HIRDETÉS
HIRDETÉS
MALONYAI PÉTER
MALONYAI PÉTER
2018.10.15 18:59 Frissítve: 2018.10.16 10:14

Vívás: Kulcsár Győző megjárta a hadak útját, de főszereplő lett Mexikóban

Hét érmet (2-2 arany és ezüst, 3 bronz) szereztek a magyar vívók 1968-ban: olimpiai bajnok lett Kulcsár Győző (párbajtőr egyéni) és a párbajtőrcsapat (B. Nagy Pál, Kulcsár Győző, Fenyvesi Csaba, Nemere Zoltán, Schmitt Pál), második Kamuti Jenő (férfi tőr) és a női tőrcsapat (Bóbis Ildikó, Gulácsy Mária, Marosi Paula, Rejtő Ildikó, Sákovicsné Dömölky Lídia), harmadik Pézsa Tibor (kard egyéni), a kardcsapat (Bakonyi Péter, Kalmár János, Kovács Tamás, Meszéna Miklós, Pézsa Tibor) és Rejtő Ildikó (női tőr).

HIRDETÉS
Párbajtőrcsapatunk a dobogó tetején: Fenyvesi Csaba kezében a serleg, mögötte Schmitt Pál kukucskál, mellette Nemere Zoltán, előtte B. Nagy Pál és Kulcsár Győző

 

A játékok főszereplője a párbajtőröző Kulcsár Győző volt. A közelmúltban elhunyt, mesterként is maradandót alkotó klasszis megjárta a hadak útját Mexikóban. Egyéniben például: „A döntő előtt panaszkodtam, hogy a bőrömet kidörzsölhette a vívóruha. Kamuti doktor megnézte, azt mondta, furunkulus, azonnal fel is vágta, úgyhogy a finálé előtt felkötött kézzel mentem melegíteni.”

 
Öttusa: „Ha a betont kiöntötték, és megköt, csinálhatsz bármit a simítókanállal”
Evezés: 1968-ban elindult a stopper, azóta semmi
Vívás: Kulcsár Győző megjárta a hadak útját, de főszereplő lett Mexikóvárosban
Labdarúgás: amikor még címvédőként hoztuk a „kötelező” olimpiai aranyat
Atlétika: felcsillant az olimpiai arany lehetősége, de ezüst lett belőle
Birkózás: az abonyi Ramszesz Mexikóban ért a csúcsra
Kajak-kenu: Hesz Mihály 1968-as olimpiai aranyának titka

Mindez nem látszott a produkcióján, olyannyira, hogy a döntő utolsó asszóját úgy vívta a szovjet Hrihorij Krisszel, hogy ha nyer, bajnok. Vezetett is 3:1-re fél perccel a vívóidő lejárta előtt, ám Krissz kiegyenlített, s bevitte a győztes találatot is. Ezzel hármas holtverseny, az olasz Gianluigi Saccaro volt a harmadik a körben. Kulcsár legyőzte Saccarót, s ezzel aranyérmes lett, mert az olasz és a szovjet vívó kettős vereséggel zárt. „Csak magamat okolhattam volna, ha elúszik az elsőség – vallotta. – Amikor vezettem Krissz ellen, lelki szemeim előtt láttam, hogy felhúzzák a magyar zászlót, és szól a Himnusz. El is vesztettem az asszót. A szétvívás előtt aztán körbe-körbe sétáltam a teremben magamat szuggerálva, mögöttem drága mesteremmel, Vass Imrével. Ez hatott.”

És kitartott a csapatversenyekre is, hiszen Kulcsár úgy harcolt, „mintha tényleg ez az egyetlen és utolsó alkalma lenne a siker eléréséhez” – írta a Népsport.

Kulcsár Győző

De a többiek is remekeltek, a csapat tagjai megfogadták, hogy aranyéremmel térnek haza. A Szovjetunió elleni döntő első csörtéjét Schmitt Pál vívta Joszip Vityebszkijjel: „Azt az utasítást kaptam, hogy nem jöhetek le vesztesen a pástról. Ez akkoriban a még érvényben lévő kettős vereséget jelentette. Vityebszkij minden bizonnyal hasonló utasítást kapott, az asszó kezdete után jó hat méterre megálltunk egymástól, szinte mozdulatlanul vártuk az idő múlását...” A közönség fütyült, de Schmitt (is) célba ért. Hogy aztán Kulcsár, Fenyvesi és Nemere veresége (1:3) után: „Én következtem az akkori idők egyik legjobbja, Nyikancsikov ellen. A mai napig büszke vagyok arra, hogy ezt a fontos asszót megnyertem, hiszen ha a szovjetek 4:1-re elhúznak, az behozhatatlan előnyt jelentett volna nekik. De ezzel a győzelemmel nemcsak szépítettünk, hanem egyben lendületbe is jött csapatunk.”

És meg sem állt az olimpiai bajnoki címig.

Az egyéniben és csapatban egyaránt bronzérmes Pézsa Tibornak nincsenek jó emlékei a mexikóvárosi olimpiáról. „Két harmadik hely... Ez egy magyar kardvívótól nem eredmény – mondja. – Lehetett volna másképpen is, ha működik a sportdiplomáciánk... A döntő előtt kértem, hogy az – nevezzük így – összefonódásokat ismerve, ne legyen francia a zsűriben. Kárpáti Rudi volt a zsűriküldő, mégsem értem célt. Ki is kaptam a két szovjet vívótól, Rakitától és Nazlimovtól.”

Az érmek nem vigasztalták. „Mi az, hogy »érem«...? Két harmadik hely nem jelent elsőt, nem olyan ez, mint a grundon, ahol három korner egy tizenegyes.”

Az induláskor arról beszélt Pézsa Tibor, hogy címvédőként (1964, Tokió: aranyérem) nagy a felelőssége. „Egy magyar kardozónak csak az arany számíthatott és számíthat, ez nálam ma sincs másképpen. Ahogy vízilabdában is, a múlt egyértelműen kötelez. A lényeg, hogyha Mexikó eszembe jut, rosszkedvem lesz tőle, ezért is nem vállaltam, hogy részt veszek az ötvenedik évfordulóra szervezett utazáson – magyarázza, majd még hozzáteszi: – A véleményem arról, hogy kardban csak az arany számíthat, amolyan »második szándék«, hogy stílszerű legyek. Mert lehet, hogy már csak én tartom így, de nem véletlenül mondom.”

Bóbis Ildikónak elsőként a hatalmas közlekedési dugók ugranak be az 1968-as játékokról. „Két mellényt is megkötöttem, annyit buszoztunk” – meséli, és meggyőződése, ha nincs a közlekedési káosz, idejében kiérnek a csarnokba az egyéni döntőre, s Rejtő Ildikónak több ideje marad a felkészülésre, akkor nem bronzérmes lesz, hanem megvédi olimpiai bajnoki címét.

A címvédés a csapatnak sem sikerült. „Kikaptunk a szovjetektől, ez nagy csalódás volt – emlékezik. – Főként Dömölky Lidinek és Marosi Paulának, ők tudták, hogy a mexikói az utolsó olimpiájuk. Nekem inkább erőt adott, nem véletlen, hogy négy évvel később Münchenben jól vívtam, kétszeres ezüstérmes lettem.”

Több mint egy hónapot töltött kint a csapat, de ez nem volt teher. „Ez volt az utolsó békés olimpia, több szempontból is – állapítja meg Bóbis Ildikó. – Nagyon együtt volt a magyar csapat, kijártunk egymás versenyeire, drukkoltunk, nem túlzás, együtt dobogott a szívünk. Volt azért egy szörnyű élményem. A faluban volt egy Coca-Cola stand, ahol, ahogy sorban álltunk, rajtunk a címeres melegítő, az egyik csehszlovák atléta kiköpött felénk – azzal érdemeltük ki, hogy a magyar hadsereg a nyáron bevonult Csehszlovákiába. Rémes érzés volt, sohasem fogom elfelejteni.”

A tőrben ezüstérmes Kamuti Jenő azzal kezdi, hogy „ott döbbentem rá, s azóta hiszem, vallom, hogy van Isten”, majd így folytatja: „Az olimpiai faluban felhúztak egy ideiglenes templomot, ökumenikus templom volt, bárki bemehetett, vallására való tekintet nélkül. Fantasztikus építmény volt, stílusjegyei ötvözték a teljes mexikói kultúrát.”

A vigaszágon a férfi tőrözők hatos döntőjébe jutó Kamuti Jenőnek (balra) a francia óvás után újra vívnia kellett az ezüstéremért Daniel Revenuvel

Szerepe akkor lett Kamuti életé­ben, amikor a 32 között kikapott az osztrák Roland Loserttől, s a másnapi vigaszágra került. „Teljesen magamba roskadtam, hiába vigasztaltak, hogy majd holnap, nagyon magam alatt voltam. És akkor a faluba érve »szembejött« velem a templom. Délután volt, üresen állt. Leültem, elkezdtem gondolkozni, imádkozni, fogalmam sincs, mennyi időt töltöttem ott, de teljesen megnyugodtam. Olyannyira, hogy kifejezetten jól aludtam az éjjel, másnap pedig magabiztosan mentem ki a csarnokba.”

Ahol a vigaszágon két világbajnokot, a lengyel Ryszard Parulskit és a szovjet Viktor Putjatyint legyőzve bejutott a hatos döntőbe, ahol hiába volt jobb a tusaránya, csak némi nehézség után lett ezüstérmes. „A franciák óvtak, egy régi szabályra hivatkozva kérték, vívjunk újra a második helyért Daniel Revenuvel. Kovács Pali bácsi volt a csapatvezetőnk, folyamatosan hajtogatta, hogy »Nem engedlek vívni!«, több mint fél órán át nem történt semmi, ment a szócséplés. Nyomasztott, hogy a zöldasztal mellett dőlhet el, hogy ezüst vagy bronz, ezért közöltem: »Én levívom!«”.

Levívta, s győzött, pedig Revenu már 4:3-ra vezetett. Az esetnek főszerepe volt abban, hogy nemzetközi fair play díjat kapott, nem véletlenül a Francia Vívószövetség elnöke terjesztette fel rá. Maradandó élménye még Kamuti Jenőnek az is, hogy nem hiába üzente haza folyamatosan, hogy „Várjatok meg!”, fia születésénél jelen lehetett.

Ő is megemlíti, hogy az utolsó emberközeli olimpia volt az 1968-as: „Az olimpia falu bejáratánál mindig rengetegen álltak, a legtöbben integettek, hogy menjünk velük, szívesen látnak az otthonukban. Nem tudom, honnan vettem a bátorságot, de habozás nélkül beültem egy hatalmas batárba, s a család már vitt is a ranchára. Ahol kézzel-lábbal, de megértettük egymást, ettünk, ittunk, előkerültek a hangszerek is, volt egy gitáros, aki teljesen lenyűgözött a játékával. Később megtudtam, hogy Carlos Santana a neve...”

És ha már itt tart, elmeséli egy másik maradandó kulturális élményét is Mexikóból: „Két-három nappal a megnyitó előtt egy tizennyolcezres csarnokban Maurice Béjart társulata Beethoven IX. szimfóniájára koreografált balettjét adta elő. A kilencedik nálam mindig az élen volt, Béjart balettje pedig... Úgy indult, hogy a lesötétített csarnokban a reflektorok megvilágítottak egy fekete és egy fehér embert, akik dobszóra elindultak felfelé egy dombon. Az ember teremtését szimbolizálták, de nekem azóta az olimpia jelképe is.”

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.12.19 00:13:16

Egyéb egyéni MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. A legjobbak már főállású profik, sokan közülük legalább egymillió fontot keresnek évente. Elvágtuk a kocsmákhoz fűződő köldökzsinórt, a darts ma már major sport.

2018.12.18 11:44:50

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

„A helyes, pontos étkezés fontos eleme a siker felé vezető útnak.” (x)

2018.12.14 00:09:01

Egyéb egyéni DEÁK ZSIGMOND

ALAPVONAL. A tét, a kockázat felvállalása mutatta meg Panenka lelkierejét, szakmai nagyságát, s hozta meg hírnevét, mint ahogy Kariusnak is az lett a keresztje, hogy a fél világ látta a szerencsétlenkedését.

2018.12.13 12:24:34

Egyéb egyéni M. D.

Nem csak Phil Taylor hiányzik majd nagyon az Ally Pallyből • Új lebonyolítási rendszer, rekordszámú résztvevő.

2018.12.10 23:12:57

Egyéb egyéni SZÖLLŐSI GYÖRGY

ALAPVONAL. Nálunk sem a hazai futball sajátosságaihoz igazodó, sem a profi világban másutt működő nyugdíjrendszer nem létezik.

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS