Thomas Bach lett a 119 éves NOB kilencedik elnöke

Vágólapra másolva!
2013.09.10. 17:42
null
Az 59 éves német Thomas Bach lett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kilencedik elnöke (Fotó: Reuters)
A német Thomas Bach lett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kilencedik elnöke. A Jacques Rogge-ot váltó 59 éves sportvezetőt a NOB 125. kongresszusán választották meg Buenos Airesben, ahol meglepően korán, már a szavazás második körében megkapta a voksok döntő többségét.

Nem történt meglepetés a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 125. kongresszusán: Thomas Bach, a Német Olimpiai Bizottság elnöke a Buenos Aires-i szavazás második körében megkapta az elnökség voksainak döntő többségét, így ő lett Jacques Rogge utódja, a NOB kilencedik elnöke.

A NOB KORÁBBI ELNÖKEI
Demetriusz Vikelasz (görög, 1894–1896)
Pierre de Coubertin (francia, 1896–1925)
Henri de Baillet-Latour (belga, 1925–1942)
Sigfrid Edström (svéd, 1942–1952)
Avery Brundage (amerikai, 1952–1972)
Lord Killanin (ír, 1972–1980)
Juan Antonio Samaranch (spanyol, 1980–2001)
Jacques Rogge (belga, 2001–2013)
(A svájci Godefroy de Blonay 1916 és 1919 között elnökként helyettesítette a katonának álló Pierre de Coubertint.)

Az 59 éves sportvezetőt, a NOB eddigi alelnökét régóta esélyesnek tekintették az elnöki posztra. A korábbi vívó az 1976-os montreali olimpián az aranyérmes tőrcsapat tagja volt, 1991 óta tagja a NOB-nak. Az ügyvéd-üzletembernek az elnökké választás kiengesztelésnek is tekinthető azután, hogy elbukott München 2018-as téli olimpiai pályázata, amelynek ő volt az egyik vezéralakja.

A 119 éves NOB első német elnöke az eredmény kihirdetése után megköszönte a bizalmat a neki szavazóknak, s elmondta, nemcsak értük, hanem azokért is dolgozni fog, akik ezúttal nem rá szavaztak.

„Folyton beszélnünk kell egymással, mert a legfontosabb, hogy mindenki problémájával szembesüljünk, és azokat megoldjuk" – mondta a jó kedélyű német, aki beszéde után elődje nyakába akasztott egy ötkarikás arany nyakláncot.

Az új elnök a posztot 2001 óta betöltő Jacques Rogge helyét veszi át, a belgának a 12 éves maximális időtartam után nem volt lehetősége újra indulni, el kell hagynia az elnöki széket. Ide kattintva elolvashatja a belga sportvezető portréját.

Szabó Bence MOB-főtitkár a szavazás után így nyilatkozott: „Jól jártunk a NOB új elnökével, Thomas Bachhal. Borkai Zsolt elnök úr nyáron, mintegy másfél hónappal ezelőtt járt nála, akkor átbeszélték a magyar-német sportkapcsolatokat is. Schmitt Pál, valamint én magam is személyesen jól ismerem Bach urat, hiszen vívó olimpiai bajnok ő is. Hogy európai elnöke van ismét a NOB-nak, az Magyarország számára is kedvező. Örömmel vettük azt is, hogy 2020-ban Tokió rendezheti az olimpiát. Olyan város, ahol abszolút biztonságban érezhetjük magunkat, az infrastruktúra jelentős részben készen van. A birkózás sorsa is kedvezően alakult, hiszen Magyarországnak fontos a sportág, fontos, hogy jelen legyen az olimpiákon, 2020-ban, és azután is. Az pedig, hogy a sportágban változásokat fognak eszközölni, azzal mindenki nyerni fog. Összegzésként elmondhatom, Magyarország tekintetében igen kedvező döntések, választások születtek a NOB 125. ülésén, Buenos Airesben, mind a 2020-as olimpiai helyszín, a birkózás programban maradása, mind pedig a NOB új elnökének személye tekintetében!"

A szavazáson az új elnök mellett Richard Carrión, a NOB pénzügyi bizottságának Puerto Ricó-i vezetője, Ng Ser Miang, a NOB egy másik alelnöke (Szingapúr korábbi Magyarországra akkreditált utazó nagykövete), Vu Csing-kuo, a NOB végrehajtó bizottságának tagja, a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség (AIBA) tajvani elnöke, Denis Oswald, a Nemzetközi Evezősszövetség (FISA) svájci vezetője és Szerhij Bubka, Ukrajna olimpiai bizottságának elnöke, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) alelnöke indult.

KILENC ÚJ TAG A NOB-BAN
Kilenc új tagot választottak be kedden a Nemzetközi Olimpiai Bizottságba a szervezet Buenos Airesben zajló 125. ülésén. A frissen beválasztott tagok között ott van Alekszandr Zsukov, az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke, Larry Probst, az Egyesült Államok ötkarikás szervezetének vezetője, valamint a 2004-es athéni játékokon magasugrásban aranyérmes svéd Stefan Holm, és a 10 ezer méteren kétszeres olimpiai ezüstérmes kenyai Paul Tergat is. Rajtuk kívül a román Octavian Morariu, a brazil Bernard Rajzman, a Fülöp-szigeteki Mikaela Maria Antonia Cojuangco-Jaworski, az etióp Dagmawit Girmay Berhane és a holland Camiel Eurlings lett tagja a NOB-nak. Az év végén életkorára való tekintettel Lamine Diack, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) szenegáli elnöke és Kevan Gosper, a NOB médiabizottságának vezetője megválik majd NOB-tagságától.
(MTI)

A voksoláson az érintett országok – az első körben Németország, Ukrajna, Puerto Rico, Szingapúr, Svájc és Tajvan – képviselői nem vehettek részt, az első kör 96 szavazatából a legkevesebbet holtversenyben Ng Ser Miang és Vu Csing-kuo kapta, a „szétlövésben” Vu esett ki. A másodikban pedig meg is született a végeredmény (a 93 szavazatból 49-et kapott Bach, és 29-et a második Carrión, Ng Ser Miang 6, Oswald 5, Bubka pedig 4 szavazatot gyűjtött), amelyet félórás várakozást követően jelentettek be.

Ezzel a harmadik, utolsó nagy kérdés is eldőlt a NOB Buenos Aires-i ülésén. Korábban két fontos határozat született.

Szombaton eldőlt, hogy a 2020-as nyári játékokat Tokió rendezi. A japán város már az első körös szavazásban is a legtöbb voksot kapta. A második fordulóba rajta kívül „szétlövés” után Isztambul jutott be Madriddal szemben. A döntő szavazás során Tokió 60, míg Isztambul 36 voksot kapott.

Vasárnap arról határozott a tagság, hogy a birkózás kerüljön be – illetve vissza – a 2020-as és ezzel együtt a 2024-es olimpia műsorába 26. sportágként. A másik két pályázó a fallabda, valamint közösen a baseball és a softball volt. A szavazáson a birkózás 49, a baseball/softball 24, a fallabda pedig 22 voksot kapott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik