az angol és a spanyol csapatok erősek, de úgy vélem, mi is készen állunk a csatákra.”
Alig tudta elhinni, hogy szeretett klubja nem jutott be a Bajnokok Ligájába, de ha már így alakult, a kisebbik európai klubtrófeát kell begyűjteni – Franco Baresi, az AC Milan egykori legendás játékosa, jelenlegi utánpótlásedzője úgy véli, csapata szereplésével növeli az UEFA-kupa rangját.

„Nagy kár, hogy annyi év után most nem jutott be a Milan a Bajnokok Ligájába, de az UEFA-kupa is nagy élmény lehet, ráadásul a klubunk presztízst ad a versenysorozatnak. Biztos vagyok benne, hogy a csapatnak nagyszerű szezonja lesz, a gyenge kezdés ellenére” – nyilatkozta Baresi.

„Nagyszerűen igazoltunk a nyáron, fontos játékosokat szereztünk meg. Azt hiszem, jó eséllyel pályázunk egy európai trófeára, még ha ezúttal nem is a BL-serlegre hajtunk” – tette hozzá.

Az egy, a Fulhamnél tett rövid kitérőt leszámítva Baresi hosszú karrierje alatt végig a Milant szolgálta, játékosként, most pedig utánpótlásedzőként – nem véletlen, hogy hisz a lojalitás fontosságában.

„Hiszek abban, hogy egy nagy klubnak fel kell kelteni a szenvedélyt, éreztetnie kell a játékosokkal és szurkolókkal, hogy tartoznak valahová. Ha ez megtörténik, a játékosok is egységbe kovácsolódnak, jobban segítik egymást, és ennek a pályán megvan az eredménye. A Milannak mindig voltak szimbólumai, olyan kiváló játékosok, akik sok-sok évet eltöltöttek a klubnál. Úgy vélem, egy játékosnak a stabilitás és a biztonságérzet nagyon fontos, és ezt itt megkaptam” – mondta a jelenleg a Milan U19-es csapatával dolgozó tréner.

Mivel az UEFA szabályainak megfelelően most már kötelező bizonyos számú saját nevelésű játékost nevezni az európai kupaküzdelmekre, Baresi reméli, tanítványai előbb-utóbb megkapják a lehetőséget a nagyok között.

„Az UEFA-szabályok miatt egyre fontosabb lesz az utánpótlás-nevelés. A Milan mindig is nagy figyelmet fordított a fiatalok képzésére, rengeteg időt, pénzt és energiát öltek bele a különböző ifjúsági projektekbe, Sok srác játszik most a Serie A-ban, aki nálunk nevelkedett, remélem, a mostani tanítványaimnak is sikerül ez” – mondta.

Az AC Milan csütörtök este 20.45-től játssza első UEFA-kupa-mérkőzését az FC Zürich ellen. Ancelotti csapata San Siróban teheti meg az első lépést a klubnak hiányzó egyetlen trófea begyűjtése felé – Baresi szerint minden bizonnyal az út vége az isztambuli Sükrü Saracoglu Stadionban lesz, a fináléban.

A CSÜTÖRTÖKI PROGRAM

UEFA Kupa, 1. forduló, 1. mérkőzések:
FK Moszkva (orosz)–FC Köbenhavn (dán) 16
Litex Lovecs (bolgár)–Aston Villa (angol) 16:20
Cserno More Varna (bolgár)–VfB Stuttgart (német) 17
Hapoel Tel Aviv (izraeli)–St. Etienne (francia) 18:30
Slaven Koprivnica (horvát)–CSZKA Moszkva (orosz) 18:30
Banik Ostrava (cseh)–Szpartak Moszkva (orosz) 18:45
Portsmouth (angol)–Vitoria Guimaraes (portugál) 19
VfL Wolfsburg (német)–Rapid Bucuresti (román) 19
Nancy (francia)–Motherwell (skót) 19
Omonia Nicosia (ciprusi)–Manchester City (angol) 19
Feyenoord (holland)–Kalmar (svéd) 19
Hamburger SV (német)–Unirea Urziceni (román) 19
Brann Bergen (norvég)–Deportivo La Coruna (spanyol) 19
Slavia Praha (cseh)–Vaslui (román) 19:15
Austria Wien (osztrák)–Lech Poznan (lengyel) 19:30
Zilina (szlovák)–Levszki Szófia (bolgár) 19:30
Besiktas (török)–Metalist Harkov (ukrán) 19:30
FC Timisoara (román)–Partizan Beograd (szerb) 19:45
NEC Nijmegen (holland)–Dinamo Bucuresti (román) 19:45
Kayserispor (török)–Paris St. Germain (francia) 20
Racing Santander (spanyol)–FC Honka (finn) 20:30
Sevilla (spanyol)–Salzburg (osztrák) 20:45
Sampdoria (olasz)–Kaunas (litván) 20:45
Dinamo Zagreb (horvát)–Sparta Praha (cseh) 20:45
Young Boys (svájci)–FC Bruges (belga) 20:45
Bellinzona (svájci)–Galatasaray (török) 20:45
Bröndby (dán)–Rosenborg (norvég) 20:45
Borussia Dortmund (német)–Udinese (olasz) 20:45
AC Milan (olasz)–FC Zürich (svájci) 20:45
Stade Rennes (francia)–Twente Enschede (holland) 20:50
SSC Napoli (olasz)–Benfica (portugál) 21
Borac Cacak (szerb)–Ajax Amsterdam (holland) 21
Tottenham Hotspur (angol)–Wisla Kraków (lengyel) 21
Everton (angol)–Standard Liege (belga) 21:05
Braga (portugál)–Artmedia Bratislava (szlovák) 21:30
Maritimo (portugál)–FC Valencia (spanyol) 22
Vitoria Setubal (portugál)–Heerenveen (holland) 22 ó
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik