Sportcsillagok Gálaestje: Hosszú Katinka és Berki Krisztián az év sportolója

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.18. 18:14
null
A 2014-es díjazottak (Fotó: Szabó Miklós)
A férfiaknál Berki Krisztiánt, a nőknél Hosszú Katinkát választották meg az év sportolójának a magyar sportújságírók. Előbbi harmadik alkalommal részesült az elismerésben, utóbbi megvédte tavalyi címét, csakúgy, mint férje, Shane Tusup, akit idén is a legjobb edzőnek szavaztak meg. A csütörtök esti Sportcsillagok Gálaestjén az is kiderült, hogy az év csapata díjat a BL-győztes Győri Audi ETO KC nyerte meg, a legjobb szövetségi kapitány pedig Storcz Botond lett.

AZ ÉV FÉRFI SPORTOLÓJA

Másodszor lépett színpadra énekszámával Cserpes Laura és Tóth Vera, majd Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok tornászt kérték fel, hogy adja át a díjakat az év férfi sportolóinak. A három díjazott Bácsi Péter birkózó, Berki Krisztián tornász és Pars Krisztián atléta lett. Az első Berki Krisztián lett – idén harmadszor nyert világbajnoki aranyat –, mögötte az Európa- és világbajnokságot is nyerő Bácsi és a kontinenselső Pars végzett.

AZ ÉV FÉRFI SPORTOLÓJA
1. Berki Krisztián 1563 pont
2. Bácsi Péter 1397
3. Pars Krisztián 405
„Az idei év csúcspontja számomra a kislányom születése volt, ez adott egy olyan lendületet számomra, ami újra hozzásegített ahhoz, hogy a legjobbamat nyújtsam. Fellobbantsa bennem azt a tüzet, ami az olimpia után egy kicsit alábbhagyott. Sok minden van már mögöttem a sportban, és remélem még van előttem hasonlóan sok. A kvalifikációs vb-t azon a területen rendezik, ahonnan a nagy riválisaim kikerülnek, igyekszek helytállni"– mondta Berki Krisztián, aki harmadszor lett az év férfi sportolója.

„Igyekszem figyelni, hogy hozzam a súlyomat, ez egy fontos része a felkészülésemnek, és utána sikeres lenni"– nyilatkozta Bácsi Péter.

„Ez az évem még jobban is sikerült, mint az olimpiai – bár a londoni siker a cím miatt viszi el a pálmát –, teljesült az egyik nagy szakmai álmom, hogy egyéni rekorddal nyerjek versenyt. Utólag visszanézve még láttam, maradt benne egy méter, az olimpiáig hátralévő időszak feladata az lesz, hogy ezt Rióban sikerüljön kihozni magamból"– mondta Pars Krisztián.

Berki Krisztián harmadik alkalommal lett az év férfi sportolója (Fotó: Szabó Miklós)
Berki Krisztián harmadik alkalommal lett az év férfi sportolója (Fotó: Szabó Miklós)

AZ ÉV CSAPATA

Betétszámokkal folytatódott a műsor – volt csellista, Kállay-Saunders András Running című Eurovíziós dalfesztiválra dedikált száma, illetve Elvis Presleyt megidéző tánccsoport –, közben olimpiai bajnok labdarúgónk, korábbi neves játékvezetőnk, Palotai Károly és kiváló sakkozónk, Polgár Judit kapott különdíjat.

AZ ÉV CSAPATA
1. Győri Audi ETO KC 1509 pont
2. Férfi öttusa-válogatott 650
3. Női kajaknégyes 571

Az Év csapata díjak átadásában Ihász Kálmán olimpiai bajnok labdarúgónk segédkezett. Dobogós lett a férfi öttusa-válogatott, a női kajaknégyes és Bajnokok Ligája-győztes a Győri Audi ETO női kézilabdacsapata. Az első helyen a kézisek végeztek, megelőzve az Eb-ről és vb-ről is aranyéremmel hazatérő öttusázókat és a kajakos lányokat.

„Próbálom biztatni a lányokat az Eb-n, ezúttal a pályán kívül, a klubban meg dolgozunk közben tovább keményen, hogy legyen ismét eredmény"– nyilatkozta Görbicz Anita, a kézisek képviseletében.

Kasza Róbert az öttusázók, Szabó Gabriella a kajakosok képviseletében beszélt a következő évad kihívásairól, amelynek fő célja már az olimpiai eredményesség szerepel.

A Győri Audi ETO KC a tavalyi második hely után idén első lett az év csapata versenyben (Fotó: Szabó Miklós)
A Győri Audi ETO KC a tavalyi második hely után idén első lett az év csapata versenyben (Fotó: Szabó Miklós)

AZ ÉV EDZŐJE

Tóth Vera éneke után Erdei Zsolt átvehette az MTVA különdíját Szabó László Zsolt MTVA-vezérigazgatótól és a Nemzeti Sport főszerkesztő-helyettesétől, Sz. Nagy Tamástól. Majd a korábban (2008) az év edzőjének megválasztott Turi György adhatta át kollégáinak a díjat azzal a felütéssel, hogy ő még azért szeretne díjazott is lenni a jövőben, nemcsak díjátadó. A színpadra Shane Tusupot, Ambros Martínt és Kovács István szólították fel. Az első Hosszú Katinka férj/edzője, Tusup lett, megelőzve a BL-címüket megvédő győri kézisek spanyol edzőjét, valamint a tornász Berki Krisztián mesterét, akit tanítványa képviselt a gálán.

AZ ÉV EDZŐJE
1. Shane Tusup, úszás 1021 pont
2. Ambros Martín, kézilabda 873
3. Kovács István, torna 694
Hosszú Katinka mestere – és egyben férje – megvédte tavalyi elsőségét, erre pedig elsőként volt Fábiánné Rozsnyói Katalin óta!

„Remélem, megnyerném az év férjének járó díjat is, én csak igyekszem megadni Katinkának mindazt, amire a sikerhez szüksége van. Holnap nincs edzés, verseny van, a gála után indulunk egy moszkvai versenyre"– mondta Tusup.

„Örök igazság, a bőrünkön éreztük, megtartani valamit mindig nehezebb, mint megszerezni. A győri lányok sokáig csak próbálkoztak, tavaly már elértük, célunk ugyanez jövőre is” – nyilatkozta Martín.

Shane Tusup (jobbra) megvédte tavalyi címét (Fotó: Szabó Miklós)
Shane Tusup (jobbra) megvédte tavalyi címét (Fotó: Szabó Miklós)

AZ ÉV NŐI SPORTOLÓJA

Az év sportolónőinek a díjakat Kovács Katalin adta át, aki elárulta, ugyanúgy izgul, mint versenyzőként, és nem bánja, hogy idén nem lehet ott a díjazottak között, mert az anyaság ezer más élménnyel kárpótolta őt idén. A színpadra a tavalyi győztest, Hosszú Katinkát szólították fel, az elmúlt két évben második kajakos Kozák Danutát szólították fel, valamint Miklós Edit sízőt, aki versenye miatt nem vehetett részt a gálán. A győztes a dohai rövid pályás úszó-világbajnokságon négy, a berlini Európa-bajnokságon három aranyérmet szerző Hosszú lett.

AZ ÉV NŐI SPORTOLÓJA
1. Hosszú Katinka 1741 pont
2. Kozák Danuta 1169
3. Miklós Edit 615

Mögötte a tavaly is másodikként záró Kozák Danuta (két vb- és három Eb-arany) valamint a téli olimpián szenzációs 7. helyet szerző Miklós Edit került még dobogóra. Az erdélyi származású bajnoknő itt is áttörésre volt képes: a sí már a 29. sportág, amely dobogóst ad az Év sportolója szavazások történetének.

„Azt hittem, hogy a 2013 után jobb év már nem jöhet, de aztán még annál is jobb lett a 2014-es. Jó lenne, ha megmaradna a tendencia, és jövőre még egy kicsit jobb lenne. Most annyi erőt érzek magamban, hogy még Tokióra is tervezek” – mondta Hosszú.„Az idei évem volt talán a legjobb, amin irgalmatlanul nehéz munkával lehet megtartani, és én még jobban is akarok teljesíteni” – nyilatkozta Kozák.

Gebela Gergely gitáros előadását követően kihirdették a közönségdíj győztesét, sorrendben negyedszer Michelisz Norbert érdemelte ki az elismerést. Ő egy korábban felvett videointerjúban köszönte meg a díjat és értékelte az évét. A műsorfolyamban Cserpes Laura következett új számával.

Tusuphoz hasonlóan felesége és tanítványa, Hosszú Katinka (balra) is duplázni tudott (Fotó: Szabó Miklós)
Tusuphoz hasonlóan felesége és tanítványa, Hosszú Katinka (balra) is duplázni tudott (Fotó: Szabó Miklós)

AZ ÉV SZÖVETSÉGI KAPITÁNYA

Az este első előadója Pál Dénes volt, a The Voice tehetségkutató nyertese, a Sztárban sztár showműsor idei győztese, majd Mocsai Lajos harmadmagával adta át az első díjat a szövetségi kapitányoknak. Az első helyezett Benedek Tibort és Kiss Lászlót megelőzve Storcz Botond lett. A második helyen a férfi vízilabdázók, a harmadik az úszók szövetségi kapitánya lett.

AZ ÉV SZÖVETSÉGI KAPITÁNYA
1. Storcz Botond, kajak-kenu 1122 pont
2. Benedek Tibor, férfi vízilabda 951
3. Kiss László, úszás 756

A kajak-kenu kapitányt 2011 után díjazták ismét, megelőzve a tavalyi győztes Benedek Tibort és a 2010-es győztes Kiss Lászlót. Ha az elért helyezéseket pontokra váltjuk, akkor Kiss László az örökrangsorban a kajakkirálynő Kovács Katalin elé került, és már csak két pontra van az első helyen álló öttusázó Balczó Andrástól.

„Nagyszerű évet zártunk, jöttek az eredmények, jövőre viszont az érmeknél fontosabb lesz az olimpiai kvóták megszerzése” – mondta Storcz Botond.

„A magyar sport erejét mutatja, hogy az Eb-ezüstérmes válogatottam nem lehet itt, én viszont igen, ám ez közös munka és siker, az ő elismerésük is egyben. Ezüstös évünk volt, de soha nem gondoltam, hogy csak győzünk, hiszen ennél fontosabb, hogy folyamatosan legyünk ott az élmezőnyben, és amikor igazán fontos, akkor szóljon nagyot. Nálunk a hangsúly a riói olimpia” – nyilatkozta Benedek Tibor.

„Büszke vagyok az eredményeket elérő klasszisainkra, de arra is, hogy több fiatal tehetséget építettünk be a válogatottba. Jövőre az olimpiai kvótaszerzésen lesz a hangsúly, Londonban 32 versenyzővel a miénk volt a legnépesebb csapat a magyar küldöttségben, és azért dolgozunk, hogy ez Rióban is így legyen, viszont lehetőség szerint felülmúljuk még az ottani eredményeinket is” – zárszavazott Kiss László.

Storcz Botondot választották meg az év kapitányának (Fotó: Szabó Miklós)
Storcz Botondot választották meg az év kapitányának (Fotó: Szabó Miklós)


A fél hétkor kezdődő műsort táncbemutató vezette fel, majd vágóképek következtek az év magyar sikereiből. Ezután csendült fel a Himnusz eredeti alapokon újragondolt tempósabb változata. Az este során a bevezető beszédet elmondó Pajor-Gyulai Lászlótól, a MSOSZ elnökétől megtudtuk, hogy háromszáz sportújságíró szavazott idén.



Az eseményt megtisztelte jelenlétével Simicskó István, sportért felelős államtitkár, valamint a MOB képviseletében Borkai Zsolt elnök, valamint Szabó Bence főtitkár.

Kiürült az aula, a vendégek elfoglalták helyüket a színházteremben, a média képviselői pedig - kivéve a fotósok - a tőszomszédságban lévő helységben.

A 2014-es év legjobbjai

NEM OLIMPIAI SPORTÁGAK
Férfiak

1. Bánhidi Dániel, táncsport
2. Gurisatti Gyula, sporthorgászat
3. Kakuk Levente, teke

Nők
1. Gurisatti Lilla, búvárúszás
2. Szabó Nikolett, fitnesz
3. Senánszky Petra, búvárúszás

Csapat
1. Szupergirls, táncsport
2. Rába Sárkányhajó Club női egysége, sárkányhajó
3. Dragonmasters, sárkányhajó

Edző
1. Debreczeni Dezső, kick-box
2. Lengyel Veronika, táncsport
3. Szabó Miklós, sárkányhajó

Szövetségi kapitány
1. Sziklenka László, sárkányhajó
2. Zrínyi Miklós, kick-box
3. Weisz Róbert, kajak-kenu maraton

FOGYATÉKKAL ÉLŐ SPORTOLÓK
Férfiak

1. Rozbora András, kajak-kenu
2. Boronkay Péter, triatlon
3. Kovács Dániel, kerékpár

Nők
1. Szabó Nikolett, cselgáncs
2. Dávid Krisztina, sportlövészet
3. Veres Amarilla, vívás

Csapat
1. Csonka András, Zborai Gyula, asztalitenisz
2. Farkas László, Farkas Attila, Navratyil Sándor, kerekesszékes tenisz
3. Gulykás János, Vizsnyai Dávid, asztalitenisz

Edző
1. Pruzsina István, kajak-kenu
2. Keserű József, cselgáncs
3. Zakor Andrea, sportlövészet

Szövetségi kapitány
1. Dobi Zoltán, asztalitenisz
2. Weisz Róbert, kajak-kenu
3. Bíró Norbert, cselgáncs

A GÁLA ELŐTT

Arra már korábban fény derült, hogy a szurkolók szavazatai alapján – az elmúlt három évhez hasonlóan – 2014-ben is a túraautós világbajnoki sorozatban szereplő Michelisz Norberté a közönségdíj.

A Magyar Sportújságírók Szövetségének tagjai az idén 57. alkalommal szavazták meg, kik voltak az esztendő legjobb sportolói.

A Deák téri Akvárium ezúttal lezárt terület a földi halandók számára: itt rendezik meg az idei gálát, amelynek egy órával a hivatalos kezdése előtt már javában zsongott az aula.

„Aktív sportolóként mindig izgatottsággal vártuk az év végi gálát, ami minden sportolót foglalkoztat, akár bevallja, akár nem – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Sike András, olimpiai bajnok birkózónk, a világbajnok Bácsi Péter edzője. – Ez az egész az év 364 napján egy játék, de a fennmaradó egyetlen nap véresen komoly. Mindenkinek a maga felé hajlik a keze, a maga érdemeit és sportágát emeli a másik fölé, és sértődik meg, ha ezt mások nem így látják, nem ismerik el. De aztán az élet mindig megy tovább. Persze, tudom én, hogy nehéz összehasonlítani az eredményeket más sportágakban, mert amíg nálunk egy súlycsoport és évente egy kiemelt világverseny van, más sportágban több versenyszámban indulhatsz, akár havonta, hetente találkozhatsz a legjobbakkal, és legyőzheted őket. A szavazásnál tehát az eredmények mellett nagyon komoly hátteret ad az adott sportág, és persze a sportoló személyisége is. Aki közvetlenebb, elérhetőbb, az nagyobb eséllyel pályázik jó eredményre egy ilyen szubjektív szavazásnál. Bácsi Petit én speciel a fiúk között az első helyre várom, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz. Az már mindenképpen nagy dolog, amit idén elért, és hogy egyáltalán itt a gálán dobogós lehet. Ahogy mondani szokták: a legjobb három között pedig már minden megtörténhet.”

„Szerencsésebb lenne, ha év elején rendeznék meg a szavazást meg a gálát is, mert mi úszók – a női kézisekkel egyetemben – a rövid pályás eseményeink miatt rendre kis hátránnyal lettünk mérlegre téve – mondta Kiss László, az úszók kapitánya. – Igaz, sok félnivalóm nincs, jó évet zártunk, kiegyensúlyozottan teljesített a válogatott, amelynek vannak ékkövei is.”

„Jó évük volt az öttusázók fiúknak az idei, az már jelzés értékkel bír, hogy itt lehetnek a végelszámolásnál is, aztán majd meglátjuk, hogy kinél milyen mély nyomokat hagytak maguk után az eredményeikkel” – nyilatkozta Martinek János, kétszeres olimpiai bajnok öttusázónk.

„Az elmúlt években nem nagyon fordult elő olyan, hogy valamelyik kategóriában ne nyertünk volna, szerintem ez a szép hagyománnyal idén sem szakad meg. De hogy ez most melyik lesz, azt nem tudom, a sportág szempontjából annyira nem is lényeges, az viszont igen, hogy továbbra is eredményes a nemzetközi összevetésben, és itthon is őrzi népszerűségét” – mondta Storcz Botond, háromszoros olimpiai bajnok kajakos, a kajak-kenusok felnőtt kapitánya.

Ha közönségdíj, akkor csak Michelisz Norbert nyerhet?
Ha közönségdíj, akkor csak Michelisz Norbert nyerhet?
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik