Torna: újra elnök akar lenni Vatanabe Morinari

2020.05.25. 09:32
Vatanabe Morinari megerősítette, hogy ismét versenybe száll a Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) elnöki posztjáért.

A japán sportvezetőt először 2016-ban választották meg, így újabb sikere esetén a második ciklusát kezdhetné meg a szervezet élén. Vatanabe az olimpiai sportokkal foglalkozó insidethegames.biz oldalnak elmondta, hogy a május 20-i határidőig beadta a pályázatát, egyúttal pozitívan értékelte az eltelt időszakot, mert szerinte minden fontosabb célkitűzését teljesíteni tudta.

„Tizennégy ígéretet fogalmaztam meg a világ tornacsaládjának és már három év alatt valamennyi teljesült” – jelentette ki. Hozzátette, hogy munkája során végig érezte a támogatást, és az újabb ciklusra nem azért jelentkezik, mert elnök akar lenni, hanem mert folytatni szeretné a tevékenységét, amint fogalmazott: akkor fejezi be, ha már nem lesz rá szükség.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az elnöknek lesz-e kihívója, mivel a FIG addig nem közli a pályázók nevét, amíg el nem dől, mikor lesz a tisztújító közgyűlés. Eredetileg úgy volt, hogy az elnökválasztásra az antalyai kongresszuson, október 23. és 25. között kerül sor, de a koronavírus-járvány miatt ez bizonytalanná vált. Az elképzelések között szerepel a halasztás – ez esetben a japán vezető mandátuma automatikusan meghosszabbodik –, de az sem kizárt, hogy virtuálisan rendezik meg a kongresszust. A FIG június 15-én hoz ez ügyben döntést.

A 61 éves Vatanabe, aki 2018 óta tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), 2016 októberében nagy fölénnyel, a 119-ből 100 szavazatot begyűjtve győzte le a francia Georges Guelzecet a tokiói elnökválasztáson. Elődje, a 2019-ben elhunyt olasz Bruno Grandi húsz éven keresztül állt a FIG élén.

A jelenlegi elnök a tokiói olimpia szervezőbizottságának vezető testületében is tevékenykedik, illetve ő vezeti azt a NOB-bizottságot, amely a felfüggesztett Nemzetközi Ökölvívó-szövetség helyett szervezi a sportág olimpiai versenyeit, beleértve a kvalifikációs küzdelmeket is.

Legfrissebb hírek

Hétvégén rendezik az első Keleti Ágnes-emlékversenyt

Torna
2026.06.10. 12:56

Ijesztő üzenet a hétszeres olimpiai bajnoktól: Majdnem meghaltam...

Torna
2026.06.07. 10:50

Tíz díjazott a tornaszövetség Halhatatlanok Klubjának díszoklevél-átadási ünnepségén

Egyéb egyéni
2026.06.04. 17:29

Kovács Zsófia a világversenyeken is visszatérne a dobogóra, és megcélozza Los Angeles-i olimpiát

Torna
2026.06.02. 20:23

Két magyar döntős Taskentben a torna Challenge-vk-n

Torna
2026.05.22. 21:52

Torna: Szilágyi Nikolett gerendán ezüstérmes lett Várnában

Torna
2026.05.10. 19:47

Torna: Bácskay Csenge inspirációs díjat kapott Amerikában

Torna
2026.05.08. 21:55

Nadia Comaneci: Az úttörők nem követik a trendeket, ők teremtik azokat

Torna
2026.05.08. 09:14
Ezek is érdekelhetik