Vívó-vb: nem jutott magyar az elődöntőbe férfi párbajtőrben

Vágólapra másolva!
2013.08.08. 14:03
null
Boczkó nagyon bánta, hogy a negyeddöntőben három ziccert hibázott (Fotó: Mirkó István)
Boczkó Gábor kikapott az olimpiai bajnok venezuelai Rubén Limardótól a Budapesten zajló vívó-világbajnokság negyeddöntőjében, így egyéniben a magyarok közül a legelőkelőbb helyen végezve az ötödik helyen zárt a férfi párbajtőrözők mezőnyében. Rédli András a 13., Imre Géza a 30., Szényi Péter pedig a 38. helyen végzett.

A 2010-es párizsi vb egyéni bronzérmese nem találta a ritmust gyors mozgású ellenfelével szemben. Az asszó során egyszer sem vezetett, ezzel együtt 7:9-ig volt esélye a győzelem kiharcolására.

Limardo az első és a második három percet is megnyerte egy tussal, a harmadik szakasz 7:9-ről indult. Boczkó igyekezett faragni a hátrányán, de a venezuelai pontosabb volt, és újabb két tussal jelentős előnyhöz jutott. Egylámpás magyar találat után 8:11-nél még felcsillant a halvány remény a felzárkózásra, ám a hátralévő időben Boczkónak csak egy szúrása ült, miközben Limardo négyszer is eltalálta őt.

„Fekszik nekem a stílusa, a katari GP-n, a negyeddöntőben megvertem őt, de most nem jöttek be a tuti tusaim, például a csuklószúrások, amelyek máskor jók ellene. Menet közben váltanom kellett, azonban besavasodtam, szégyellem, de elfáradtam. Nagyon fáj, mert itthon akartam bizonyítani, hogy még jó vagyok – mondta a távirati irodának a meccs után könnyezve Boczkó. – Háromszor is ziccert hibáztam, Kulcsár Győző erre azt szokta mondani, hogy a tizenegyest be kell rúgni. Nagyon jó lett volna a pályafutásom vége felé hazai közönség előtt érmet szerezni.”

Boczkó mindehhez hozzátette, hogy mivel ebben a fegyvernemben nincs hazai világkupa, különösen fáj neki, hogy a család, rokonok, barátok előtt nem tudott szép eredményt elérni.

Rédli András a Boczkó Gábor elleni mérkőzése után

BUDAPEST, VÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁG
FÉRFI PÁRBAJTŐR, EGYÉNI

A NEGYEDDÖNTŐBEN
Rubén Limardo (venezuelai)–Boczkó Gábor 15:9
Fabian Kauter (svájci)–Radoslaw Zawrotniak (lengyel) 10:8
Nikolai Novosjolov (észt)–Dmitrij Alekszanyin (kazah) 15:13
Pavel Szuhov (orosz)–Falk Speutz (német) 15:14
KORÁBBAN
A NYOLCADDÖNTŐBEN
Boczkó Gábor–Rédli András 15:13
A 32 KÖZÖTT
Vincent Pelletier (kanadai)–Imre Géza 15:6
Boczkó Gábor–Kim Szang Min (dél-koreai) 15:11
Rédli András–José Luis Abajo (spanyol) 15:12
A 64 KÖZÖTT
Imre Géza–Paolo Pizzo (olasz) 15:14
Rédli András–Mihails Jefremenko (lett) 15:13
Niko Vuorinen (finn)–Szényi Péter 15:14
Boczkó Gábor–Ido Ajzenstadt (izraeli) 15:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik