Tokió 2020: Ausztrália sem vesz részt az idei rendezésű olimpián!

Vágólapra másolva!
2020.03.23. 08:33
null
Idén Tokióban nem láthatjuk az ausztrál lobogót (Fotó: AFP)
Az Ausztrál Olimpiai Bizottság hétfői ülésén úgy döntött, hogy nem vesz részt a 2020-as tokiói olimpián a koronavírus-járvány miatt, és arra biztatja atlétáit, hogy úgy készüljenek, mintha a játékokat egy évvel elhalasztották volna.

Az Ausztrál Olimpiai Bizottság (AOB) magyar idő szerint hétfőre virradóra döntött úgy, hogy az ország küldöttsége nem vesz részt a tokiói nyári olimpián a koronavírus-járvány miatt. Matt Carroll az AOB főtitkára szerint a végrehajtó-bizottság anélkül döntött így, hogy megvárta volna a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tanácsát az ügyben.

„Most kellett döntenünk az Ausztráliában és a világ más pontjain jelenleg uralkodó helyzet miatt. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság viszont még dolgozik a végleges döntésén″ – idézi a Reuters az AOB főtitkárát.

SZAVAZÁS

Megrendezik 2020-ban Tokióban a nyári olimpiát?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Carroll bejelentése röviddel azt követően történt, hogy Kanada is hasonló bejelentést tett.

Hétfőn egyébként a japán miniszterelnök, Abe Sinzo először említette azt a lehetőséget, hogy „elképzelhető a játékok elhalasztása, ha nem lehet teljes egészében megtartani″ a koronavírus-járvány miatt.

Az olimpia idén nyári megrendezése ellen az elmúlt 48 órában több sportági szervezet (lásd még itt és itt) és sportoló is tiltakozott, a játékok elhalasztását követelve a NOB-tól, amelynek elnöke, Thomas Bach egyelőre a lehetséges vészforgatókönyvekkel foglalkozik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik