Vívó-vb: Boczkó legyőzte Rédlit, jön az olimpiai bajnok

Vágólapra másolva!
2013.08.08. 12:37
Az olimpiai bajnok venezuelai Rubén Limardo ellen vív a negyeddöntőben Boczkó Gábor a Budapesten zajló vívó-világbajnokságon a férfi párbajtőr egyéni küzdelmeiben. Boczkó a nyolcaddöntőben honfitársát, Rédli Andrást győzte le nagy csatában. A terep később a női párbajtőrvívók foglalják el, a mezőnyben két magyarral, Szász Emesével és Révész Juliannával.

Amint az várható volt, nem esett egymásnak a két hazai vívó, türelemjátékot követhetett figyelemmel a közönség. Előbb Boczkónál volt az előny, majd Rédli vezetett többször egy tussal, a szünetre viszont 4:4-re alakult az állás. A második három percben csak egy-egy tus esett, előbb Boczkó – a 2010-es párizsi világbajnokság egyéni bronzérmese –, majd Rédli szúrt pontosan.

A harmadik szakasz első két percében sem pörögtek fel az események, az egymást nagyon jól ismerő két párbajtőröző továbbra is felettébb óvatos volt. Hét-hetes állást követően aztán Boczkó egymás után kétszer eredményesen zárt le akciót, innentől kezdve pedig Rédlinek már futnia kellett az eredmény után. Boczkó azonban taktikusan védekezett, és 11:9-es állást követően négy együttes találattal 15:13-ra nyert.

„Boczeken volt a nagyobb teher az eredményei miatt, taktikai csata zajlott, melyben az ő vívása dominált – összegzett Rédli. – Én kontrázni próbáltam, ami egy darabig jól működött. A végjáték egy rohanás volt. Nagyon szerettem volna világbajnokságot nyerni, de a 16 közé jutással is igazoltam, hogy helyem van a világ élmezőnyében. Próbálok nem bosszankodni azon, hogy magyarral kerültem össze.”

BUDAPEST, VÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁG
FÉRFI PÁRBAJTŐR, EGYÉNI
A NYOLCADDÖNTŐBEN
Boczkó Gábor–Rédli András 15:13
A NEGYEDDÖNTŐBEN
Rubén Limardo (venezuelai)–Boczkó Gábor
Fabian Kauter (svájci)–Radoslaw Zawrotniak (lengyel)
Dmitrij Alekszanyin (kazah)–Nikolai Novosjolov (észt)
Pavel Szuhov (orosz)–Falk Speutz (német)
KORÁBBAN
A 32 KÖZÖTT

Vincent Pelletier (kanadai)–Imre Géza 15:6
Boczkó Gábor–Kim Szang Min (dél-koreai) 15:11
Rédli András–José Luis Abajo (spanyol) 15:12
A 64 KÖZÖTT
Imre Géza–Paolo Pizzo (olasz) 15:14
Rédli András–Mihails Jefremenko (lett) 15:13
Niko Vuorinen (finn)–Szényi Péter 15:14
Boczkó Gábor–Ido Ajzenstadt (izraeli) 15:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik