- Utolsó módosítás:
- 2012-01-03 02:46:05
A szövetség az idei Eb-n elért helyezésekért gyorssegélyben részesítette az érmeseket és az edzőket
Úszás: Hosszú és Gyurta még a vb után járó jutalmát sem kapta meg
A tavaly a római világbajnokságon aranyérmet nyerő, és azóta a hazai Európa-bajnokságon is sikeresen szereplő két úszó, Hosszú Katinka és Gyurta Dániel még a tavalyi vb-címe után járó hárommillió forintot sem kapta meg az államtól – számol be a hírről szombati számában a Blikk.
A római vb egy éve volt, s még az ottani diadalok után járó összegeket sem utalták át Hosszú Katinkának és Gyurta Dánielnek. Két aranyérmesünk mintegy hárommillió forintot vár hiába – közli a Blikk.
A sport-szakállamtitkárság vezetője, az úszó olimpiai bajnok Czene Attila néhány hete ígéretet tett arra, hogy nagyon rövid időn belül a tavalyi és az idei jutalmakat is kifizetik, de pénzt azóta sem kapott a budapesti Eb-n is aranyérmet nyerő Gyurta Dániel és Hosszú Katinka (utóbbi egyéniben két aranyat is szerzett és a 4x200-as gyorsváltó tagjaként is felállhatott a dobogó legfelső fokára).
Az úszószövetség az idei Európa-bajnokságon elért helyezésekért egyfajta gyorssegélyben részesítette az érmeseket és az edzőket: a győztesek 600 ezer, a második és harmadik helyezettek 400 ezer, illetve 200 ezer forintot kaptak, míg a trénerek az összegek felét.
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 00:35 Felkészülés: a Gyirmót kikapott horvát ellenfelével szemben, a Szolnok nyert
- 00:14 Videó: Egy labdán múlt, hogy a Szolnok győz vagy veszít - Pór Péter
- 23:57 Király-kupa: Bilbaóban vastapssal ért véget a Mirandés csodája
- 23:38 Férfi kézilabda: 16 játékos és három időkérés az olimpiai selejtezőn
- 23:18 NS: Miért otthon mosta a szerelését Halmosi? - szerda
- 23:01 Videó: súlyos rendbontás Kolumbiában, szurkolók a pályán
- 22:49 Anglia: Futáccsal a fedélzeten kapott ki a Portsmouth Birminghamben
- 22:45 Férfi kézilabda: Mocsai Tamásék két góllal kaptak ki a Lemgótól
- 22:35 Futsal Eb: az olaszok drámai csatában győzték le a portugálokat
- 22:26 Német Kupa: a Dortmund négyet vágott az eddig gólt sem kapó Kielnek
- 22:11 Férfi kosár EuroChallenge: drámai csatában kapott ki a Szolnok
- 21:58 Tenisz: Arn negyedik mérkőzésén vereséget szenvedett Párizsban
- 21:51 PMFC: Pákolicz ismét Nyíregyházán, boszniai védő érkezett
- 21:32 Serie A: speciális szabályokkal folytatják a félbeszakadt Roma-meccset
- 21:19 Kajak-kenu: a sportág első magyar vb-érmesére emlékeztek
- Király-kupa: Bilbaóban vastapssal ért véget a Mirandés csodája
- Jeles ötös: a futball Eb-k öt legkiválóbb csapata
- Räikkönen zárta az élen az első 2012-es tesztnapot
- Férfi kézilabda: 16 játékos és három időkérés az olimpiai selejtezőn
- Bikinire vetkőzött a csinos műsorvezetőnő a New York-i télben - képek
- NS: Miért otthon mosta a szerelését Halmosi? - szerda
- Serie A: speciális szabályokkal folytatják a félbeszakadt Roma-meccset
- A Dortmund szétzilálta az eddig remek kieli védelmet
- A Szolnok drámai csatában kapott ki idegenben
- Hódíthat a Lenge Liga: jó csajok, kevés ruha, amerikai futball - képek, videók!
- Videó: minden idők „leggyilkosabb” öngólja egy női meccsről!
- Két „Puskás-stadion” lehet egymás mellett
- Felkészülés: Dzsudzsák egy félidőt játszott, a Dinamo ikszelt a Spartával
- A Valencia edzője szerdán győzni megy a Camp Nouba
- Anglia: Futáccsal a fedélzeten kapott ki a Portsmouth Birminghamben
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt






