Hét öltéssel varrták össze Juhász Roland fejét Bécsben

Vágólapra másolva!
2007.10.05. 09:40
A hazai döntetlen után idegenben harcolta ki a továbbjutást Juhász Roland csapata. Az Anderlecht 1-0-ra győzött a bécsi Rapid otthonában, és ezzel egyetlen belga csapatként állva maradt az UEFA Kupában. A magyar válogatott védőnek azonban nem csak emiatt maradt emlékezetes a mérkőzés.
Juhász Roland a 72. percben sérült meg
Reuters
Juhász Roland a 72. percben sérült meg
Juhász Roland a 72. percben sérült meg
Reuters
Juhász Roland a 72. percben sérült meg

- Örülök, hogy a lábsérülésem már a múlté, így három meccses kényszerpihenő után a kezdőcsapatban kaptam helyet - nyilatkozta a saját menedzserirodáján keresztül Juhász Roland. - Jól esett az edző bizalma, hogy amint egészségesnek éreztem magam, egyből visszatett a kezdőcsapatba. A mérkőzés külső szemlélőnek elég unalmas lehetett, mindkét csapat elég jól védekezett. Hazaiaknak egy 0-0- is elég lett volna a továbbjutáshoz, így a támadásokat nem erőltették. Aztán mi megszereztük a vezetést, és akkor már a Rapidnak kellett volna változtatnia, de nem igazán tudott.

"Úgy érzem, nekem is jól ment a játék, sajnos csak a 72. percig, amikoris a saját kapum előtt egy beívelésnél a rövid sarok felé futottam az emberemmel, felugrottunk, majd egy nagyon erős fájdalmat éreztem és a földre estem. Nagyon fájt a fejem, egyből odakaptam, és egy lyukat találtam, a kezem pedig tiszta vér lett, nem csoda, hogy megijedtem. Ez után bejött az orvosi stáb mindkét játékoshoz. Kiderült, hogy betört a fejem, be is vittek az öltözőbe, ahol elkezdték összevarrni. Így a meccsből többet nem is láttam, épp a hetedik - és egyben utolsó - öltésnél jártunk, amikor a csapat bejött az öltözőbe. Elég nagy volt az öröm, érthető módon. Egyrészt nagyon ránk fért már a siker, másrészt ezzel a győzelemmel egyetlen belga csapatként az Anderlecht maradt állva a kupában."

"Még a meccs után kaptam egy különleges kötést, turbánnal a fejemen szálltam fel a buszra, majd később a repülőre. Az első ijedtségem nagy volt, de utána jó hírrel szolgáltak az orvosok: ha semmi probléma nem lép fel, akkor vasárnap már játszhatok, igaz valószínűleg rögzítőkötéssel a fejemen. Ez jó hír, mert szeretnék bajnoki meccsen játszani, majd utána hazajönni a válogatotthoz. Remélem, nem lesz akadálya, hogy a nemzeti csapatban is játszhassak.

VIDEÓ JUHÁSZ ROLANDRÓL

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik