HIRDETÉS
HIRDETÉS
MTI 2018.01.13 14:24 Frissítve: 2018.01.13 14:35

Torna: Eb-ezüstérmesünk erősebb gyakorlatokat szeretne

Kovács Zsófia Európa-bajnoki ezüstérmes tornász minden szeren a tavalyinál erősebb gyakorlatokat szeretne bemutatni idén.

HIRDETÉS

 

A Dunaferr SE sportolója az MTI érdeklődésére felidézte, hogy a tavaly áprilisi kolozsvári kontinensviadalhoz képest – amelyen egyéni összetettben második lett – októberben a montreali világbajnokságon „leépített” gyakorlatokkal versenyzett.

„Idén még az Európa-bajnoksághoz képest is szeretnék minden gyakorlatba egy kis pluszt beleépíteni” – magyarázta.

Kovács legutóbb december elején, a mesterfokú bajnokságon versenyzett, ezt követően már csak levezető edzéseken vett részt.

„Ekkor már csak visszafogottabban, nem versenykörülmények között edzettünk, majd december 20-ától január 2-áig, az alapozás kezdetéig szünetet tartottunk” – mondta. Hozzátette, néhány hét múlva indul a felkészülése a májusban kezdődő versenyszezonra, amelynek legfontosabb állomása az augusztusi glasgow-i Európa-bajnokság, valamint az októberi dohai világbajnokság lesz.

Kovács azt egyelőre nem tudja pontosan, hogy mely világkupa-állomásokon áll rajthoz.

„Hamarosan biztosan megbeszéljük, egyeztetjük az edzőmmel és a szövetségi kapitánnyal, hogy milyen versenyeken veszek majd részt” – fűzte hozzá.

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.12.14 00:09:01

Egyéb egyéni DEÁK ZSIGMOND

ALAPVONAL. A tét, a kockázat felvállalása mutatta meg Panenka lelkierejét, szakmai nagyságát, s hozta meg hírnevét, mint ahogy Kariusnak is az lett a keresztje, hogy a fél világ látta a szerencsétlenkedését.

2018.12.13 12:24:34

Egyéb egyéni M. D.

Nem csak Phil Taylor hiányzik majd nagyon az Ally Pallyből • Új lebonyolítási rendszer, rekordszámú résztvevő.

2018.12.10 23:12:57

Egyéb egyéni SZÖLLŐSI GYÖRGY

ALAPVONAL. Nálunk sem a hazai futball sajátosságaihoz igazodó, sem a profi világban másutt működő nyugdíjrendszer nem létezik.

2018.12.07 14:36:24

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Év végén is pörög az ingatlanpiac, ám a vásárlással még nincs elkésve. Íme a legfontosabb tippek! (x)

2018.12.03 21:22:38

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A pályázat beadásának határideje: 2018. december 15., szombat éjfél.

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS