Súlyemelő-vb: világcsúcsokkal nyert az olimpiai bajnok Moradi

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.04. 09:45
A tavaly Rióban olimpiai bajnok Szohrab Moradi lökésben és összetettben is világcsúcsot javítva győzött a 94 kilogrammos férfikategóriában a súlyemelők világbajnokságának vasárnapi versenynapján, az egyesült államokbeli Anaheimben.

A magyar idő szerint hétfő hajnali viadalon az irániak erős embere előbb a szakítás aranyát gyűjtötte be, majd lökésben a lengyel Szymon Kolecki 2000. április 29-től élt 232 kilós rekordját tornászta feljebb 233 kilogrammra, ezzel pedig az összetett eddigi legjobb eredményét is módosította, amely az ő nevéhez fűződött 413 kilóval ez év szeptember 13-a óta.

Férfi 85 kilogrammban ugyanakkor a riói olimpiai bajnokot legyőzve lett világbajnok a chilei Arley Méndez. Már a szakításban is egy kilóval jobb volt a 174 kilogrammig jutó, amúgy térdsérüléssel bajlódó iráni Kianus Rosztaminál, aki a tavalyi ötkarikás játékokon két vb-elsőség után nyert olimpiai aranyat. Anaheimben azonban a szakítás-ezüst után nem termett neki babér: lökésben háromszor is rontott, így összetett eredmény nélkül maradt.

A 23 éves Méndez viszont, aki 2013-ban még Kuba képviseletében lett pán-amerikai juniorbajnok és korosztályos vb-bronzérmes, a második fogásnemben is remekelt: itt 203 kilóval, összetettben pedig 378-cal lett világbajnok. Chilének eddig nem volt semmilyen érme felnőtt-vb-ről, most mindjárt három arannyal lett gazdagabb Méndez jóvoltából. Az összetett harmadik helyét a tavaly junior Európa-bajnok olasz Antonino Pizzolato szerezte meg.

Női 75 kilóban a várakozásnak és az erőviszonyoknak megfelelően játszi könnyedséggel söpörte be mindhárom aranyérmet a spanyol Lidia Valentin, akinek olimpiai és Európa-bajnoki elsőség után immár vb-győzelme is van.

SÚLYEMELŐ-VILÁGBAJNOKSÁG, ANAHEIM
Férfi 85 kg
Összetett, világbajnok:
Arley Mendez (Chile) 378 kg (szakítás 175 kg, lökés 203 kg)
2. Krzysztof Zwarycz (Lengyelország) 359 (162, 197)
3. Antonino Pizzolato (Olaszország) 358 (162, 196)
Szakítás, világbajnok: Mendez 175 kg
2. Kianus Rosztami (Irán) 174
3. Pizzolato 162
Lökés, világbajnok: Mendez 203 kg
2. Zwarycz 197
3. Romain Imadouceine (Franciaország) 196

Férfi 94 kg
Összetett, világbajnok:
Szohrab Moradi (Irán) 417 kg – világcsúcs (szakítás 184 kg, lökés 233 kg)
2. Aurimas Didzbalis (Litvánia) 388 (176, 212)
3. Szejedajub Muszavijarahi (Irán) 385 (171, 214)
Szakítás, világbajnok: Moradi 184 kg
2. Farhodbek Szobirov (Üzbegisztán) 183
3. Didzbalis 176
Lökés, világbajnok: Moradi 233 kg – világcsúcs
2. Fares Ibrahim Elbakh (Katar) 220
3. Muszavijahari 214

Női 75 kg
Összetett, világbajnok:
Lidia Valentín (Spanyolország) 258 kg (szakítás 118 kg, lökés 140 kg)
2. Neisi Dajomes (Ecuador) 240 (108, 132)
3. Gaelle Nayo Ketchanke (Franciaország) 237 (103, 134)
Szakítás, világbajnok: Valentín 118 kg
2. Dajomes 108
3. Ankhtsetseg Munkhjantsan (Mongólia) 107
Lökés, világbajnok: Valentín 140 kg
2. Nayo Ketchanke 134
3. Dajomes 132

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik