Juhászék játszi könnyedséggel lépték le a török ezüstérmest

Vágólapra másolva!
2009.07.28. 22:49
Négy mérkőzést játszottak kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében. Délután gól nélküli döntetlen született Bakiban és Aktobéban, az esti összecsapásokon a hazai csapatok, az Anderlecht és a Sparta Praha győztek.
Ötször ünnepelhettek Juhászék: a magyar légiós De Suttert köszönti első gólja után
Fotó: Reuters
Ötször ünnepelhettek Juhászék: a magyar légiós De Suttert köszönti első gólja után
Ötször ünnepelhettek Juhászék: a magyar légiós De Suttert köszönti első gólja után
Fotó: Reuters
Ötször ünnepelhettek Juhászék: a magyar légiós De Suttert köszönti első gólja után

A brüsszeli lila-fehérek Juhász Rolanddal a kezdőben álltak fel a török élvonal előző szezonbeli meglepetéscsapata, a Sivasspor ellen, majd kihasználták a két együttes között meglevő rutinbeli különbséget.

Az Anderlecht lefocizta a pályáról a törököket az első félidőben, és 13 perc alatt szerzett három góljával valósággal sokkolta a vendégcsapatot. A 18. percben Tom De Sutter nyitotta a gólok sorát, majd egy kisakkozott akció végén Boussoufa növelte az előnyt, a 31. percben pedig a kitűnően játszó Suárez újabb szép előkészítése után Chatelle tette fel az i-re a pontot.

Fordulás után a vendégek kicsit összeszedték magukat, de Juhászék minden próbálkozást hárítottak. A 76. percben De Sutter másodszor is betalált, majd Frutosé volt a 90. percben a slusszpoén, így a Sivasspor szinte reménytelen helyzetből várhatja a visszavágót.

Nehéz feladat áll a görög Panathinaikosz labdarúgócsapata előtt, ha tovább akar jutni a BL-selejtező következő körébe, Henk ten Cate együttese ugyanis 3–1-re kikapott Prágában a Spartától.

A házigazdák az első félidő közepén hat perc alatt kétszer is betaláltak Holenda és Vácek révén. Dimitrosz Szalpingidisz erre még tudott válaszolni, de négy perccel a lefújás előtt Lubos Kalouda visszaállította a kétgólos különbséget. Visszavágó Athénban, minden bizonnyal pokoli hangulatban.

A délutáni meccseken az Azerbajdzsánba látogató Levszki és az Kazahsztánban vizitáló Maccabi Haifa egyaránt megizzadt, de a szovjet utódállamok bajnokcsapatai nem tudtak előnyt kiharcolni hazai pályán.

BL-SELEJTEZŐ, 3. KÖR

1. MÉRKŐZÉSEK
(BAJNOKOK ÁGA)
Aktobe (kazah)–Maccabi Haifa (izraeli) 0–0
FK Baki (azeri)–Levszki Szófia (bolgár) 0–0

(NEM BAJNOKOK ÁGA)
Sparta Praha (cseh)–Panathinaikosz (görög) 3–1 (Holenda 26., Vácek 32., Kalouda 86., ill. Szalpingidisz 67.)
Anderlecht (belga)–Sivasspor (török) 5–0 (De Sutter 18., 76., Boussoufa 22., Chatelle 31., Frutos 90.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik