Vívó-vb: nem jött össze a bronz a női párbajtőrcsapatnak

Vágólapra másolva!
2014.07.23. 16:38
null
Mara Navarria (balra) és Szász Emese közül végül előbbi örülhetett a bronznak (Fotó: Action Images)
A negyedik helyen végzett a magyar női párbajtőrcsapat a kazanyi vívó-világbajnokságon.

 

A brazilok és az amerikaiak legyőzése, valamint az oroszoktól elszenvedett vereség után az olaszokkal vívott a bronzéremért a Szász Emese, Révész Julianna, Tóth Hajnalka, Budai Dorina összeállítású válogatott. Az összecsapás első nyolc asszója után mindig a mieinknél volt az előny, csak a kilencediknél vezettek az olaszok, de ez nekik 45:37-es győzelmet ért.

Szász az elején 5:2-re megverte Bianca Del Carrettót, majd Budai ugyan 6:4-re kikapott az egyéniben győztes Rossella Fiamingótól, de az előny így is maradt nálunk. Később pedig még nőtt is, mert Révész 4:1-re megverte Mara Navarriát. A folytatásban Budai kéttusos vereséget szenvedett Del Carettótól, ezzel együtt alapvetően nem változott a helyzet, mert még mindig a magyarok vezettek. Így maradt ez Szász döntetlenje után is, Révész pedig egy 5:2-es asszóval nyugtatta csapattársait.

A következő két asszó azonban az olaszoké lett, előbb a Budai helyére beállt Tóth kapott ki kettővel Navarriától, aztán Révész ugyanennyivel Del Carrettótól, de Szász még így is egytusos előnnyel kezdhette meg párharcát Fiamingóval (31:30). Aztán korántsem az addigiak szerint folytatódott a küzdelem, mert a magyar párbajtőröző az akciói végén nem érte el ellenfelét vagy mellé szúrt, miközben sorozatban hét találatot kapott. 31:37-ről pedig már nem volt esélye visszakapaszkodni, hiába próbálkozott ezzel az utolsó pillanatokig.

„Egy rossz szót sem szólhatok a lányokra, jól és taktikailag fegyelmezetten vívtak. Aki csak azt látja, hogy az utolsó három asszónkat elveszítettük, az nehezen hiszi ezt el, de az egész napot tekintve ez akkor is így van. Mind a statisztikák, mind a mutatott vívás alapján fejlődnek” – értékelt Kovács Iván, a női párbajtőrözők vezetőedzője, aki ugyanakkor hozzátette: az látszik, hogy a befejező poszton Szász Emesét tehermentesíteni kell a jövőben. Ezzel arra utalt, hogy jó lenne, ha időnként – az ellenfél ismeretében – ezt a feladatot másra is rá lehetne bízni.

VÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, KAZANY
NŐI PÁRBAJTŐR
A 16 KÖZÖTT
Magyarország–Brazília 45:28
NEGYEDDÖNTŐ
Magyarország–Egyesült Államok 45:31
Oroszország–Koreai Köztársaság 30:29
Olaszország–Románia 41:32
Észtország–Kína 31:30
ELŐDÖNTŐ
Oroszország–Magyarország 31:24
Észtország–Olaszország 42:32
A 3. HELYÉRT
Olaszország–Magyarország 45:37
DÖNTŐ
Oroszország–Észtország 40:29
A végeredmény: 1. Oroszország (Tatyjana Gudkova, Vijoleta Kolobjova, Ljubov Sutova, Jana Zvereva), 2. Észtország (Julia Beljajeva, Irina Embich, Erika Kirpu, Kristina Kuusk), 3. Olaszország (Bianca Del Carretto, Rossella Fiamingo, Mara Navarria, Francesca Quondamcarlo), 4. Magyarország (Szász Emese, Révész Julianna, Tóth Hajnalka, Budai Dorina)

ELMARADVA A VÁRAKOZÁSTÓL
Egy éremmel, a Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Decsi Tamás, Szatmári András összeállítású kardcsapat bronzával zárta a kazanyi vívó-vb-t a magyar küldöttség. Legutóbb a 2011-es, cataniai vb-n fordult elő, hogy csak egy dobogós helyezés jutott a magyaroknak, akkor a férfi párbajtőrcsapat ezüstöt nyert.

Ezúttal – a Tatárföld fővárosában rendezett világbajnokságon – a csapatversenyek közül még a női párbajtőrözőkében álltak közel a magyarok ahhoz, hogy dobogóra léphessenek, de az oroszok elleni elődöntőben és az olaszokkal szembeni bronzmérkőzésen sem sikerült győzniük, noha e két összecsapáson is többnyire jól vívtak, mint ahogy a korábbi két mérkőzésükön is.

A tavaly világbajnok férfi párbajtőrözők most nem voltak annyira összeszedettek, mint az előző évek világversenyein, így nem is kerülhettek a legjobbak közé. Szereplésüket minden bizonnyal befolyásolta, hogy vállsérülés miatt Boczkó Gábor fél évig nem edzhetett úgy, ahogy szokott, Imre Géza pedig a budapesti vb után hosszabb pihenőt kért, és csak idény közben csatlakozott a csapathoz.

A női kardozók és a női tőrözők a 16-os táblán kikaptak, így ezután legjobb esetben is csak kilencedikek lehettek. Ez aztán az alsó ágon is koncentráltan vívó kardozóknak jött össze.

Férfi tőrben a magyar csapat nem szerepelhetett a legjobb 16 között.

Egyéniben az olimpiai bajnok és tavaly vb-harmadik Szilágyi Áron, valamint a vb-n egyéniben két bronzzal és egy ezüsttel rendelkező párbajtőröző Szász Emese állt a legközelebb az éremszerzéshez. Mindketten a negyeddöntőben szenvedtek vereséget – utóbbi ráadásul csak egyetlen tussal egy szinte már megnyert asszóban –, s egyformán ötödikek lettek.

Másnak viszont ezúttal esélye sem volt dobogóért harcolni. Az idén Európa-bajnok párbajtőröző Rédli András, valamint a felnőtt mezőnybe egyre inkább beleerősödő kardozó Márton Anna a legjobb 16-ig jutott, a többi induló viszont a 64-es főtábla első vagy második fordulójában kiesett.

Ha a karnyújtásnyira lévő érmeket a magyarok megszerzik, négy dobogós helyezéssel zárják a világbajnokságot, ami a várakozásnak megfelelő eredmény lett volna, az egyetlen bronz viszont korántsem az, amit a szövetség joggal elvárhatott. Egyúttal érdemes rögzíteni azt is, hogy egyéniben a küldöttség nagy része nagyon korán kiszállt a versenyből, csapatban pedig az esélyek egyharmadát sikerült éremre váltani.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik