Torna ob: Makra Noémi nem indul a budapesti versenyen

Vágólapra másolva!
2016.05.05. 18:35
Az olimpiai indulásra is esélyes Makra Noémi betegség miatt nem szerepel a pénteken kezdődő torna országos bajnokságon, amely egyben Európa-bajnoki válogatónak is számít.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az Eb-n a férfiaknál és a nőknél is biztos a helye a riói tesztversenyen olimpiai kvótás pontszámot elért két-két tornásznak, Hidvégi Vidnek, Kardos Botondnak, Kovács Zsófiának és Makra Noéminek.

Az egyaránt ötfős csapatok fennmaradó három-három helyéért viszont – a korábbi válogatóverseny után – a bajnokságon küzd majd meg a többi versenyző. A nőknél Kovácsék mellett a két legjobb vívja ki az indulási jogot, míg az ötödik embert Draskóczy Imre szövetségi kapitány jelöli majd ki. A férfiaknál Kovács István kapitány elsősorban az áprilisi és a mostani válogató eredményét veszi figyelembe, de mint jelezte, az edzésmunka és a világkupa-eredmények is számítanak majd a válogatásnál.

Makra Noémi az elmúlt hónapokban sérülésekkel bajlódott, az ob-n viszont azért nem vehet részt, mert influenzával küzd. A férfiak két kvótása egyaránt indul a bajnokságon, ugyanakkor Hidvégi Vid – akit Kovács István szakvezető olimpiai indulónak javasolt a szövetség vezetése felé - a minél sikeresebb ötkarikás szereplés érdekében már csak legjobb szerére, a lólengésre készül, így ezúttal is már csak ezen a szeren indul.

Az országos bajnokság pénteken délután kezdődik a budapesti Tornacsarnokban az egyéni összetett versennyel, amely selejtező is a szombati és vasárnapi szerenkénti finálékra.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik